Irodalmi Szemle, 1960
1960/1 - DISPUTA - Vita a csehszlovákiai magyar színjátszás és drámaírás helyzetéről
sainak hatása elenyészően csekély még akkor is, ha évente százezernél több nézőt tud kimutatni. Ebben a tekintetben a műkedvelő együttesek jelentőségét nagyobbra kell becsülni, mert nagyobb a közönségük, s minthogy tevékenységük egyre rendszeresebbé válik, jelentőségük még növekedni fog — hiszen tudunk már olyan műkedvelő együttesekről is, amelyek tíz-tizenöt falut, vagy még annál is többet látogatnak meg műsorukkal, s egy-egy színmű negyven előadást is elér tolmácsolásukban. A MATESZ megalapítása óta elmúlt jónéhány esztendő, s vajon miként, s hogyan felelt meg társadalmi funkciójának ? Műsorpolitikájában látszólag nem akad sok kifogásolni való. Urbán Ernő Tűzkeresztségétől Csehov Ványa bácsijáig játszott sok szépet és hasznosat. Tiszteletben tartotta a haladó magyar hagyományokat, s a világirodalom klasszikusait is megszólaltatta. Játszott orosz, cseh és szlovák színpadi műveket. Dramaturgiája gondosan ügyelt bizonyos számszerű arányok betartására — azaz vulgarizálta a dramaturgia elveit. Látszólag tehát nincs semmi baj. A színház mindenképpen színház. Ha szovjet szerző művét játssza, végeredményben nem lehet ráfogni, hogy nem a szocialista társadalmi eszmék tolmácsolója. Ha klasz- szikust játszik, hagyományt ápol. Ha szlovák, vagy cseh szerző művét adja elő, akkor népünk politikai egységét erősíti. Igen ám: Csak arról feledkezett meg, hogy a mi helyzetünkben a MATESZ- nek kulturális életünk egyik fontos centrumává kellett volna válnia. Mert rendben van, hogy ezt játszik, meg amazt játszik, de amíg nem játszik hazai magyar szerzőt addig csak közvetítő. Addig nem érezni, hogy eszmeisége hazai talajból sarjad. Nem lehet lebecsülni ezt sem. Ez is fontos és szükséges, de voltaképpen csakis otthon sarjadt drámairodalom teheti igazán színházzá a színházat. Ilyen pedig nincs. Hisz nem lehet drámairodalomnak mondani Egri Viktor és Dávid Teréz néhány művét. Arról csak akkor beszélhetünk, ha művek sokasága születik a tehetséges emberek tollából* Csakhát miért nem születik? Igaz, nem lehet jó színpadi műveket senkitől kierőszakolni. De jó művek születését lehet elősegíteni, és szervezni. S éppen ezt hanyagolta el a színház éppen úgy, ahogy elhanyagolta az írószövetség is. Túlontúl hangsúlyoztam a jó műveket. Az elején meg lehetne elégedni talán kevésbé jó művekkel is. Ám ebben a tekintetben lehetetlenül visszás helyzet állt elő. Még az is, ami kevés mű van, nem a MATESZ deszkáin jut el a közönséghez, hanem szlovák színpadok közvetítésével — legalább is részben. Az ok? Nyilvánvaló, hogy a színház nem tudja levedleni eredendő tehetetlenségét, a dramaturgia feladatainak vul- garizálását. Emlékszem, valamikor ötvennégyben történt egy halvány kísérlet. A színház egy ekszkurzív jellegű látogatásra hívott meg néhány Írogató embert. Azóta semmi se történt, s az írószövetségben is mindenki elaludt, akinek csak egy kis köze lenne a színházhoz és a drámaíráshoz. Az írószövetség felelőssége itt másodrendű. Elsősorban is a színházat terheli, mert nem kívánt, s meg sem kísérelte a szervező szerepét vállalni, vagy egyáltalán képtelen vállalni. Elszigetelődése, elkülönülése az íróktól és az irodalomtól, közömbösségre és szellemi restségre vall. Pedig ilyen lukszust nem engedhetünk meg magunknak. A műkedvelő színjáts zásnak példára és drámára, vígjátékra és szatírára van szüksége. A színház hálátlan ezzel a mozgalommal szemben, mert hiszen belőle nőtt, belőle sarjadt, de keveset vagy semmit sem ad neki. Olykor színvonal dolgában sem mutat egészséges példát — különösen akkor, ha vígjátékról van szó. Hiszen megesett már az is, hogy egy kisvárosi — pontosan a dunaszerdahelyi műkedvelő együttes jobb rendezésben hozta színre Katájev Bolondos vasárnapját. Stehlík Ketten a veremben című vígjátékának előadását a falusi csoportok utánozták minden ízléstelen túlzásával együtt. Igaz, a legkirívóbb hibákra mutattam rá, de nem akarom kisebbíteni az együttes eredményeit sem. Egészséges gondolkodású, és tehetséges gárdát gyűjtött össze a színház, mert megvolt az az előnye, hogy mint egyetlen, a legjobbakat válogathassa ki. Fejlődése nyelv és mozgáskultúra tekintetében kétségtelenül észrevehető, s meggyőződésem, hogy ez az együttes alkalmas a legigényesebb alkotások tolmácsolására is. Létét a szocialista kultúrforradalom első szakaszának eredményeként kell elkönyvelni, de továbbfejlődését nem lehet elképzelni aktív, irodalmat szervező dramaturgia nélkül.
