Irodalmi Szemle, 1961

1961/3 - Cselényi László: Napének — vers

Elektromos hullámok röpítik otthonodba a nagyvilág csavargó híreit. Fekete szárnyú ég alatt kering a por, szomjas juhocskák nyeldesik.

A föld beszél, diibog a lég, holtak vére kiáltozik az égre.

Beethoven szól, a Harmadik gyászinduló a hősök tiszteletére.

Nagasaki, Hirosima — Afrika zúg, Ázsia zúg, Délamerika háborog, remél. Forr, sistereg, harsog a világ s az ember készül a csillagok felé.

Húsunk issza, vérünk issza — táplálkozunk — a nyugtalan jövendőt, Huszadik század: sistereg, az égen rohannak a bárányfelhők.

Pattog a húr, a rádió recseg, valahol megszakad egy dallam,

Japánban ordít a halál, ujjong a sógor: édes komám, fiad van! Leselkedhetsz komisz halál, mi születünk, szaporodunk,

Készülődünk a csillagok felé, szétszórni szép fajunk A mindenségben, hasztalan szívod a vért szívünk alól,

Szaporodunk, gyarapodunk, bennünk a végtelen dalol.

Minket a csillagos világ nézett ki táplálékaként,

Fejünk felett a csillagok, kezünk közt a nagy párna-ég.

Állok a tonnás nyári ég alatt, köröttem zúg, osztódik az anyag, forr, sistereg, csattog a végtelen.

Lobog a táj, dong a föld, sír a lét, a gyöngyvirágos este lázban ég, szülni készül, vajúdik a jelen.

Ó, micsoda fények száguldoznak az égbolt nyugtalan mezőin!

Ó, micsoda ének csiklandozza ájuldozó, feszülő dobhártyánkat!

Ó, micsoda tények hívnak, csalogatnak bennünket a csilagok felé!

Fény

fény

fény

napfény!

Hogy irigylem én a csillagokat!

Nézd, ott a Vénusz tündököl szűziessége habjaiban!

Amott Márs zeng harc-indulót s páncél-mezben vonul csatára!

A Nagy Medve-társaság is nekivágott a végtelennek s az égi seregek fölött uralkodik a sarki csillag.

Én, a porszemnyi féreg, kóválygó fejjel, gyámoltalanul állok és keresem az utat a naprendszerek gyűrűs erdejében.

Ö végtelen világok: csillagok!

Hogy vágyon én is közietek lebegni