Irodalmi Szemle, 1960

1960/4 - Egri Viktor: Tűzpróba

volt a férje, az asszony várandós a harmadik gyerekkel. Tőlük tudta meg, hogy Péter nem ment vissza a gyárba, a kikötőben dolgozik valahol, ott is lakik a munkások szállásán. Itt alig mutatkozik, emberkerülő lett.

— Iszik? — érdeklődött Anna.

— Azt mondják, nem látták részegen. Pedig én féltem, magányos ember, senkije sincs.

Anna lehajtotta a fejét, érezte a szemrehányást a szavakban.

— Akkor nem tehettem mást, Olga! Csak az értheti, aki annyit szenvedett, mint én. Ma már tudom, hibáztam ... El kellett volna mennem a gyerekekkel.

— Én nem vetem a szemedre.

— A gyerekek? Visszakaphatom őket?

Belák, a kalauz felelt a felesége helyett:

— Jó helyen vannak. Az állam gondoskodik róluk... Most előbb hozza egyenesbe a maga életét, aztán jöhetnek a gyerekek.

Anna keserűen mosolygott. Belák talán azért beszél így, mert félti a lakást. Nem akarja elvenni tőlük, talán nem is volna joga hozzá, nem is volna szíve kizavarni az állapotos asszonyt a két gyerekével. Hová is mennének ? Vissza a faluba ? ... Meghúzódik itt náluk, ez a Belák csöndes, derék embernek látszik, és Olgával is megfér majd; szőke, puha teremtés, semmiben sem hasonlít bátyjára, az ő urára, más anya szülte, Péter mostohája.

— Péter beadta a válókeresetet — mondta Olga.

— Tudom, megkaptam az írást... Ha ő nem adja be, én kértem volna, hogy válasszanak el, nem tudnék már vele élni.

Annát csak egy aggasztotta: mi lesz a gyerekekkel? Örökké nem lehetnek az állam nyakán, ha mindketten dolgoznak. Kinek ítélik őket, ha kimondják a válást? Ha bűnös is volt, ő megszenvedte a magáét, nem engedheti, hogy a gyerekek Péterhez kerüljenek!

— Megnősült? — kérdezte.

— Péter?.,. Ki menne most hozzá?

— vonogatta vállát Olga.

Anna észbe kapott, hogyan is kérdezhette: elkeseredett, csúnya ember lett

— ő tette azzá! De hadd legyen boldogtalan, éljen magányosan, asszony nélkül, hiszen ő is így él majd magányosan; elölt magában minden asszonyi érzést, már nemcsak Pétert gyűlöli, hanem a többieket is, egy sem jobb nála, mind iszik és szoknyák után fut.

Holnap vasárnap, rendbe szedi magát, megnézi a gyerekeket. Aztán mindjárt hétfőn reggel jelentkezik a gyárban, és munkát kér. Ősz szálak vannak a hajában, arca megsápadt a börtönben, de teste megőrizte rugalmasságát, mindössze harminckét esztendős, lesz bőven ereje, hogy kiverekedje helyét a világon és a gyerekek dolgát is egyenesbe hozza, ahogy a sógor mondja, ők ne szenvedjék meg, hogy így összetört az életük.

De nem úgy lett, ahogy a börtön magányában kitervelte és Belákéknak bizakodva elmesélte.

Másnap kora délelőtt betoppant a házba Péter. Anna az első pillanatban visszahőkölt, amikor összemart, vörösen égő arcára esett a tekintete. Úristen, ezt nem akarta!

Alig villámlott át rajta a sajnálat, szörnyű fájó szúrást érzett az arcán. Aztán még egyet és még egyet. Elöntötte a vér, szeme előtt elsötétedett a világ.

Már nem látta, hogyan fogják le ketten a dühöngőt és csavarják ki kezéből az élesre fent kést, amellyel felesége arcát összekaszabolta. Lihegő hangját sem hallotta, ahogy acsarkodó fenevadként fel- üvöltött:

— Megadtam neki!... Visszafizettem!

3.

Pétert két esztendőre ítélték el; súlyosbító körülménynek vették, hogy tettére előre készült. Nem akarta megölni az asszonyt, csak elcsúfítani, ahogy őt elrondította a vitriollal.

Anna összekaszabolt arcát valahogy rendbe hozták a kórházban, fél szeme világát elvesztette, üvegszemet kapott a helyére, így nem festett halottnak a mély, beesett szemgödör. Megmaradt ép szeméből feketén és borongósan világított a bánat, arról árulkodott, hogy a megsebzett testet össze lehet fércelni, a törött csontok mind összeforrhatnak, csupán az ember lelkén ütött seb'ek nem hegednek be soha.

Amikor a kórházból elbocsátották, megint a régi lakásába ment vissza Be- lákékhoz. Első útja másnap a gyárba vezetett. A portán az öreg Gyuri bácsi helyett más embert talált, idegent, aki el