Irodalmi Szemle, 1961
1961/3 - DISPUTA - Jan Rozner: Az új cseh próza
disputa Április 28-án Prágában a Csehszlovák írószövetség Központi Bizottságának plenáris ülése megvitatta a cseh és szlovák prózairodalom időszerű kérdéseit. A vitaindító előadást Dr. Jan Rozner tartotta meg. Alább kivonatosan ismertetjük előadásának egy részét. Jan Rozner: Az új cseh próza Azt mondhatjuk, hogy az utóbbi két évben jelentkező új cseh próza — helytelen volna egy újonnan jelentkező nemzedéknek tartani s azért, ha megengedik egy más területről vett műszaki terminussal élve „új hullámnak“ nevezem — tehát ez az új cseh próza lényegében megoldotta a legfontosabb feladatokat: új konfliktusokat fedezett fel, új szempotokat és új témákat. A mondottakból kiviláglik, hogy a konfliktusokat nem lelhette fel közvetlenül társadalmunk politikai ellentmondásaiban és nem volt alkalma nagy társadalmi osztályok mozgását ábrázolni. Ez az irodalom erkölcsi problematikával van telítve, az egyes emberből indul ki, új intenzív élményeket fedez fel, újszerűen és eredeti módon ábrázolja azokat. Véleményem szerint tévedés volna azt állítani, hogy ez az irodalom alapvonásaival egyetemben elsősorban is reakció az előző időszak irodalmára. A mostani időszak irodalmát nem lehet fölmérni egy lényegében már elmúlt kor irodalmával. A mai próza szükségszerűen más, mert más társadalmi körülmények között jött létre, mert mások ez időszak fontos kérdései és szükségletei. Aki mindezt nem érti, egy más időszakban keletkezett elképzeléseket és sémákat kényszerítene rá az irodalomra és mechanikusan alkalmazná azokat a jelenre. Nem régen aszerint Ítéltük meg az embereket, hogy kommunisták-e, vagy fasiszták, a masaryki demokrácia hívei-e, vagy látszólagosan semleges értelmiségiek, s ez az ítéletalkotás akkoriban szükségszerű volt. Semmiesetre sem állíthatjuk, hogy az emberek lelkivilágában nyoma sem maradt már a régi gondolkodásnak, hogy nem nyilvánulna meg ténykedésükben és hogy ezt nem kellene már figyelembe vennünk. Mégis ezek a kritériumok már elvesztették döntő fontosságukat, mert egyes emberek politikai állásfoglalása már nem befolyásolhatja a társadalmi haladás fő irányát. Társadalmunk legtöbb tagja számára már nincs döntő jelentősége ezeknek a szempontoknak. Az egyes embert aszerint ítéljük meg, hogy az adott helyzetben milyen magatartást tanúsít, hogyan viszonyul embertársaihoz, s ezt a magatartást és állásfoglalást már nem ítélhetjük meg a régi politika fogalmaival, csakis az új erkölcs szempontjai szerint. A szocializmus fokozatos megerősödésével az emberek erkölcsi viszonyainak problémái válnak olyan terUletté, ahol az irodalom pártossága megnyilvánulhat. A szocialista valóságot fogadva el az emberi és emberivé váló viszonyok alapjául az egyes emberek között, ez az irodalom azt kutatja, hogyan érvényesülnek a gyakorlatban ezek a lehetőségek, milyen új konfliktusok keletkeznek az emberek ellentétes jelleme és érdekei között, ugyanakkor bírálja és elitéli mindazt, ami akadályozza az új viszonyok kialakulását és az emberbe beleoltja az erkölcsi felellőség tudatát. Ebben rejlik a mai szocialista irodalom humanizmusa. Jirí Hájek kritikus ezt nemrég így fogalmazta meg: „Minél nagyobb sikereket ér el társadalmunk a fejlődés útján, az emberi boldogság kérdésének súlypontja annál inkább az egyének közt kialakuló viszonyok térfelére tolódik, az emberi szív és érzékek titokzatos törvényeinek világába, mely a legbonyolultabb és a legkevésbé ismert terület számunkra.“ Igaz, mindmáig sokan úgy vélik, hogy az irodalom így a makrokozmosból a mikrokozmoszba száll alá és elkerülhetetlenül a kisszerű témák és problémák irodalmává válik. Nekem úgy tetszik, hogy ebben egy általános törvényszerűség érvényesül: az irodalom — a filmművészet terminusával élve — eleinte nagy egységek fényképezésével közelíti meg a valóságot, aztán hovatovább egyre közelebb viszi a kamera tárgylencséjét a valóság egyes jelenségeihez. Ezt a folyamatot figyelhetjük meg már Peter Jilemnický műveiben, kezdve a Töretlen föld és az Iránytű c. regényén végezve. Az első regényben nagy osztályharcokat és társadalmi rétegek ütközéseit ábrázolja, a másik regényben, a Szovjetunióban lejátszódó részekben az új erkölcs keletkezését választja témául s az ebből a folyamatból eredő új konfliktusokat. Végülis az erkölcsi kérdések felvetése az az irodalmi-politikai tett, amit a mai olvasó mindenképpen elvár az irodalomtól. Az utóbbi időben a rádióban sok beszélgetést hallottunk, a sajtóban is olvashattunk ilyeneket a szocialista munkabrigádokról közölt riportokban, s újra és újra ezt hallottuk: „Mit jelent szocialista módszerek szerint dolgozni, azt már tudjuk, de mit jelent szocialista módon élni, ez semmiképp sem világos számunkra“. A kul- túrrovatok szerkesztői és a rádió munkatársai
