Irodalmi Szemle, 1960

1960/1 - DISPUTA - Vita a csehszlovákiai magyar színjátszás és drámaírás helyzetéről

színészünk. Kell ennél több? Készül a színészképző tanfolyam a színházon belül (négy éves), melynek eredménye az eddigi tudás elmélyítése lesz. Azonfelül színészeink szabadidejükben tanulnak, szerepelnek, szavalnak, műkedvelőkhöz járnak rendezni — egyszóval állandóan csak a szakma vonalán tevékenykednek. Ez mind elősegíti, hogy jó kollektíva legyünk továbbra is. Udvardi Anna: A további művészi fejlődés legfontosabb kelléke, hogy a színész tanuljon és állandóan képezze magát. Ezen a pályán megállani nem szabad. Sok helyről verődtünk össze, sok vidék tájszólását beszéljük, tehát elsősorban is beszédün­kön kell javítani, a nyelvi iskolázás a fontos. Azt hiszem, erre az alkalom meg­van: szavalni kell sokat és olvasni, valamint szorgalmasan megfigyelni beszé­dünket magnetofonnal vagy kollektívában. 8, Találkozás az új színházi közönséggel — a nyolc éves munka legkedvesebb emléke? Dávid Teréz: Legszebb élmény részemre a „Dódi“ című színművem bemutatója volt, mikor nemcsak a színészek vizsgáztak jelesen, de a közönség is, mert megfelelően reagált a darab eszmei mondanivalójára, ami bizonyítéka annak is, hogy a néző szívesen találkozik a színpadon saját problémájával s ebből következik továbbá, hogy hazai magyar szerzők művei, a színháznak feltétlenül előnyére szol­gálnak. Gály Iván: Legkedvesebb emlékem? Minden egyes találkozásom a színház új közönsé­gével attól a pillanattól kezdve, hogy a Tűzkeresztség bemutatója után hét évvel ezelőtt a közönség és a színészek ajkáról spontán feltört az Internacionále magasztos dallama, egészen máig — élmény, amely kedves emlékké érik. Szá­zával sorolhatnám a kis jeleket, amelyek arról tanúskodnak, hogy a színház közönsége nagy, előnyös fejlődésen ment keresztül. S ez már önmagában bizonysága annak, hogy a Magyar Területi Színház elismerésre méltó, jó, hasz­nos és becsületes munkát végzett. Meggyőződésem, hogy minden dolgozója a jövőben még magasabb művészi szinten törekszik majd a hivatást és küldetést jelentő szép feladatok tökéletes teljesítésére. Palotás Gabi: A múltban, főleg a falusi közönségnek játszottam és nagyon megszerettem őket. Egy félév alatt a városi közönség is a szívemhez nőtt, ma már nem is tudok különbséget tenni. A színész általában szereti a közönséget. Hisz érte él és dolgozik. Kedves élményem a Vojnárné Havelné alakítása, mellyel nagy sike­rem volt. Emlékezetes számomra az Ezer év előadása is. Akkor játszottam — hosszú komikai múlt után — először komoly szerepet, igazi drámai alakot. Köszönet érte Seregi rendezőnek — sikerült. És azóta nagyon szeretem a komoly feladatot is: így jutottam el — ugyancsak Seregi elvtárs rendezésében — Csehov Ványa bácsijában Dadus alakításához, mely színészi munkám egyik legszebb emléke lett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom