Irodalmi Szemle, 1961
1961/4 - LÁTÓHATÁR - Ernest Hemingway: A katona hazajön
A katona hazajön Krebs egy kanasasi metodista egyetemről ment el a háborúba. Van egy képe, amely diákszövetségbeli testvérei között ábrázolja, mindnyájan pontosan egyforma magas, egyforma szabású gallért viselnek, 1917-ben jelentkezett a tengerészgyalogságnál és csak a második hadosztállyal együtt tért vissza a Rajnától az Egyesült Államokba, 1919 nyarán. Van egy kép, amely a Rajna vidékén készült róla, két német lánnyal áll és egy másik tizedessel. Krebsnek és a tizedesnek szűk az egyenruhája. A német lányok nem szépek. A Rajna nem látszik a képen. Mikor Krebs visszatért oklahomai szülővárosába, a hősök üdvözlése már véget ért. Túlontúl későn jött vissza. A város katonaviselt férfiait visszatérésükkor mind nagy ceremóniával fogadták. Jókora hisztéria volt. Most bekövetkezett a reakciója. Az emberek mintha azt gondolták volna: elég nevetséges, hogy Krebs ilyen későn jött vissza, évekkel a háború befejezése után. Krebs, aki ott volt a belleaui erdőnél, Soisonnál, a Champagne-on, St. Michel- nél és az Argonne-ban, eleinte egyáltalán nem akart a háborúról beszélni. Később szükségét érezte, hogy beszéljen róla, de senki nem akarta meghallgatni. Városa túl sok rémtörténetet hallott, semhogy igaz történetek izgalomba hozzák. Krebs rájött, hogy meghallgatni is csak akkor hallgatják meg, ha hazudik, s miután ez megtörtént kétszer, benne^ is feltámadt a reakció a háború és a háborús történetek ellen. Hazugságai miatt megutált mindent, ami vele a háborúban történt. Az egész időt, amitől belül nyugalmat és kristályos tisztaságot érzett, ha rágondolt; a régmúlt idők, amikor valamit csinált, az egyetlen, amit férfi könnyen és természetesen csinálhat, pedig mást is csinálhatott volna, most elveszítették hűvös értéküket, azután elvesztek ők maguk is. Hazugságai egészen jelentéktelen hazugságok voltak: magának tulajdonított olyan dolgokat, amiket mások láttak, vittek véghez, vagy hallottak, és tényként mondott el néhány, minden katonának ismerős kétes hitelű eseményt. Még a hazugságai sem jelentettek szenzációt a játékteremben. Ismerősei részletes beszámolókat hallottak arról, hogy géppuskához láncolt német nőket találtak az argonne-i erdőben, s vagy a hazafiságuk gátolta érdeklődésüket, vagy értetlenül álltak szemben minden német géppuskással, aki nem volt fegyveréhez láncolva, s így nem. hatottak rájuk Krebs történetei. Krebset elundorította az az élmény, amit a hazugságok vagy túlzások eredményeznek, mikor alkalomadtán találkozott egy-egy valóban katonaviselt emberrel, s néhány percig beszélgettek az öltözőben, táncmulatságokon, beleesett a katonák közé került öreg katona könnyű pózába; hogy ő egész idő alatt rettentően, kétségbeejtően félt. így azután elveszített mindent. Ebben az időben, nyár végére járt, későig aludt, felkelt, s lement a városba, hogy könyvet hozzon a könyvtárból, otthon ebédelt, olvasott az első verandán, míg el nem únta, azután bement a városba, hogy a nap legforróbb óráit a biliárdterem hűvös sötétségében töltse. Szeretett biliárdozni. Esténként a klarinétján gyakorolt, lesétált a városba, olvasott és lefeküdt. Két fiatal húga még mindig hősnek tartotta. Anyja ágyban adott neki reggelit, ha úgy kívánta, gyakran bejött hozzá, mikor feküdt, és kérte, hogy meséljen a háborúról, de figyelme mindig elkalandozott. Apja nem foglalt állást a kérdésben. Mielőtt Krebs elment volna a háborúba, sose volt szabad a családi autót vezetnie. Apja ingatlanüzlettel foglalkozott, és mindig megkívánta, hogy a kocsi rendelkezésére álljon, ha szüksége volt rá, mert ki akarta vinni az üzletfeleket vidékre, megmutatni nekik egy-egy birtokot. A kocsi mindig az Első Nemzeti Bank épülete előtt állt, ott volt az iroda a második emeleten. Most a háború után még mindig a régi kocsijukkal jártak. A városban semmi változás nem történt, csak éppen a kislányok nőttek fel.
