Irodalmi Szemle, 1961
1961/2 - Gustáv Bareš: Hajsza
Gustáv Bareš 1941. február 12-ről 13-ra virradó éjjel letartóztatták a CSKP első illegális központi bizottságát és legközelebbi munkatársainak java részét, rajtaütöttek a titkos lakásokon, munkahelyeken, és üzenetközvetítő rejtekeken. A Gestaponak véletlen szerencséje volt: valakit letartóztattak azért, mert egy vendéglőben meggondolatlan kijelentéseket tett. Kihallgatása során rábukkantak egy üzenetközvetítő rejtekre, a nyom tovább vezetett a rádiós hírközlő hálózathoz, s a nyomot követve eljutottak a központi bizottságig. A letartóztatásokat egy éjszaka, váratlanul hajtották végre, hogy senkinek se sikerüljön kibújnia a hálóból. Nemcsak a működő pártvezetőséget fogták el, hanem a tartalékját is, azokat az elvtársakat, akik készen álltak, hogy baj esetén a központi bizottság helyére lépjenek. Az utóbbi napokban néhányan észrevették, hogy figyelik őket és mindent megkíséreltek, hogy lerázzák magukról üldözőiket. Mint később kiderült, a Gestaponak elárulták azokat az óvatossági intézkedéseket is, amelyek célja a második központi bizottság munkalehetőségeinek biztosítása volt. A pártot ért súlyos csapás a legérzékenyebb pontra, az egész illegális szervezet szivére, agyára sújtott le. A Petschek palotába tucatszámra szállították be a letartóztatottakat, a sikertől és pálinkától mámoros Gestaposok ordítva, ütlegelve hallgatták ki az embereket, a megkínzott, vérbe borult foglyok jajongtak kínjukban, a padlókon vér, sár, piszok, a folyosókon fejetlen rohangálás, harsanó parancsok, a ház előtt szüntelenül bőgött az érkező és induló rendőrségi gépkocsik motorja. A borzalmak éjszakája volt, mintha a pokol szabadult volna rá a városra. Zika pankráci lakásának ajtaján hajnali fél háromkor csöngettek be. — Polgári légvédelem! Az ajtó előtt három férfi állt, egyikük Friedrich, a hírhedt véreb. — Hol az ember, aki maguknál alszik? — s máris rohantak be a szobába. A divá- non egy ember aludt. Olyan mélyen aludt, hogy a lámpagyújtás és a váratlan látogatók zaja sem ébresztette fel, csak akkor nyitotta ki szemét, amikor keményen megrázták a vállát. Értetlenül körülnézett, félálomban a zsebébe nyúlt, igazolványát kereste és csodálkozva nyújtotta oda a három fogdmegnek. A gestaposok zavartan meredtek az álomittas emberre, szemügyre vették igazolványát, kérdéseket tettek fel. Az ismeretlen a Morva-menti Hranicében feloszlatott pénzügyőrség felügyelője volt, ma este érkezett Prágába átképző tanfolyamra, ismerőseinél szállt meg. Minden pontosan egyezett. — Mikor érkezett a lakásba? — Hurtáék elém jöttek a pályaudvarra, körülbelül fél tíz lehetett, amikor hazaérkeztünk, aztán egy kicsit beszélgettünk, fél egy lehetett, amikor lefeküdtünk aludni. Minden egyezik. A gestaposok összesúgnak. Ez az ember nem az, akit keresnek. Még bocsánatot is kérnek tévedésükért, összecsapják bokáikat, becsapják maguk mögött az ajtót, az utcán máris hallani a távozó gépkocsi robogását. Hurtáék megnyugodnak, ismét lefeküdnek aludni. Egy óra múlva megint csöngetnek. Az ajtóban két cseh gestapós, ezúttal Friedrich nékül. — Ne haragudjanak, de minden olyan
