Irodalmi Szemle, 1960
1960/4 - HÍD - Csanda Sándor: Bartók Béla szlovák népdalgyűjteményének epikus szövegeiről
szlovák történész ahhoz, hogy Thaly Kálmánhoz hasonlóan álkuruc dalokat szerezzen, szlovák nyelven. E szlovák népdalnak egymástól eltérő változatai vannak. Legismertebb változatának rövid tartalma: a trencséni (másutt: pozsonyi, nyitrai) kapunál nyergeinek a huszárok, majd isten és Szűz Mária segítségét kérik harcukhoz, Magyarország védelmére. A múlt század végén Érsekújvárott feltűnt e dalnak egy Rákóczit és Bercsényit sirató változata,19 Bartók gyűjteményében pedig egy Kossúth-nótává átalakított variánsával is találkozunk. Ennek a népdalnak közvetlen forrását is sikerült megtalálnunk egy a XVIII. században és a XIX. század elején terjesztett ponyvanyomtatványban, melynek címe: „Žalostná pieseň o krajine Uhorskej“ (Siralmas ének Magyarországról). A terjedelmes épekből a népdal-változat úgy keletkezhetett, hogy l egszebb motívumait balladaszerűen kiszakították: a népdalba átvett sorok szinte szó- szerint megegyeznek a históriás vers megfelelő részleteivel. Az említett ponyvanyomtatvány régebbi variánsát pedig egy újbányái labanc nemesi szellemű kéziratos versben találtuk meg.20 Valamennyi változatnak közös vonása a magyar hazafias szellem, s ez tette lehetővé, hogy egy Thököly-kori szlovák labanc versből idők folyamán Rákóczi-sirató, majd Kossúth-nóta keletkezett. Lehetséges azonban, hogy a Rákóczit sirató és a Kossuthot dicsőíti? két változat csak rövid életű és helyi jellegű volt, mert szélesebb körű elterjedtségükről nincsenek adataink. A szlovák és a magyar népballadáknak egy másik kimutatható közös forrása a régi olasz novellairodalom, főképpen Boccaccio Deka- meronja. Szép Júlia magyar balladájáról21 már kimutatták, hogy ősforrása Boccaccio egyik novellája, a népköltészetbe valószínűleg szintén egy XVI. századi széphistória, Enyedi György Gismunda és Gisquardusa közvetítésével került. Hasonló történetet találunk Bartók szlovák népdalgyűjteményében is: a molnár megöleti hűtlenkedő feleségét. Boccaccio- motívumot idéz Bartók gyűjteményének 372a sz. népdala is: egy vándor azzal csapja be az apácát, hogy az Ür angyalának mondja magát, s így véle hál. Ugyancsak Boccaccio- motívum változatát látjuk abban a szlovák népdalban, melyet egyes változataiban Mátyás király nevéhez fűznek. Bartóknál 330d, 343a, 344a sz. alatt találhatók e ballada változatai, mely arról szól, hogy egy férfi nőnek öltözve jut el kedvese ágyába. A „Zomrem mamko“ (Meghalok jóanyám) kezdetű balladáról már másutt kimutattuk, hogy lényegében azonos a Görög Ilona c. magyar népdallal,22 a „Zabili Siposa“ kezdetűt pedig Bartók is szokta idézni mint a „Megöltek egy legényt“ kezdetűnek variánsát.23 A magyar és a szlovák nép közös törökellenes küzdelmének reminiszcenciáját őrzi a „Rabovali Turci“24 (Raboltak a törökök) kezdetű szlovák népballada és magyar párja, a Két rab testvér,25 melyet Bartók magyar gyűjtéséből ismerünk. A török elleni harcok emlékét idézi Bartók szlovák gyűjteményének 186. népdala is (a lány inkább meghal, mintsem a török felesége legyen), melynek szintén vannak magyar változatai.26 Egyes törökellenes népköltési alkotásoknak is megtaláljuk a világirodalmi kapcsolatait. Mind a magyar, mind a szlovák népköltészet ismeri pl. azt a mondát, mely szerint egy gyermekkorában törökké nevelt keresztény később saját anyját teszi meg rabszolgájává, aki unokáját dajkálva felismerteti magát. Ugyanez a történet az orosz folklórban is ismert.27 További közös motívumokat találunk a gyilkosságokról, rablásokról szóló újabb keletű balladákban. Az El kéne indulni, meg kén házasodni kezdetű dal szlovák variánsát Bartóknál a 293a, 304. sz. énekekben ismerjük fel. A szlovák népballadák szövegének a magyarokéval való összehasonlításából elsősorban azt a következtetést vonjuk le, hogy a régi magyarországi epikus népdalok nagy része olyan történetet énekelt meg, melyet az ország különböző nyelvű népe egyformán ismert. Az ilyen művek tárgya gyakran ismert más európai népek epikájában is; különösen jelentős a délkeleteurópai rokonság. A közös népballadák témájául szolgáló történetek elterjesztésében bizonyára fontos szerepet játszottak a vásárokon és búcsúkon éneklő és a dalokat nyomtatásban áruló histőriások és énekesek. Bartók szlovák népdalgyűjteményében feltűnően sok az olyan töredékes epikus szöveg, melyet a műfaji kritériumok alapján nem nevezhetünk szabályos balladának. Mivel Bartók mindig pontosan azt jegyezte le, amit a néptől hallott, ezt a jelenséget csak úgy magyarázhatjuk, ha a régebbi szlovák gyűjtők módszerére is vonatkoztatjuk azt, amit Takács Lajos magyar vonatkozásban megállapít: „Népdalgyűjtőink feljegyzésre elsősorban a szépen csiszolt, „klasszikus“ dalokat méltatták, amelyeknek eredete, élete éppen a sokszoros átvétel, csiszolódás, finomítás során egészen felderíthetetlenné vált, míg a darabosabb, esztétikailag gyengébb énekeket, melyek viszont a terjedés és az eredet kérdésében éppen a csiszolódás hiánya miatt többet mondtak volna, teljesen félrelökték.“28 A magunk részéről ehhez még hozzátehetjük, hogy a korábbi buzgó gyűjtök rendszerint maguk is csiszolgattak, „javítgattak“ a darabosnak látszó szövegeken. Természetesen, nem csupán a szlovák balladák között találunk a magyarokhoz hasonlókat, hanem a lírai jellegű szerelmi, lakodalmas, mulató stb. dalokban is. Ezek szövegei között azonban sokkal komplikáltabb az azonosságokat megállapítani, mert egyes motívumai rendszeresen, s szinte végtelenül variálódnak. Nyilvánvaló rokonságot
