Irodalmi Szemle, 1961
1961/4 - Ľubomír Smrčok: Hazafelé
hette el Barcovot. Mikor megtudta, mi mindent kellett már elszenvednie, nem is kívánta, hogy elkísérje. Ez az elvtárs hat hétig börtönben ült, de ez alatt a rövid idő alatt úgy megkínozták, hogy önvérével mosta fel a börtöncella padlóját. A fasisztáknak még ezután sem sikerült rábizonyítani semilyen illegális tevékenységet. Ezért, mikor felesége eladta a tehenet és lefizette a kauciót, szabadon bocsátották ... Csakhogy mit ér ilyen szabadság ? Minden nap jelentkeznie kellett a csendőrlaktanyán és engedély nélkül el nem távozhatott. Barcov jól tudta, mit jelentene, ha megmaradna az eredeti elgondolás mellett. Nemcsak őt, de családját is veszedelembe sodorná, mindnyájuk számára halálos veszedelembe ... Ugyanakkor a szovjet szervek számára oly fontos összeköttetés lehetősége is elveszne. Ám ha el nem indul, megint csak várakoznia kell. Pedig Barcov nem szívesen várakozott. Ügy látta, csak egy rövid lépést kell tennie, s máris otthon van, ott pedig már kiismeri magát... Ott el nem veszhet ... Ám ez a rövid lépés azt jelentette, hogy három országhatáron kell átkelnie! Megint tanácskoznak. Találtak új megoldást... Az ukrajnai csempészek átvezetnék Barcovot a határon. Egyikük annak idején határköveket épített ezen a tájon, tehát minden kis bokrot ismer. Még egy napig várnia kell. Másnap este a „kalaúzok“ megérkeztek. A határon keményen megölelték egymást az elvtársak, megszorították egymás kezét, s a szovjet határőrök sok szerencsét kívántak neki. Kísérőivel együtt átgázolt a Szán folyón ... Most következett a legveszedelmesebb útszakasz, a németek megszállta terület. A lágy moha tompította lépteik zaját, nagyritkán egy-egy száraz gallyacska roppant meg talpuk alatt. Fejük felett erdő zúgott, az apró cseppekben szitáló eső szürke fátyollal borította a tájat. Barcov jó kedvű volt.. . Már előre örült, hogy reggelre Kárpátukrajnában lesz, aztán még két-három napi menetelés a hegyeken át, s ott lesz Bratislavában. Hajnal előtt a német—magyar határra értek. Az ösvényen biztonságban érezték magukat. Am egyszercsak nyomokat vettek észre! Alaposan megvizsgálták őket... A talaj fölázott és puha volt, világosan kirajzolódott rajta a harminchat bakancsszög feje. Barcov megállapította, hogy magyar honvédek jártak előttük. i. Mi tévő legyen most ? Folytassa útját az ő nyomukban? Hátuk mögött hirtelen német szó hangzott... Megdermedtek. Bekerítették őket! Előttük a honvédek, hátuk mögött német őrjárat a megszállt lengyel területről. „Gyerünk tovább“, sürgette Barcov a csempészeket. „Talán itt dögöljünk meg? Nem uram! Ismerjük a határt, de nem ismerjük a magyarokat. A határ mentén pedig nem mehetünk.“ Bizonnyal inukba szállt a bátorság, mikor a honvédek és a német járőr harapófogójába kerültek. A földre lapult és fontolgatta a helyzetet... Vajon folytathatja-e útját, ha nincs kellő öltözete? Nincs iránytűje, se térképe és az összeköttetés is megszakadt. Ha mindjárt a nap állása szerint tájékozódna is, az ismeretlen hegyvidéken át az út legkevesebb tíz napig tartana. Ilyen útra élelmiszerrel sem látta el magát... Csakhogy a feladatot teljesítenie kell... Ha egyedül akarna menni, vízhatlan köpenyre lenne szüksége, csizmára, térképre és iránytűre. Jobb lesz, ha visszafordul, jobban felkészül az útra s aztán. egyedül, kísérők nélkül is elindulhat. Ám a visszatérés újabb késedelmet és várakozást jelent. Nem volt más lehetősége. Lemberg felé zakatolnak a vonat kerekei. A kerékcsattogás egyhangúságában folyvást felelősségére és hibájára gondolt. Ugyan mit szólnak majd az elvtársak? Hátha valaki másra bízzák a feladatot? Nem ... Nem ítélhetik el... Mindent megmagyaráz. S az elvtársak megértették őt. X Két hónap is elmúlt, mire újra elindulhatott a veszélyes úton. Ezalatt folyvást azon törte a fejét, hogy létesíthetne kapcsolatot szlovákiai elvtársaival. Szállodában lakott, ahol gyakran változtak a vendégek. Nem sikerült. Végül is úgy kell döntenie, hogy Magyarországon át veszi útját. A tétlenség nagyon meggyötörte, már nem akarta tovább halasztani a dolgot. Egyébként is, leesett már a hó, a hegyeken át többé úgysem mehetne. Saját nyomai biztosan elárulnák. December tizenhatodika körül már előkészült az útra. Mindennapi öltözékben, rövid bekecsben, csizmában, fejében báránybőr sapkával, amilyet Ukrajnában viselnek, meghatározhatatlan egyéniségnek
