Irodalmi Szemle, 1961
1961/4 - Vojtech Mihálik: Jób lázadása (részletek)
Vojtech Mihálik Vojtech Mihálik a mai szlovák lira egyik legkitűnőbb képviselője. Daloló szív című poémájáért 1953-ban állami díjjal tüntették ki. A lázadó Jób című hosszabb elbeszélő filozofikus költeménye tavaly jelent meg és a kritika nagy tetszéssel fogadta. Jób lázadása (részletek) A földből, mely a rabszolgákat hallgatagon hordta, született haragom, s fájdalmam az öléből nőtt. Tán ordít a vadászmadár, ha van elég szénája? Vagy elbődül az ökör megrakott jászla előtt? Igen, megöl a harag, reszketteti szívem, s akár a novemberi szél — megremegtet, igen, megöl a gyűlölet, mert irigylem a gazdag fiától a kenyeret, mit nem adhatok a gyermekemnek. S hol vannak testvéreim? Mint a patak, mely sebesen rohan a völgyön át — egyszerre magamra hagytak. Ok nélkül nem történik semmi — ezért hull a hó azokra, akik félnek kemény fogától a fagynak. Könnyek között is dicsőítem az életet, melynek büszkesége a tett, s hozzá méltatlan lenni nem akarok. Örök harc, küzdelem az ember élte a földön s napjai úgy telnek, mint napszámosnak a napok. Lusta! Te alkottad a Teremtőt — s nem az ó, de saját nevedben félsz, hogy megvetlek téged. Te csak csősze vagy a mezőnek, Teremtő, hová imádóidnak az egekből édes manna hull. S mi vagyok én? A lázadó lelkiismeret kiáltása? A bilincsbe vert akarat jajszava? Vagy csak harsonás? Ö, hát tenger vagy cethal vagyok én, hogy körém sötét börtönt vontál? Próbára teszel minden pillanatban, meglátogatsz minden érkező hajnali órán, mondd meg hát: mi az ember, hogy számodra olyan fontos? Én bizony értelmes szívemet nem tudom talpad alatt elégetni, hogy izzó parázzsá váljon; azt mondod: a földből teremtettél, tehát ne csodálkozz, ha testemet nem vonzza semmi, hogy az ég felé szálljon, a mozdulatlan örökkévalóság öröme nem csábít, s nem kutatom, mit mível, hol látható az isten... Megvetés jár az istentelennek: add, uram, hogy genny marja száját, sorvadjanak el csontjai, bőrét falja fel az éhség, s tagjait hadd eméssze meg a bűn elsőszülőtt lánya — a halál, Sátán Sedens in coeli ridet
