Irodalmi Szemle, 1960
1960/3 - FIGYELŐ - Szabad szószék (Gály Iván)
környékéről, Ozsgyánról s a Jánosi dombokról, a Rima-völgyről olvasunk. A miénk az író, s miénk a táj, amelyről ír — nekünk. Arról a korról, melyet arany betűkkel írunk ma be történelmünk nagykönyvébe. A könyv nyelve — ez talán ellentmondásként hat, s mégis így van — tömör, majdhogynem szűkmarkú, s mégis van benne valami lebilincselő könnyedség. Az elbeszélő közelsége, de nem magának az előtérbe helyezése, hanem a megnyerő őszinteség az, amely oly közvetlenné teszi az írást. Győry Dezső, mint azt bevezető, illetve ismertető cikkében Halasi Andor írja, nem akart — legalább is nem készült egy ilyen témájú könyv megírására. A Pirkadása a magyar égnek című emlékönyv összeállításakor — Gály Iván j Szabad szószék A Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál már szinte elképzelhetetlen a külföldön is rangot kivívott vitafóruma, az úgynevezett Szabad Szószék nélkül. A polgári és a marxista esztétika neves képviselői itt elsőízben 1958-ban cserélhették ki teljesen szabadon nézeteiket a vita kiinduló pontjául v álasztott témáról, a filmművészet időszerűsége kérdésével kapcsolatban. Két évvel ezelőtt olyan világszerte elismert esztéták, filmkritikusok elméleti eszmefuttatását kísérhettük figyelemmel, amilyen például a neo- realizmus atyjának nevezett Cezare Zavat- tini olasz forgatókönyvíró, honfitársa, Giuseppe de Santis rendező, Szergej Geraszimov, a Csendes Don rendezője, Frangoise Rosay francia színésznő, a filmkritikusok közül főleg a szovjet Rosztyiszlav Jutkevics, a francia Georges Sadoul és a lengyel Jerzy loeplitz professzor. Említést érdemel az is, hogy nagy tárgyismerettel és hévvel vitatták meg akkor a további kibontakozás útját kereső olasz neorealista filmművészet sarkalatos problémáit is. E kezdeményezés komoly sikere alapján tavaly a Moszkvai I. Nemzetközi Filmfesztiválon résztvevő szakemberek egyhangúlag A. M. BROUSIL (Csehszlovákia): © Két évvel ezelőtt azt a tételt fogadtuk el a Szabad Szószék vitái során, hogy a film időszerű lehet függetlenül attól, vajon a múltból, avagy a mából meríti anyagát. Ez alapjában véve ugyan helyes, de bizonyos veszélyt is rejt magában, mivel így egyenlőségjelet vonunk a múltat és a jelent feldolgozó anyagok közé. Márpedig az alkotók érdeklődésének középpontjában korunk mely a Magyar Tanácsköztársaság idejével foglalkozna — tőle is kértek cikket. S ekkor, mint nagy víztömeget elzáró zsilip fölhúzásakor — ömleni kezdett az emlékezésnek elraktározott tömege, és az egy cikkből kötetre való, szerves egészet alkotó elbeszélés-sorozat lett. (Ez is igazolja előbbi megállapításomat, Győry líraiságát, amikor nem tud ellenállni a belső kényszernek, az egyszer elindított gondolat áradásának.) Egyéni élményeit írja le az író, de nem egyéni sorsot, hanem a közösség, a társadalom sorsát írja meg, mint ahogy maga is vallja: „ifjúságunk első nagy történelmi emlékeiről szeretnék őszintén, szépítgetés és utólagos okosságok nélkül írni.“ Ez sikerült is. Ezért hiteles — ezért érték a mi számunkra. annak a kívánságnak adtak kifejezést, hogy a XII. Karlovy Vary-i filmfesztivál keretében újból hasznos lenne megrendezni a Szabad Szószéket, amely nagyszerű lehetőséget nyújt a film legsürgetőbb kérdései megtárgyalásához. Fesztiválunk szervezői örömmel fogadták ezt az érdeklődést és így az idén is tanúi lehettünk a Szabad Szószék érdekes vitáinak. E viták fókuszában — a célszerűség követelményével összhangban — szűkebbre szabott téma állt: a filmművészet és a mai ember kapcsolatának problémája. A hat nap délelőttjeit betöltő vita természetesen nem zárult valamilyen formális határozathozatallal, amely receptszerűen megjelölné a világ kinematográfiája fájó pontjainak egyedül lehetséges orvoslási módját — ez különben meddő próbálkozás volna —, hanem a téma keretéi között rátapintott ezekre a fájó pontokra, az okokat körvonalazva a diagnózis megállapítására törekedett és a további elmélyültebb elméleti-kritikai munkásság számára nyitva hagyott néhány megoldandó kérdést. Az alábbiakban összefoglalom a Szabad Szószék fórumán elhangzott legjelentősebb gondolatokat. embere életének, vágyainak, fájdalmainak, örömeinek, gondolatainak és érzéseinek igaz ábrázolása kell álljon. Ebben az értelemben még nagy az adósságunk, hiszen a jelenről szóló jó film értékesebb az ugyanilyen jó, múlttal foglalkozó filmnél. ® A szovjet filmművészet az utóbbi években néhány nagyszerű művel ajándékozott meg bennünket, amelyek kitűnően ábrázolják a hazáért küzdő hősöket, például a
