Irodalmi Szemle, 1960

1960/4 - HÍD - Csanda Sándor: Bartók Béla szlovák népdalgyűjteményének epikus szövegeiről

kiadásukkal többször is megpróbálkozott; jellemző a felszabadulás előtti magyar—szlovák kulturális viszonyokra, hogy a nagyfontosságú és nagyértékü gyűjtemény, melyen ez a zseniális kutató éveken keresztül dolgozott, nem látott napvilágot. Utolsó kiadási kísérlete alkalmával Bartók a szlovák anyagot három kötetre osztotta: ennek első kötete jelent most meg, jelezve azt a tényt, hogy a két nép szocialista alapon fejlődő kapcsolatai a mostoha múlt mulasztásait is pótolják.

Bartók különböző nyelvű népdalgyűjteményében a szlovák anyagnak speciálisan fontos jelentősége van: nem a legnagyobb ugyan, de a legteljesebb, legbefejezettebb egységet alkotja. A gyűjtött szlovák dallamokat Bartók rendkívüli alapossággal hasonlította össze valamennyi hozzáférhető, addig kiadott szlovák és cseh népdallal, s így lényegében a szlovák népdalkincs egészéből vonta le tudományos következtetéseit és megállapításait. További összehasonlításokkal pedig szakszerűen sikerült megállapítania a szlovák népzene helyét a délkeleteurópai népek folklórjában, s eközben főként a magyar és a cseh kölcsönhatások és rokonságok tisztázására törekedett. A szlovák népköltészet megtermékenyítő hatást is gyakorolt Bartók géniuszára: számos zeneszerzői alkotásában, így a Csodálatos mandarinban is találhatók szlovák népzene-motívumok.

Bartók szlovák népdalgyűjteményének egy másik jellegzetessége, hogy anyagának nagy részét a magyar —szlovák nyelvhatáron, a mai Dél-Szlovákiában gyűjtötte, s így gyűjteménye rendkívül értékes és érdekes anyagot szolgáltat a magyar —szlovák összehasonlító folklór számára. A kölcsönös átvételeknek és rokon motívumoknak Bartók fokozott figyelmet szentelt. Az egybevetés eredményeit főként zenei szempontból értékelte és hasznosította. Az alábbiakban Bartók gyűjteményének szövegeit fogjuk vizsgálni, s bebizonyítjuk, hogy ezekből a magyar —szlovák népdalkincs, s ezen túl a délkeleteurópai népköltészeti termékek összehasonlításával hasonló fontos és érdekes eredményekre lehet jutni, mint a dallamok egybevetésével.

Ha Bartók művét a régebbi szlovák nép- dalgyűjteményekkel hasonlítjuk össze, azonnal feltűnik, hogy ebben olyan szlovák dalszövegekkel is találkozunk, amilyeneket előtte a szlovák gyűjtők nem adtak ki. A szlovák népdalgyűjtők éppúgy, mint Európa más népeinek gyűjtői a XIX. században és a XX. század elején saját nemzetük nacionalizmusát szolgálták. Az egykorú szlovák nacionalizmus legjellemzőbb sajátsága pedig az elnyomó magyar uralkodó osztály nacionalizmusa elleni védekezés, főként az erősen hangoztatott magyar hazafisággal való szembenállás volt. így érthető, ha a kor szlovák gyűjtői nem jegyezték fel vagy nem adták ki azokat a népdalokat, melyekben magyarosító törekvések hatását látták: a szlovák

Rákóczi-nótákat, Kossuth-dalokat, általában a magyar hazafias szövegek hatására keletkezett énekeket, nyilvánvaló átvételeket stb. Bartók szinte az első volt a szlovák nép- költészet gyűjtői közül, aki minden „szűrés“, válogatás nélkül, tisztán csak a tudományos szempontot tartva szem előtt, jegyezte le ezeket a szövegeket is.

Bartók gyűjteményének tudományos hitelét megerősíti az a tény is, hogy közvetlen forrásból, a nép ajkáról személyesen jegyezte le a dalokat, míg a régebbi szlovák gyűjtemények egy részének, főként Ján Kollár klasszikussá vált Národnie spievanky-jának (megj. Budán 1834-ben) épp az a legnagyobb hibája, hogy figyelmen kívül hagyva a dallamot, minden kritika nélkül másolja le mások verses kéziratait. (így került pl. Kollár gyűjteményébe a népdalokon kívül számos szlovák főnemesi lírai alkotás, terjedelmes históriás vers stb., melyekkel viszont a régi szlovák műköltészet vizsgálatához szolgáltat értékes anyagot.)

Az első kérdés, melyet Bartók gyűjteményében vizsgálunk, egyes szövegek eredetének problémája, s ezzel kapcsolatban a nép- költészetnek a műköltészethez való viszonya. Az ilyen problémák vizsgálatával mind magyar, mind szlovák részről eddig még nagyon keveset foglalkoztak. Bizonyára ez a mulasztás az egyik fő oka annak, hogy a magyar irodalomtörténeti tankönyvben pl. a Kádár Kata c. népballadával a XVI. századi részben foglalkoznak,4 s annak is, hogy Andrej Melicherčík a szlovák folklórról írt legújabb művében a Mátyás királlyal kapcsolatos szövegek valamennyiét a XV. századba helyezi.5 Amint ezt majd alább kifejtjük, az ilyen modern szövegekről a verstani és stilisztikai vizsgálat alapján be lehet bizonyítani, hogy nem keletkezhettek előbb, mint a XIX. században, esetleg a XVIII. század végén, s csupán a történeti nevek emlegetése alapján nem lehet egy népballada keletkezését a középkorba tenni.

A szövegek összehasonlítására Bartók gyűjteményéből mindenekelőtt a balladák és az epikus énekek kínálkoznak, mert a bennük előadott események, történetek legnagyobb része megtalálható a magyar népköltészetben is. Egyes szlovák népballadák változatait nemcsak a magyar folklórban, hanem a régebbi magyar műköltészetben, sőt az európai novellairodalomban is megtalálhatjuk.

Egy közismert szlovák népballada változatait találjuk Bartók gyűjteményének 248a, 248b, 248c, 248d, 248e, 248f számú dalaiban. A ballada arról szól, hogy egy királynak (változatban: katonának, asszonynak, nemesnek) nem volt fia, csak három lánya. Egyenként felszólítja őket, hogy menjenek harcba (a király táborába), de erre csupán a legfiatalabb mer vállalkozni, s férfi ruhába átöltözve beáii a katonák közé. A csatában (egyes változatokban a török ellen) vitézül harcol.