Irodalmi Szemle, 1961

1961/4 - FIGYELŐ - Tóth Tibor: Böngésző

fogadja, hogy kézre keríti a gyilkost, mesterien kieszelt cspadát állít neki, a gyilkos bele is esnék, de útközben autóbaleset áldozata lesz. A felügyelő, aki állását is otthagyta és saját tökéletes elméletének rabja lett, elveszti lelki egyensúlyát, elzüllik, elméje elborul.

Azt is mondhatnánk: anti-detektívregény. De nem ez a lényeg, nem a brillránsan kidolgozott elmélet, csapda kudarca: megdöbbent és elszomorít, hogy az író nemcsak a haladó társadalmi rendtől, törvényeitől és logikájától fordul el, hanem az emberi észben, az évezredek örökségeként felhalmozódott és egyre gyarapodó emberi tudásban és megismerésben sem hisz. Szomorú, s mégis tanulságos könyv: a tőkés világ halódásának írói látlelete.

Ernest Hemingway novelláit

olvastam előző este, hogy híre érkezett véletlen és elszomorító halálának. A könyv: a nagy író elbeszéléseinek eddig legteljesebb magyar válogatása. A halál: a legértelmetlenebb és legtragikusabb, leggroteszkabb baleset, amely írót ért. A fehér szakállas óriás, a megteste- sedett életerő, aki túlélt három háborút, számtalan vadászkalandot, repülőgép-balesetet és az amerikai életformát, fegyvertisztogatás közben szíven lőtte magát.

Nehéz búcsúzni tőle, hisz Hemingwaytól, az írótól és embertől még sokat vártunk, s azt beszélték, ő maga is tele volt alkotó tervekkel. Am amit alkotott, méltó és maradó helyet biztosít neki az irodalom történetében, mint a huszadik század egyik legnagyobb, meglátásaiban eredeti, szándékában emberséges és igaz írójának.

Maga mondta valamikor: „Igyekszem minél jobban és minél egyszerűbben leírni azt, amit látok és érzek.“ Mindvégig hű maradt ehhez az írói hitvalláshoz, amely leginkább novelláiban realizálódott. Közvetlen élmények formálódnak bennük rendkívül művészi kifejező erővel. A témák skálája széles: földrajzilag Amerikától Afrikáig ér, s közbeeső állomásai Olaszország, Páris, Svájc... De állandóan visszatérő énhősét, Nicket szinte mindenütt jelenvalónak érezzük: Francis Macomber rövidéletű boldogságát is mintha ő mondaná el.

Nagy írót és embert ismerünk meg Hemingway novelláiból. Reméljük, megismerik őt végre azok is, akikhez csak a képes riportlapok szen- zációhajhász tudósítói közvetítették a hírét. Megismerik írásaiból, műveiből, s nem a regény, a novella hollywoodi főzetéből, amelyben legtöbbször az eredetiből csak a szerző neve és néha a mű címe marad meg.

■

A könyvek, amelyekről eddig szó volt, sajnos kívül estek hazai kiadónk, a Csehszlovákiai Szép- irodalmi Könyvkiadó magyar szerkesztőségének kiadói tervén. Kár, hogy így történt: főleg Dawid Rubinowicz naplója és Hemingway novellái olyan könyvek, amelyeket szívesen látnánk nagyobb példányszámban hazai könyvpiacunkon.

Harry Sichrovsky indiai riportkönyvét

viszont a SzSzK adta ki a budapesti Táncsics- kiadóval közösen. A szerző ismert nevű osztrák újságíró — indiai jegyzetkönyvének titkaiba útnak indulásukkor bepillanthattak a mi világjáróink, Zikmund és Hanzelka is.

Könyvének tanúsága szerint Sichrovsky nem szenzációt hajhászó, erőnek erejével „nagy storyt“ kutató újságíró. Ennél több: riporter, aki az igazságot látja és írja meg — érdekesen, izgalmasan, olvashatóan.

„India felszárítja könnyeit“ a könyv címe, lényegében elárul mindent az író szándékáról. A módszerről az alcím tanúskodik: Régi ország új utakon. Igaz, más módszert nem is követhet a riporter, ha legalább valamennyire hiteles képet akar adni a máról: a jelenről, amely talán még sohasem volt annyira heterogén keveréke a múltnak és a jövendőnek. Egyébként nemcsak az ország jár új utakon: eretnek utakat választ a könyv írója is, nem intézi el ajkbiggyesztve, egy kézlegyintéssel a gazdag turisták hagyományos indiai programját, hanem amennyiben pénzéből futja, itt-ott maga is követi. Ám mondjuk meg azt is, hogy ő nemcsak járja a Cook és más utazási irodák kitűzte utat, hanem lát is, mégpedig a sövényen túlra is. Elmegy az egyeszerű emberekhez is, minden önfitogtató lelkendezés nélkül, s talán ez a legkellemetlenebb benyomásunk, amit Sichrovsky riportjait olvasva nyerünk: az író nem reklámozza sem alakjait, sem magát, érdekesen, szórakoztatón beszámol a látottakról, hallottakról, frázismentesen és mégis pártosan.

Marie Majerová

az élő cseh irodalom nagyja, a huszadik század cseh szlocialista prózájának egyik legjelentősebb képviselője, főleg Sziréna című regényével, amelyet művészi értékét, jelentőségét tekintve bátran állíthatunk Olbracht Annája mellé.

A Szlovákiai Szépirodalmi Kiadó nemrég jelentette meg magyar fordításban az írónő első regényét. A könyv magyarul a „Vergődés“ címet kapta, s tulajdonképpen ez az oka, hogy a könyv fennakadt böngészésünk rostáján.

A cím elválaszthatatlan a műtől. Egybeforr vele, több csupán lajstromozó címkénél: Jelkép, sűrített értelem, gondolat-ébresztő varázsszó.

Majerová első regénye csehül ezt a címet kapta: Panenství. Magyarul: Szüzesség. Csak a kiadó a megmondhatója, miért került a könyv címlapjára mégis e szó: Vergődés. (Any- nyi rosszakarat nincs bennem, hogy feltételezzem, egyes — bratislavai vagy budapesti — kiadói munkatársak képzeletvilágában azonossági jel volna a két fogalom között.)

Vančura Marketa Lazarovájának magyar nyelvű kiadása alkalmából — a könyv a semmitmondó, lapos és tucatszerű „Rablólovagok“