Irodalmi Szemle, 1960

1960/4 - ORSZÁGJÁRÁS - Barsi Imre: A tegnap, a ma és a holnap romantikája

resés és telefonálgatás után elégedett mosollyal teszi le a kagylót: — Minden rendben van, a hídon túl Vopinka építész várja magukat, ő lesz a kalauzuk.

Felnyílik a sorompó, szabad az út!

A domboldalba épített kábeldaruk, mint őskori brontosaurusok nyújtogatják a völgy fölébe óriás nyakukat, és lenn a Vltaván keresztül épül az új idők lovag - vára — a nagy gát. Az egyik oldalán a Vltava és az Otava felduzzasztott vizéből éppen új tenger van születőben, a túlsó felén pedig épül az új, nagy villanytelep. A köd és az eső kettős függönye mögött széltében-hosszában óriási hangyaboly nyüzsög. A hídon túl magas, bőrzubbo- nyos fiatalember vár ránk. — Vopinka építész vagyok — mutatkozik be a villamosítás fellegvára építőinek, korunk kóbor lovagjainak egyike.

A teremtés első napjától kezdve itt dolgozik, átélte az építkezés legnehezebb napjait; látott hősöket és dezertőröket, igazi férfiakat és anyámasszony-kato- nákat.

— ötvennégyben kezdődtek meg az előkészületi munkák. Elsősorban utakat, ideiglenes munkásszállásokat és egyéb, az építéshez szükséges felszereléseket kellett építenünk, illetve előteremtenünk. Exkavátorok, daruk és földgyaluk csörömpöltek, naponta háromszor robbantak a sziklák, s százötven teherautó motorja zúgott éjjel-nappal. Ezer ember állta a sarat, és munkájukból, amely az avatatlan szemében tervszerűtlen kapkodásnak látszott csupán, egyre-másra nőttek ki az emelvények, raktárak, házak ... Ennek a látszólag bábeli zűrzavarnak szabályos, tervszerű tempója volt, amelyet az építkezés vezérkara irányított. A kezdet nagyon nehéz volt. Kevés a szállás, rendszertelen az étkezés; sérülések és dezerciók tizedelik a gátépítők sorait. Nagy volt a munkaerő-vándorlás és gyakoriak voltak a mulasztások — mondja útmutatónk, és sötét árny suhan át arcán.

— Ebben viszont az üzemek nagy része volt a hibás. Sok helyen a szervezett toborzási akciót arra használták fel, hogy megszabaduljanak lógósaiktól; a szó legszorosabb értelmében rengeteg sehon- nait, munkakerülőt szabadítottak ránk.

— Képzelje el — folytatja Vopinka építész —, hogy egy ideig itt tevékenykedett a hírhedt vyšehradi lovasok bandája is. Később eltűntek, és csupán a népbíróság tárgyalásain találkoztunk nevükkel. (Vyšehradi lovasoknak a prágai külvárosok egyik huligán-csoportját hívták, akik Prága Vyšehrad nevű városnegyedében garázdálkodtak. Rablótámadásokat hajtottak végre, magányos nőket raboltak ki, s végül a népbíróság előtt fejezték be pályafutásukat).

Közben felkapaszkodunk egy, a folyó túlsó partján fekvő, kibetonozott munkahelyre, amelyet azonnal kilátónak léptetek elő. Alattunk a gát, a szemben levő domboldalról a már említett modern brontosaurusok szörnyű torka tűz helyett cementet okád, és a kábeldaruk kosarai centiméternyi pontossággal szállítják a betonosokhoz a nyersanyagot. Ott, a széles gátfal kellős közepén zúgnak a betonkeverők, és a betonozok a hét minden napján, hétköznap és vasárnap egyaránt, két műszakban dolgoznak.

A sötétszürke panoráma bizarr körvonalaival, a tartós eső és köd ellenére, lebilincselő látvány, így nem csoda, hogy felébredt bennem a szunnyadó képvadász és máris készenlétbe helyeztem gépemet. Igaz, mire a felvételeket elkészítettem, nadrágom impregnálódott. Nagy felbuzdulásomban ugyanis egy óriási betonkeverő alá álltam és a betonos víz nadrágszáramra csurgóit.

Újításomhoz, a betonozott vízhatlan nadrághoz vezetőnk tapintatosan komoly arcot vágott, szenvtelen arckifejezéssel vette el kezemből a teleobjektívot, bab • rált rajta valamit, s azután a kezembe nyomta.

— Ha ló nincs, szamár is jó — mondotta sunyi mosollyal —, s ha nincsen messzelátónk, akkor meg kell elégednünk a teleobjektívval is! Látja, ott a túlsó parton az egyik bódéban azt a férfit, kezében piros telefonkészülékkel? Az a piros telefonos ember ott Peter Erfanyuk, a gát diszpécsere. Ő irányítja távbeszélő készülékével a kábeles daruk pontos munkáját és a teljesen automatizált betongyártást.

Nemrégiben német újságírók jártak itt Berlinből, és amikor meglátták dicspé- cserünk kezében a piros telefonkészüléket, két másik piros telefonról kezdtek beszélni. Az egyik a kettő közül az USA atombomba-központjának előcsarnokában van elhelyezve és az USA elnökének dolgozószobájával van összekötve. A másik valahol Európában, Norstad amerikai tá