Irodalmi Szemle, 1961
1961/2 - HÍD - Csanda Sándor: Az Út küzdelme a csehszlovákiai szocialista magyar irodalomért
ményét, hogy csupán nemzeti forradalmi mozgalom volt; ez ellen előbb élénken szokott tiltakozni. A Sarló ösztönzője valóban a nemzetiségi elnyomás elleni küzdelem volt, amihez hozzájárult a kisebbségi helyzetből származó sérelmi pszichózis és elégedetlenség, de a legaktívabb sarlósok ideológiájában a nemzetin kívül egyre inkább előtérbe került a szociális és társadalmi eszme; néhányan következetes marxistákká is váltak, s megértették, hogy a nemzetiségi kérdést alá kell rendelni az osztályharc általános, nemzetközi problémájának. Ellenséges oldalról szinte hitelesebben fejezi ki a Sarló lényegét egy horthysta röpirat, mely kijelenti, hogy „az említett mozgalom tagjai és szellemi munkatársai a halvány rózsaszíntől a legvadabb vörösig minden színváltozatot képviseltek.“58 Részben fenntartották a Sarló forradalmi célkitűzéseit azok is, akik ugyan nem váltak kommunistákká, de az aktivista Magyar Újság hasábjain Győry Dezsővel együtt antifasiszta magatartást tanúsítottak, egyet értet - tek a demokrácia védelmére szervezkedő egységfront-politikával, ápolták a haladó kulturális törekvéseket és a csehszlovák-magyar barátság eszméjét (pl. Dobossy László, ' Jócsik Lajos). Vitatható Balogh cikkének az az állítása is, hogy a Sarlónak tömegmozgalommá kellett volna fejlődnie: ma már nem állíthatjuk, hogy ehhez is megvoltak a feltételek. Mi a Sarló bomlását törvényszerű jelenségnek tartjuk: hasonló módon vált szét egy szocialista, egy reakciós és egy középutas irányra, mint a magyarországi „népi“ írók mozgalma, csak sokkal gyorsabban és határozottabban. Szerintünk a Sarló is národnyik jellegű mozgalom volt, mely azonban polgári demokráciában fejlettebb társadalmi körülmények között jött létre, s közvetlenebbül hatott rá a marxizmus, mint a népiesekre. A Sarlóban sokat hangoztatott kelet-európai problémának van némi reális magva is, de más értelemben: bizonyára a parasztság számbeli túlsúlya az oka annak, hogy Kelet-Európában keletkeztek a národnyik jellegű harmadikutas mozgalmak. Végezetül még egy megjegyzést kell fűznünk Az Ütban közölt sarlós cikkekhez: a mozgalom indulásakor többségük még nem volt húsz éves, és megszűnésekor nem haladták túl a huszonötöt; csak így érthető beszámolóikban az olyan ellentmondás, hogy nemzetközi méretű intézményeket akartak létesíteni akkor is, amikor még egy ebédre sem volt pénzük. A Sarló feloszlásának részben személyi oka is volt: Balogh Edgár annyira centrális vezetője volt a mozgalomnak, hogy amikor szinte minden idejét Az Ütnak szentelte, a Sarló gazdátlanul, szervező nélkül maradt. Balogh a Sarló megszűnése után is dolgozott az Ütnak; 1934-ben újból központi nelyet foglalt el a szerkesztésben, s kitartott mellette mindaddig, amíg politikai tevékenysége miatt (de azzal az ürüggyel, hogy Románia területén született) ki nem tiltották Csehszlovákiából (1935 májusában). Polgári karriert megvetve, minden idejét és tehetségét a szocialista kultúr3 megteremtésére fordította s Az Üt szerkesztése közben fejlődött kommunistává. A reakció ezt sosem bocsátotta meg neki: Horthyék belügyminisztériuma 1929-től nyilvántartotta, megakadályozta, hogy Magyarország területére léphessen, s 1940-ben Paál Gábor képviselő denunciálása után azzal is megokolták eltávolítását a kalotaszentkirályi iskolából, hogy működése Csehszlovákiában magyar szempontból káros volt.“58 Az Üt hatása a csehszlovákiai magyar kulturális életre Az Üt az osztályharcos proletárkultúra elvét hirdette: ilyen szellemű kultúrpolitikai tanulmányokat írt a lapba Fábry, Balogh Edgár, Kassai Géza, Róth Imre, Moskovics Kálmán. Irányelvként fogadták el a folyóirat szerkesztői a charkovi szovjet írókongresszus határozatait, majd a magyar proletár írók moszkvai platformtervezetét. A csehszlovákiai munkás- osztály akkori helyzetéből szükségszerűen következett, hogy a kultúrától elsősorban az osztályharc és a párt közvetlen támogatását várták, az irodalomban is a napi politikai kérdéseket helyezték előtérbe. Mindez a mondanivalónak, a tartalomnak a forma fölé helyezését eredményezte, s ez az irányzat nem maradt mentes ultrabalos, proletkultos vonásoktól sem. A túlzó baloldali kultúrpolitika mindenekelőtt a művészi forma és a klasszikus hagyományok 58. Balogh Edgár rendőrségi nyilvántartó lapja. PIĹ. A XI. 15/1931/2. Ugyanitt követség i jelentések arról, hogy Csehszlovákiából való kiutasítása után meg kell akadályozni Magyarországra jutását. 1939-ben pedig azt jelentik róla, hogy Illyés Gyulával együtt meg akarták alakítani a szovjet-magyar kultúrtársaságot. PIL. A/XXIIi/ 22-12/1932/7. lebecsülésében nyilvánult meg: a művészi forma fontosságát és a klasszikus magyar irodalom felhasználását az osztályharcos proletárkultúrával kapcsolatban a lapban fel sem vetették. Az új szocialista kultúra keletkezését ilyen leegyszerűsített, sematikus módon képzelték el: „Ha el tudjuk játszani közös harcainkat, mindennapi törekvéseinket és vágyainkat, akkor megszületik a munkásszínpad. Ha megírjuk közös bajainkat, gondjainkat, akkor megteremtettük a harcos proletárkultúra legszebb megnyilvánulását, a munkáslevelezést, a kommunista sajtót. A közös követelések hangos, tüntető ismétléséből keletkezik a szavalókórus, az események közös megfigyelése és elbírálása, a teendők közös megvitatása teremti meg a faliújságot.59 Róth Imre a kultúra nemzeti sajátosságát általában reakciós jellegűnek tartja: „A proletárkultúra lényege: nemzetközisége, míg a kapitalista kultúra tipikusan 59. Nyárasdi Flóris (Balogh Edgár): Harcos proletárkultúra felé. Az Üt. 1931. 8-9. sz. 17. A folyóiratban mások is így fogalmazták meg a proletárkultúra lényegét.
