Irodalmi Szemle, 1960

1960/1 - A sebhely

ľT

Beszélt arról az időről, amikor férjhez ment. Beszélt a férfiről, p párjáról, akivel szerették egymást. Beszélt a gyermekéről, szőke, dundi kisfiáról, akinek csilingelt a kacagása. Beszélt kipirosodott arccal arról, hogy feleség és anya volt.

Azután beszélt az üldözésről, a bujkálásról és az elfogatásról. Terezinről és Auschwitzről. Arról a hosszú, szőke SS katonáról, aki az auschwitzi rámpán szuronnyal a homlokára vágott és mire magához tért, ,gyermekét már kiragadták karjából. Beszélt arról az estéről, amikoi a krematórium füstjét figyelte, mert tudta, hogy a füstben, a felszálló korom parányi részecskéiben ott van megölt gyermekének a teste. Beszélt arról az időről, Emikor visszajött és várt — egy évig, két évig, hogy talán egyszer megkopogtatják ajtaját és a nyitott ajtóban megpillanthatja férjét. A meddő várakozás, a reménykedés és a kétség rettenetes, szenvedésekkel és könnyekkel teljes időszakáról beszélt Jolán.

És asszonyszemekből patakzott a könny, férfitestek remegtek és erős kezeket torzított ököllé a múlt rettenete.

Az üzemi gyűlés véget ért.

Néhány nap óta egy negyven év korüli asszony gyerekkocsit tologat azori a tájon, ahol lakom. A homlokán egy sebhely keskeny árka őriz valamit a múltból. Az asszony szeme mosolyog. Akik ismerik — szeretettel ránevetnek és a férfiak mélyebben megemelik előtte a kalapjukat.

Orest Dubay metszete