Irodalmi Szemle, 1961
1961/5 - Csetényi László: Versek
Hold Cselényi László bűnös fekete szombat éjszakák a kiskertekben zúg az orgona a város felett ciklámen a hold mint koraszülött gyermek mosolya bűnös termékeny szombat éjszakák a város felett ciklámen a hold a csillagász az eget kémleli mit neki hold ciklámen orgona a számokat dajkálja keveri rémlik neki a gyermek mosolya de építi a végtelen utat a hold felé számokból képletekből bűvös termékeny szombat éjszakák a romantika végül mind hamis a hold az égen mint az orgona s már józanul szemlélem magam is hogy benne foglaltatik a világ a kert s a koraszülött gyermekek. Margaréta Margaréta — szeret, vagy nem szeret, egymás után szaggatom szirmait, a domb alatt csupa virág a rét, szeretem én, szeretem Kiss Marit. Margaréta — hiába faggatom, százszor, ezerszer azt mondja, nem szeret; a domb alatt csupa virág a rét, s én hol lelem, merre a kedvemet? Margtíréla — szeret, vagy nem szeret, megint szedem, szaggatom szirmait a domb alatt csupa virág a rét, szeretem én, szeretem Kiss Marit. Margaréta — eladdig faggatom, míg azt nem mondja végül, hogy szeret; a domb alatt csupa virág a rét, s mégis hová tegyem nagy kedvemet? Piros madár A fény a fény az éjszakában lobog-lobog a messzi távolokba a gyöngyvirág a gyöngyvirág a nyári erdőn a súlyos este közeleg zokogva Ancsi a messzi délibáb nem a miénk be messze mentél be mélyre jutottam nem szeret téged soha úgy a messzeség szerelmesem miattad szomorkodtam miattad fájt a szerelem a messzi fény zokog zokog az éjszakában a messzi dombon őrtüzek harmincmillió fok lehet a lázam Ancsi minek is hívtalak nem tudtam én hogy oly nehéz szeretni csábítottak a várfalak a kezemet kéne a szememet kéne a karomat kéne feledni Ancsi én téged hívtalak hiába sírok hiába fájok hiába égek énekelek hozzád a tél fagyos virágait a nyár színes virágait színed elé hiába is hoznám én csak így szerettelek mit tudtam én hogy mire kell a szerelem hogy minek is csak fogni a kezed száguldani együtt a zivatarban (akartam ki tudta hogy ily árva vagy ki tudta hogy én is vak vagyok árva néztük a piros madarat hogy repdesett minek repült a kitett kalitkába Ancsi a fény piros kezed csak egyszer tennéd még a homlokomra én szeretem a kezedet én szeretem az életet hiába rémít a sok atombomba te már a férgek jószagú eledele a lárvák vére vagy testvéreid a színarany az ablakokban ficánkoló halak a fényt a fényt szeretném Ancsi tudod tudod hogy én nem voltam soha gyáva ki tehet róla ki tehet róla hogy berepültem én is abba a buta kalitkába csábítottak a várfalak ezerszer mondom ezerszer eldalolom neked amíg élek én nem lehetek álmodó véremben mint egy vadgalamb röpdösik a lélek Hiába a minden asszonyok szeretni is csak az tud aki gondot visel rátok ki fosztott meg a rúzsotok színétől jaj milyen tüzes a szátok asszonyok nagy vülkán-hgeyek kiáltozom az erdőből felétek ragadjatok öleljetek faljatok fel csitítsam szenvedéstek ki érti az én gondomat Ancsi én csak ölelni akartam Ancsi a fény a fény a fény nem a miénk ki a bűnös ki a bűnös abban ki tudta hogy ilyen árva vagyok hiába fájok hiába égek hiába énekelek hozzád a tél fagyos virágait a nyár színes virágait színed elé már jaj minek is hoznám ki tudta hogy ily árva vagy ki tudta hogy én is vak vagyok árva néztük a piros madarat minek repült mit keresett a buta kalitkában
