Irodalmi Szemle, 1961
1961/1 - FIGYELŐ - Bartha Tibor: Egy lírai riportsorozatról
ző egyik-másik riportja a történelmi tanulmánnyal keveredik (például a harmadik és a negyedik riportban). Ezeket a riportokat a szerző túlzsúfolja történelmi események leírásával, s a leírás oly részletes, amilyet riportjainak szerkezete nem bír el. Némely riportból pedig fontos részek hiányoznak, amelyek kihagyása megtöri a riport szerkezetét. Az Ütban Moszkva felé című riportban például ezt olvassuk: „Az örömteljes várakozásba belopódzik a szorongás érzése, hátha a valóság adósa marad a képzeletnek? És nem utolsósorban a viszontlátás örömei izgatnak. Tizenhárom esztendő után ismét meglátom Moszkvát, a béke fővárosát. Behunyom szemem, az emlékezés könyvében lapozok. — Ilyen volt... — Vajon most milyen lesz? Liptóban a tavasz félénk zöldje riasztgatja a telet.“ Az „ilyen volt..megállapítás előtt helyén való lett volna kimásolni egyet s mást az emlékezés könyvéből, legalább néhány olyan mondatot, amelyek az olvasóban is felidézik a világháború utáni Moszkva képét. Más riportban a téma kifejtése nem eléggé világos. A bes-aghacsi rózsacsokor története című riportból például nem világlik ki, hogy a könyv szerzője miért kapott rózsacsokrot Taskentben. A felsorolt hiányok ellenére Barsi alkotása értékes, riportirodalmunkban kiemelkedő alkotás. Első riportkötetének legnagyobb értéke a tárgyilagosság és prózájának líraisága. Stílusa egyéni, stiláris formákban választékos, nyelvi kifejező eszközökben gazdag. Szívesen használ adys kifejezéseket, ilyenre vall a könyv címe is. Szépirodalmi stílusa azonban nem mentes a hibáktól. Állításunk igazolására helyszűke miatt csak néhány bizonyítékot hozunk fel: A bevezető riportban ezt olvashatjuk: „Kétségtelen, hogy a szovjet tudomány és technika Kolhosz vidékén sokkal nagyobb és hasznosabb csodákat vitt végbe, mint amilyeneket a mondák korában Zeusz és olimposzi pereputtya állítólag művelt.“ A „pereputtya“ kifejezés itt helytelen, nem szolgálja az író mondanivalóját, s nem illik a stílusához sem. A Moszkvai sétákban ezt találjuk: A felmérhetetlen kincsek e múzeuma egy nagy ország nagy népének múltjáról beszél, őszintén és híven. A „híven“ itt felesleges szószaporítás. Ütban Moszkva felé című riportban olvastuk: „Átléptük hazánk határait és mégsem éreztük magunkat idegenben“. Ez kissé túlzás, mert a szerző csak a csehszlovákszovjet határt lépte át, amikor a Szovjetunióba utazott. Ugyanebben a riportban olvassuk: „A déli vidékeken oly makrancos Vág itt ártatlan kis patak képében (helyesen patakként) húzódik meg a kócos dombok hónaljában, sziklák tövében.“ Kár ilyen szépen stilizált mondatot egy helytelen kifejezéssel elrontani. Hasonló nyelvi és stiláris hibákból közölhetnénk még jónéhányat. Ezeken kívül a Barangolás Holnapországban című riportkönyvben még helyesírási hibák is fellelhetők, ezeket azonban a korrektor dolga lett volna eltávolítani. Dobos László az Irodalmi Szemle 1959. évfolyam 3. számában Mács József Pipafüstben című riportkötetét bírálva foglalkozott riportirodalmunk általános kérdéseivel is. Bírálatának szempontjai, megállapításai ma is időszerűek, mert cikke megjelenése óta riportirodalmunk színvonala nemigen emelkedett. Ez azzal magyarázható, hogy riportereink közül jónéhányan még ma sem látják tisztán a riport műfaji követelményeit és az anyag feldolgozásának különféle lehetőségeit. Korunk legkedveltebb zsurnalisztikai műfaja a riport, ezért színvonalbeli fejlődése senki számára sem lehet közömbös. Barsi riportkötete példát mutat publicistáink számára, műve sok tanulságos részt tartalmaz. Gondolatébresztő írásai bizonyára nemcsak az olvasók, hanem a szakmabeliek tetszését is megnyerik.
