Irodalmi Szemle, 1961
1961/2 - Bábi Tibor: Minden nap írjuk a szocializmus történetét
Komáromban A szerelőcsarnok mennyezete alatt daru dübörög. Éktelen lárma, a vas zengése, zuhogása tölti meg a teret. Hegesztő pisztolyok lángja, pörkölődő fémek fénye lobban. Amott egy karcsú, fehér hajótest vilá- gol. Rajta aranybetűs fölírás: Kiara Zetkin. Ott meg egy hajó-motor és ismeretlen rendeltetésű alkatrészek. Emberek sokasága. Nyüzsgés — mozgás. Csend támad hirtelen. A munkások az öltözők felé tódulnak. Szombat van és vége a műszaknak. A kapu előtt karszalagos üzemi őrök. Kint a tágas ég és a Duna. A folyam vizén karcsú uszályok ringatóznak. A gyárkapun egyre tódulnak kifelé az emberek. Száz és száz ember. Várja őket az otthon, a család. A fiatalokat hangos szombati örömök: tánc és zene. Elvegyülök a sokaságban, úgy baktatok végig a macskaköves utcákon. Amott egy épület bejáratánál fekete tábla jelzi, hogy itt székel a Szovjet Dunai Hajózási Társaság képviselete. Innen is odalátni a Dunára. A fehér uszályok ott ringatódznak a folyam vizén. Előttem, mögöttem és oldalt munkások ballagnak hazafelé. Ők hegesztik, szerelik ezeket a hajókat, folyami hajókat és tengerjáró, partmenti remorkéreket. A Duna beárad a Fekete-tengerbe. A hajók a Dunán a tengerig jutnak. Bolgár és román partok mentén úsznak el, bolgár és román meg szovjet partoknál kötnek ki. Szombat van. Este. Az üzemi klub nagytermét a hegesztő részleg munkásai foglalták le maguknak. Köröskörül terített, fehér asztalok. Szól a zene, a parketten fiatál párok keringenek. A munkásokon fekete ruha feszül és ragyogó fehér ing. — Kérek egy feketét. — Még egyet! — Sört! — Egy üveg rizlinget! Szól- a zene. Valaki sóhajt, valaki felnevet. Ott amannál az asztalnál egy idevetődött színész bosszankodik: — Tűz üt ki a gyárban, te meg láss neki a szociális szolgálat teljesítésének. A csallóközaranyosi, bősi, megyeri, kö- bölkúti s ki tudja hová valósi hegesztő munkások talán most szállnak ki a vonatból, autóbuszból, talán épp most ülnek vacsorához. — Kérek egy üveg rizlinget! — Egy feketét! A közelben valaki felszisszen: — Szörnyűség, szörnyűség! Egy más hang: — Éjjel világított a kezük, akár az óra lapja. Egy harmadik hang: — A sugárzó festéket lopkodták a hülyék. Gútán ebben a pilanatban nyitják meg a fiatal írók szerzői estjét. Székmoraj. Asszonyok, férfiak ülnek tömött, sűrű sorokban. A teremben egyre melegebb van. Akad-e köztük hajógyári...? Chovan József a legjobb újító. Bagotai gyerek. Lengyel Ferenc, az újítók csoportjának elnöke a részlegen. Kiskeszi. Štefánik Ondrej brigádvezető — szocialista munkabrigád vezetője. — Chovan elvtárs, mit vett a tizennyolc- ezer koronáért ? — Amit az anyag megtakarításért kaptam ? Konyhafelszerelést vettem az asz- szonynak. — Már azt hittem autót? A többiek nevetnek. Lengyel Ferenc mosolyog : — Sovinský Vladkónak se kellett autó. Akkora motorcsónakot csinált magának, hogy hajózási vizsgát kell tennie, ha a Dunára akar menni. Látta már? — Láttam. Fedett, szép csónak. Lengyel Ferenc: — Ni a darus lányunk! Hogy forog. Štefánik Ondrej: — Nem lány az már, hanem asszony. Chovan: — Sok nálunk az asszony. Valami üzem kellene. Legalább ezer asszonynak való üzem. Lengyel Štefanikhoz: — Hát a Matyi nem jött el? Štefánik: — A jehovás? Nem láttam, de már szombaton is dolgozik. Mióta átépítettük a lakását, egész rendes ember lett. Egyszer-kétszer mulatni is volt, a feleségével együtt. Lengyel: — Lám, csak jó valamire a szocialista munkabrigád.
