Irodalmi Szemle, 1961
1961/4 - Fábry Zoltán: Európa elrablása
tek az indító változást maguk is sugalmazták. A Duna-tér németjei — Szlovákia, Magyar- ország, Románia és Jugoszlávia népcsoportjai — az 1939-es dévényi manifesztáción maguk kérték harsogva a mars, marsot: „Mi német földön állunk... Mi már régóta várunk a szabadító tettre ... Vigyetek magatokkal! Ne he- vertessetek minket parlagon! Mi segíteni akarunk nektek — győzni! Wir helfen Euch siegen mit unserem Schritt!“ — és Hitler szószerint teljesítette kérésüket: elvitte őket! Elvitte őket évekig tartó győzelemre. Az Atlanti-óceántól a Kaukázusig a Jeges-tengertől a Lybiai-sivatagig csupa „szabadító német tett"! És amikor a majdani kishitlerek, kis- helytartók és alkormányzók lelki szemei előtt már feltűntek a pálmafák alatt heverő fekvőszékek, amikor már nagyjában szétosztották maguk között a világ adminisztrációs sine- cura-it. akkor egyszerre csak arra eszméltek, hogy maga Németország lesz tele hazátlan, otthontalan németek millióival: az a szerencsétlen Németország, melyet még a büntető kitelepítések előtt, az utolsó pillanatig tartó kényszerevakuálások is telítettek! A Cysarz- ujjongta „Európa nova", melynek egyik kiinduló pontja szerinte épp a szudetanémet. kérdés volt — „Innen és most Sok seb fog Európában begyógyulni“ — ez a német „Európa nova“ ma újra a tegnapra készülődik: a kitelepítettek jogán és okán — új világháborúra. Joggal vagy jogtalanul ? Hol itt az igazság ? Mi itt az igazság? Elfogulatlan tanút idézünk: Christian Geissler nyugatnémet katolikus írót, aki nagy feltűnést és felháborodást keltő könyvében — „Anfrage" — ilyeneket ír: „Majdnem minden német Piripócs-fészekben ott áll már „Az Örök Német Kelet“ emlékoszlopa transzparensekkel: „15 éve elveszett otthon“ . .. Istenem, ki gondolt e szülőföld-bet egek közül 1941 nyarán egyetlen egyszer, egy perc hosz- szán az oroszokra, akik éjjel és nappal menekültek a Herrenvolk elöl?! A pomeráni Erbhof- bauerek (a Hitler-adományozta örökös paraszt- birtokok tulajdonosai) talán sírtak akkor ? ... Összeomlás, német katasztrófa ez, mintha sose lett volna... A bíróság megkegyelmezett a gyilkosnak és hóhérnak szerződtette ... Ha Ti megtagadjátok a bűnösök megnevezését, akkor könnyen megtörténhetik, hogy a végén Ti magatok lesztek a bűnösök“. Geissler kellemetlen kérdező. Az „Anfrage“- ban ilyen kérdésekre bukkanunk: „Hogyan lettem én fajgyűlölet-kommentátor, és miért nem vagyok már az, de — államtitkár?“. Vagy: „Hogyan lettem én SA-legény, és ma miért nem vagyok már az, de — miniszter?“ A támadások nem is maradtak el, és Geissler a „Werkhafte Katolische Laien" című lapban így felel: „Tényleg megsértem a kitelepítettek millióit, ha azt kiáltom feléjük: Vigyázzatok! Kerítök csalnak benneteket tervszerűen... Mert amit tőlük követelnek — Kérjétek Istent, hogy adja vissza otthonotokat — az egyszerű megtévesztés. Mert nem Isten vette el szülőföldjüket, de az emberek-csinálta háború! Az ilyesfajta embertett — ha az egyáltalán lehetséges — csak egy jobb, következetesebb emberművel lesz törlesztve, feledtetve. Imák? Talán. De akkor vezeklő imák és semmi mád! ... Tizenöt év elég idő volt arra, hogy az elűzötteket felvilágosítsuk: a ti szülőföldetek az átkozott német háború által veszett el... £s a nyugatnémeteket figyelmeztetni illett volna, hogy itt menekültek jönnek, akik a németség képviseletében, az összesség helyett egy elcsábított és bűnössé vált nép ösz- szességéért hordozzák — helyettesítőn — szenvedésüket ... Ezek az elűzött és megkínzott német emberek az egész világ előtt a háborút átkozó, az értelmetlenséget, a vérmámort, a barbarizmust vádló tanúk lehettek volna; egy nép vezeklöi... Ehelyett megtanítják őket elfelejteni: miért és mi által veszett el otthonuk, és teljesen irreális jogkövetelésekbe kergetik őket.“ Újra a Rilke-borzongta elmaradt, kimaradt létrafokhoz értünk: „a hirteleni és erőszakos zuhanás elóérzetéhez". Mert 1945-ben csakúgy mint 1918-ban újra kimaradt a legfontosabb; az, amit Rilke remélt és hiányolt és amit ma Geissler követel: a német bűntudat! De ahol a bűntudat, a vezeklő bűnbánat elmarad, ott a következmény csak új bűnt szülhet: új háborút! A régi bűnt csak újjal lehet feledtetni és tetézni. Nagyobbal elemésztőbbel! Az embert az undor rázza, amikor a tegnapi aktorok az önmaguk okozta német nemzeti szerencsétlenségből — bűntudat és bűnbánat helyett — új háborúk jogát és fegyverét igyekeznek kovácsolni. A német imperializmus ezzel újra iskolapéldáját adta változatlanságának, és See- bohm a Hruscsov-Kennedy találkozó előtt tartott szudéta napon provokálóan jelentette ki: „A keletiekkel nem lehet és nem szabad tárgyalni, de vissza kell szerezni azokat a német területeket, amelyekről elűztek benneteket!“ Az éjjel rendje és a rémnek hangja újra szót kér. És micsoda rend és micsoda rém! Ha tudom, hogy a bonni áttelepültek ügyeivel foglalkozó minisztérium egyik főtisztviselőjét Rotten Ferencnek hívják, aki az újvidéki mészárlás — a szerb- és zsidóirtás — egyik szervezője volt, aki társaival, Feketehegyi Czeid- nerrel, Zöldi Mártonnal, Kovarcz Emillel és — Eichmannal együtt tért vissza Magyarországra, hogy immár nagyban és legálisan folytathassa azt, amit az újvidéki Szt. Bertalan éjszakán csak mint „kilengést" gyakorolt... ha mindezt tudom, akkor megértem a kitelepítettek perének szomorú igazságát. Az újvidéki gyilkos éjszaka — máig érőn — önmagáért beszél és ítél! Ahol a kitelepítettek ügyét fenevadak intézik, ott a jövőben is csak gyilkosok korrigálhatnak! És e korrekció neve és módja: korunk megengedhetetlensége — a háború! Folytatása a következő számban.
