Irodalmi Szemle, 1961
1961/4 - Fábry Zoltán: Európa elrablása
adatként a Szovjetunió elleni „keresztes“- hadjáratot sugallja, uszítja, prédikálja és propagálja, és ezzel egy nyolcszázéves német hódító-gyakorlatnak ad nevet, igazolást és folyamatosságot. Jaspers, az atombomba filozófusa, eszményképének, Adenauer igazának alátámasztására, a „Nyugat kancellárját“ a történelem minden idevágó kosztümjébe öltözteti, és Dandolo velencei dózsével hasonlítja össze, aki 1203-ban — 90 éves korában! — foglalta el Konstantinápolyi. Bizánc, Moszkva: a párhuzam — szemhunyorítón — magától adódik! De ha antikvitásak és anakronizmusok találkoznak és keresztes háborút álszenteskednek, akkor ez ma nyilvánvaló kórtünet. Heinrich Mann mondotta a hitleri „kereszteshadjárat" megkezdése előtt: „A háborúk és kereszteshadak annak kerülnek a legtöbbe, aki nem győzi őket kivárni és megindítani, mert betegsége és belső bomlás-folyamat a már a leg- előrehaladottabb stádiumba lépett.“ Fehér alapon fekete kereszt: régen volt, amikor Hermann von Salza fehér-fekete lovagrendje betört a pogány poroszok országába ... Az egyszer már idézett Wilhelm Schäfer így ír erről a vállalkozásról: „Salza nem talált itt népet, csak teret... Ahol mocsarak között és pusztságokon halászok és pásztorok laktak, most német parasztokat telepítettek." Itt önkéntelenül feltolakodik a kérdés: hova lettek, hova tűntek akkor az itt lakott népek?! Schäfer elejti a kérdést és így a mindent megvilágító feleletet is. De Helmoid „Szláv krónikájából“ a kortárs felvilágosító, választ- adó tanúságát idézhetjük: „A szlávokat kiirtották vagy elkergették. A föld lakatlan lett, erre Adolf von Schauenberg hírnököket és követeket küldött minden országba, Flandriába, Hollandiába, Westfáliába és Friesland - ba... Az Óceán partjairól egy hatalmas nép vándorolt át ide szakadatlan." A térnélküli nép és a népnélküli tér halálos kölcsönviszonylatának ez első német leckéje és példája századokon át ismétlődik végig, máig. Helmoid nyolcszázéves tolla tovább serceg, és a Zeitschrift für Geopolitik 1954-ben (756) kategorikusan fogalmazza a jogigényt: „A térnélküli népnek joga van a népnélküli térre!" A második világháború megmutatta, hogy ez mit jelent. A felégetett föld sztratégiája és az emberégetés irtó módszerei vissza és előrefutón jelzik a német imperializmus változatlan alaplényegét: a tekintetnélküliség valóságát és a kizárólagosság valósítását. A Zeitschrift für Geopolitik (1953. 183) a világ letgermészetesebb hangján jelenti ki: „Az egyetlen dolog, amit a Szovjetunió Európának nyújtani tud: az élettere." A Szovjetuniónak e konstellációban tehát egy dolgot engednek meg nagykegyesen: kiüríteni életterét, földjét az európai gyarmatosítás számára átengedni, azaz: szó- és munkkanás nélkül átadni az „Ostraum"-ot Német-Európá- nak! Fs akkor béke lesz. És akkor vége lesz... És ez: ilyen kiabáló, ilyen kiáltó útszéli „pénzt vagy életet" — teret vagy életet — lehet ma, a német imperializmus alapkövetelménye. És lehet, vezető szerepe kihatásaképpen, a nyugati politika alapbölcsessége, konokul ismételt és szuggerált vezértétele: térzsarolás, térfenyegetés. így, ilyen módon érlelődik Strauss őrületben fogant vágyálma, aki a Szovjetuniót egyszerűen le akarja vakarni a térképről. „Ich werde ihre Städte ausradieren“ (ki fogom radírozni városaikat): üvöltötte ama tegnapi megszállott, Hitler Anglia felé. És mi lett a vége ? Az ő városait — a németek városait — radírozta romhalmazzá a történelem. Csoda, ha a „New Statesman" kiadója, Martin Kingsley, Strauss-ban „korunk legveszedelmesebb emberét“ látja ?! „ ... a legtöbb nyugatnémet értelmiségi szemében ma Strauss hadügyminiszter az, ami Mc Carthy volt egykor az amerikaiaknak.“ Hogy ez mennyire így van, mutatja Dr. Reinhold Maier, aki a bonni parlamentben 1958 márciusában jelentette ki: „Én a nemzetvédelmi miniszter úr kezébe nem adnék egyetlen egy ágyút sem, mert aki úgy beszél, mint a nemzetvédelmi miniszter úr, az lőni akar és lőni fog." A német militarizmus lőni fog, mert háborút akar. Legközvetlenebb „európai" célja nem több és nem kevesebb, mint a szlávság kiirtása, vagy legalább is visszaszorítása. Dr. Kiesinger a bonni parlamentben a kereszteshadjáratot már a kínai nagyfalig terjesztette ki. És az indok? „Gondoljuk meg: ma a szlávság 250 millió, Napóleon idejében viszont csak negyven millióról volt szó ... Ideje, hogy ezzel a ténnyel szembeszálljunk." Egyszer már megtették. A második világháború nem utolsó sorban a rendszeresített szláv-irtás gyilkos alkalma volt. A nürnbergi-per vádpontjai közt olvassuk: „A terv ugyanis az volt, hogy a győzelem után sterilizálják a leigázott népeket, elsősorban az orosz és lengyel nép egy részét." A német probléma egyik sarkalatos pontja a szláv kérdés. Az eredendő színvegyület — a szlávkolonizáló fehér-fekete leegyszerűsítés — átüt, átsüt mindenen. A német imperializmus ma Hermann von Salza fehér-fekete lovagrendjének szemével nézi és látja a szlávságot. Egy 1905-ben megjelent könyv — A. Harpf: Morgen- und Abendland — a monarchia népkonglomerátumát véve alapul, az egész szlávságot négy ötödében tatár-mongol népnek tekinti, és itt elsősorban a cseheket és — magyarokat! Tatár-mongol, szláv, cseh vagy magyar: egy kutya! Kelet! Harpf a könyv „Szlávok és németek“ című fejezetében a szláv tulajdonságok igazolásául Grillparzernek a magyarok ellen írott epigrammáját idézi: „Örökké erjedve és sose kiforrva, semmit sem használ nektek a haladás. Elvesztve törvényeit a vadságnak a művelődés még nem használ!“ És ez 1849-ben íródott: a nagy magyar európai évben! Grillparzer azonban megkapta
