Irodalmi Szemle, 1961

1961/4 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Gondolatok a budapesti színházi életről

tartom a Pesti embereknél és nem kételkedem, hogy nálunk is sikere lesz a cseh és szlovák színpadokon, talán nagyobb a Mónikánál (Pesti emberek), amelyet hazai közönségünk kitűnő előadásban láthatott és igen jól fogadott.

A dráma központjában az író áll, akinek élete válságba kerül, mert megjelenik egy régen látott diáktársa és cinikusan kritizálva őt és a szocialista élet hibáit, konfliktust támaszt közte és felesége között. Közben az író maga is rájön arra, hogy ő maga elkényel- meskedett, hirdeti ugyan a szocialista erkölcs igazságait, azonban elfelejti őket szembesíteni az élettel és maga is afféle új „tízparancsolat“ gyártója lett.

Mindez úgy bontakozik ki, hogy az író egyik rádióelőadásával kapcsolatban bonyodalom támad egy fiatal szerelmespár között. Az író segíteni akar és belekerül egy munkáscsalád problémáinak kellős közepébe. Ahogy feltárul előtte a valóság, úgy találja meg régi énjét és azt a meggyőződést, hogy az igazságért való küzdelmet sohasem szabad abbahagyni, mert a szocialista életet nem lehet tízparancsolatra berendezni. Ez a magatartás tanúsítja erkölcsi fölényét egykori barátjával szemben is, aki csak bírál — néha helyesen is — de a hibák ellen semmit sem tesz; az író azonban, mégha néha hibát is követ el, szocialista ember, akinek igazsága az élet igazsága és segít az embereknek azt megtalálni.

Mesterházi kitűnő színpadi érzékkel és igen meggyőzően példázza a néző előtt az író konfliktusait a feleségével, a világgal és elké- nyelmesedett énjével, csupán azt kifogásolom, hogy színjátéka végén nem formulázza meg teljesen egyértelműen és világosan az igazságot soha meghamisítani nem szabad parancsolatát.

Darvas József színműve, a Hajnali tűz, amelytől korszerű tárgya, égető mondanivalója, írójának rangja miatt ugyanezt vártam, már nem jelentett ilyen forró színházi estet. Egy világirodalmi rangúnak mondható első felvonás, fontos kérdések izgalmas felvetése, robbanó feszültséget jelző percek után esés, valójában cselekménytelen második felvonás következik, amelyben zavaró a színpad megoldása is. A harmadik felvonás ismét felfelé ível, erős feszültség, drámaiság van néhány kitűnően megkomponált jelenetében, viszont lélektani törések akadnak itt, a jellemzésben is vannak kiforratlan, nem eléggé megmunkált részek. így például nem tudom elhinni, hogy a szenvedélyes természetű, s a földjéhez, a tulajdonához görcsösen ragaszkodó vérmes Varga Mihály a döntő pillanatban oly könnyen mondana le feleségéről Török György javára. Nem várok itt holmi késelést, vérontást, de keményebb szópárbajt, szikrázóbb összecsapást.

Ami a Hajnali tűzben véresen komoly kérdés — a szövetkezet megalakításának problémája —, nálunk már megoldódott és ezért jórészben már évekkel ezelőtt elvesztette drámai élét, tragikus lehetőségeit. Ettől függetlenül Darvas drámája megőrzi hitelét, mert

írójának sikerült sallangok és szólamok nélkül rátapintani az átalakuló falunak, a paraszti világnak létfontosságú kérdéseire. De még, időt állóbbá és hitelesebbé válna a dráma, ha az újnak, a felfelé törőnek harcát a maradival, a tegnappal, az emberábrázolás vonalán elmélyítené a szerző.

Darvas számos regénye és színműve tanúsítja, hogy Móricz után egy legkitűnőbb ismerője a tegnap magyar falujának; tökéletesen ismeri a nincstelen cselédek, a szegényparasiz- tok nyomorúságát és annak minden okát, ismeri a paraszti életben a visszahúzódó erőket éppúgy, mint azokat, amelyek ebből a szűkre korlátozott sötét világból a kivezető utat keresték. A ma falujában azonban mintha már nem mozogna olyan otthonosan, a Hajnali tűz nem egy jelenetében a kívülről szemlélőt érezzük és n^m a ma falujának krónikását, aki tudja és érzi, hogy valójában az a dac, amely a szövetkezettől való távolmaradást ösztönzi, csupán ideiglenes érzés lehet, amit többnyire inkább valami zavarodottság szül, mint a földhöz való tragikus ragaszkodás. Ezért van ez, hogy drámájában nem érezzük lélektanilag eléggé indokoltnak, miért gyújtja fel a házát a szövetkezetben helyét nem lelő Bónis Lajos, ahogy nem eléggé elmélyült a belső harca sem, amely megelőzi a két testvér megbékélését. Egyébként az írói szándék tiszta és világos: a tűz mintha jeladás volna az ingadozók számára, hogy megkíséreljék a bomlasztást, ugyanakkor ébresztőén is hat — meghozza a testvérek egymásra találását, a megbékülést és a szövetkezet megszilárdulását.

■

Németh László A két Bolyai című színműve nemcsak az évad, hanem a felszabadulás óta eltelt esztendők egyik legerősebb, legművészibb magyar drámája. A tél folyamán elolvastam a Kortársban Németh László rendkívül érdekes és ragyogóan megírt Bólyai-műhelytanulmá- nyát, majd magát a drámát is. Felfokozott várakozásomat a Katona József Színház kiváló előadása csaknem hiánytalanul kielégítette. Igazi nagy színház ez, felejthetetlenül mély és kivételesen adódó élmény, amit emelt az a körülmény is, hogy a színpadi mű erősen eltérő' a könyvdrámától.

Elragadó mindenekelőtt Németh László ne- mesveretű nyelvezete, a két Bolyai lélektani rajza és fojtóan izgalmasak az összecsapások, az apa és fia közti drámai erejű, szikráztató párbeszédek. Itt mindennek van hitele, itt minden jelenetben érezni a költőt, a polihisztort és a nagy drámaírót egy személyben. Az erős indulatoktól fűtött mondanivaló izzó drámai- sága mindvégig lenyűgöz és ha van kifogásom, az inkább a dramaturgot illeti. Különösen a harmadik felvonásban túlságosan sok a húzás, lélektani töréseket okoznak a rövidítések és ugyancsak a vörös plajbász számlájára írom, hogy nem érzem eléggé a reformkor Erdélyét. A cselekményt akár Budára vagy Pozsonyba is áttehetném, mert nem elég Kolozsvárt, Széchenyit emlegetni, valahogy mélyebben és