Irodalmi Szemle, 1961
1961/5 - HÍD - Botka Ferenc: A szovjet proletárirodalom visszhangja a csehszlovákiai magyar munkássajtóban
általános emberi humánum nevében fejti ki. A lövészárkokban egymással szembenállított francia Pierrenek és a német Péternek nem az azonos társadalmi helyzetét, hanem a közös „emberi“ mivoltát hangsúlyozza ki. Bizonyos mértékig ezt érezzük az elbeszélés befejezéséből is, amelyben a haláltusában egymásba- ragaszkodott két harcos csontváza az emberiösszefogás szimbólumává emelkedik: „Egy (futóárok) keresztezésnél, ott, ahol jobbra, balra más sáncok ágaztak ki, — az emberek két csontvázat -pillantottak meg, amelyek szorosan átölelve tartották egymást, mint két szerelmes, akiket orvul, messziről oda- rontott halál semmisített meg .. ____A szovjet irodalom e második vonalába tartozik a húszas évek nagy novellistája: Bábel is. Lovashadsereg c. elbeszéléskötete fejelthe- tetlen, de kétségen kívül erős kispolgári szemléletet sugárló emléket állít az intervenciók ellen hősiesen helytálló Bugyonnij kozáknak, írói módszerének ugyanazok a jellemzői, mint ami Erenburgé. írásia nem a harcok fő mozzanatait, hanem másodlagos, „apró“ részleteit elevenítik meg. Kis pillanatképei nem érzékeltetik az események igazi mozgatóerőit, s csupán a történelem viharos folyamával együtt sodródó kispolgár szubjektív reflexióit és tárgytalan iszonyatát a háborús pusztítás minden megnyilvánulásával szemben. A z Űj Szó két közleménye, melyek a Zsidók a Bugyonnij fronton címet viselik,36 kitűnően tükrözik az író világszemléletének és alkotómódszerének ezeket a tulajdonságait. — Virágzó vetések, zöldelő cserjés, gyöngyház színű köd, narancssárga naplemente, majd a zubogva tovarohanó Zorucs folyó és a holdfény kígyózó tündöklésének képei vibrálnak át az Apa és lánya c. elbeszélés első részén, hogy a természet és az „Élet" szépségeinek önfeledt leírásába annál nagyobb döbbenettel zuhanjanak bele a lengyelek által lemészárolt aggastyánt megjelenítő képek: felvágott nyak, kiszaggatott belső részek, ólomként függő és kékre alvadt vércsomók, majd az apját sirató lány keserű és reménytelen felkiáltása: „Szeretném tudni, van-e még a földön olyan atya, mint amilyen az én atyám volt ?...“ A magával és sorsával tehetetlen ember megborzadása és kétségbeesése ellenállhatatlan erővel árad a sorokból. Szamuil Marsak verse, Harc a Dnyeperrel37 már a szovjet irodalom „első vonalába" s tartalmilag egy újabb történelmi korba vezet át 36. Bábel: Zsidók a Budjenin fronton. 1932. 13. sz. 3133. p. 37. Marsak: Harc a Dnyeperrel. 1932. 13. sz. 17 — 18. p. bennünket. Sorai kétségen kívül csekélyebb megjelenítő erővel, de mindenképpen tisztább és erőteljesebb optimizmussal hirdetik az építés korszakának gyárakat és városokat teremtő pátoszát. Hasonló írói magatartást fejeznek ki V. Katajev és A. Petrov nevéhez kopcsolódó közlemények. — Katajev: Emlékezzetek 1914-re38 c. publicisztikai írása az új világháború keleten felkomorló réme elé kiált nemet Mandzsúria japán megszállásának alkalmából. Petrov viszont a szovjet humor egy gyöngyszemével: — az „emigrációból visszatérő atya" és talpraesett úttörő fia kacagtató szembeállításával — ad ízelítőt alkotómunkásságának legjavából (A papa hazajön).'59 A „fehérgárdistákkal megugrott" Ivan Iva- novics közeledni próbál a „kicsiny, de nagyon komoly" emberkéhez, de minden mesélő kísérlete kudarcba fullad, mert „rövid nadrágos és nyakkendős" „kisfiát" inkább a technika, a repülés vagy esetleg az angol trade uniónak kérdése érdekli. Torkára forrt nagyzolással és érzelmeskedésével kénytelen visszavonulni, s belátja, hogy ebben a világban neki már semmi keresnivalója sincsen. „ . .. Nemsokára Iván Ivánoyics, az egykori emigráns megint — és végleg külföldre távozott ...“ Tanulmányunk végére értünk. A magyar proletárirodalom jelentős csehszlovákiai folyóiratának közleményein keresztül bizonyos képet nyertünk a szovjet irodalomról és magáról a folyóiratról is. Az „üldözött, általában összezsugorodott, pénz, intézmények, szabadság és lehetőségek nélküli magyar szocialista irodalomnak" a fóruma volt, amely ezekben az évtizedekben — Barta Lajos szavaival élve — „vergődő, a megnyilatkozás és a megmaradás szigorú feltételei közt való folytonos igazodásokban kimerülő, de az életet föladni nem akaró, megátkozott, sovány, de a gigásziba szétfeszülő bajvívó"-hoz hasonlítható." Mint ilyennek, minden hibája és fogyatékossága ellenére, elhallgathatatlan érdemei vannak jelenünk előkészítésében, s az utódok megtisztelő kötelessége, hogy a megismerésen túl hálájukat és köszönetüket leróják önzetlen, fáradságos, lemondásokkal teli áldozatos munkája előtt. Ha e feladathoz részben nekünk is sikerült hozzájárulnunk, — úgy véljük — sikerült elérnünk kitűzött célunkat. 38. Katajev V.: Gondoljatok 1914-re. 1932. 7 — 8. sz. 9-11. p. 39. A Petrov: A papa hazajön. 1932. 13. sz. 38 — 39. p.
