Irodalmi Szemle, 1960
1960/3 - LÁTÓHATÁR - Viktor Skolovszkij: Gondolatok a prózáról
momra? Érdekes, milyen nehéz számára, hogy teljes nevemen szólítson. Vagy talán azért van, mert én... — „Maradj vacsorára,“ — mondta a férfi. — „Minthogy lefoglaltak a harmadik személyben való megszólítással kapcsolatos gondolataim, nem vettem észre, hogy testem szerfölött Illedelmesen bocsánatot kért, mondván, hogy nem maradhat, s ismét letette a kalapot és nyugodtan visszaült a karosszékbe.“ A belső monológ ellentmondásban áll a külsővel, úgy bontakozik ki, mintha semmi köze sem lenne a testhez. Ha Tolsztoj megírta volna ezt a művét, olyan könyv született volna, amilyet Joyce írt sok évtizeddel később. Tolsztoj olyan vázlatot készített elő, amelynek tartalmaznia kellett volna a tudat részeinek elemzését. A tegnapi nap történetének fennmaradt töredéke alig nagyobb egy nyomtatott ívnél, és az álom lényegének elemzésénél szakad meg. „Éjszaka néhányszor felébredsz (majdnem mindig), de csak a lélek tudatának két alacsonyabb rendű része ébred fel: a test és az érzék. Aztán ismét elalszik az érzék és a test — s az ébrenlét alatt keletkezett benyomások az álom egészéhez kapcsolódnak minden sorrend és következetesség nélkül. Ha felébredne a harmadik, a legmagasabbrendű tudat is, s aztán ismét elaludnék, az álom két részre oszolnék.“ Az álom részletes elemzése mutatja, hogy Tolsztoj a belső gondolatok szerkezetének megismerésére törekedve eljutott a tudatalatti kérdéséhez, amelyet végül nagyon mélyrehatóan és sajátosan oldott meg anélkül, hogy olyan témát látott volna benne, amely mindentől független, mivel a tudatalattit végeredményben a tudat szervezi. A mű annyira megelőzte korát, hogy sohasem jelent meg nyomtatásban. A töredéket nyolcvannégy év múlva tették közzé, de még ez is korán volt, s ezért A. E. Gruzinszkij A tegnapi nap történetét naplóként magyarázta: „A tegnapi nap története egy tényleg megtörtént esemény, — a Volkonsz- kijéknál tett látogatás eredményeként született és kétségtelenül híven tükrözi a szerző benyomásait: az önéletrajzi anyagot ez a töredék egész nyíltan rögzíti és minden részletében megegyezik a napló adataival.“ Ez teljesen téves, mivel a mű feladata az volt, hogy kifejezze azokat a lelki jelenségeket, amelyeket mindaddig nem vettek figyelembe vagy nem létezőnek tekintettek. A. E. Gruzinszkij a következő oldalon Stern hatásáról beszél, s így bizonyos ellentmondásba kerül azzal az állításával, hogy a közölt anyag száz százalékosan hiteles. Érdekes a következő megjegyzése: „Figyelemre méltó az elalváskor fellépő váratlan és bonyolult képzetek részletes leírása, a szerző feljegyzi az alvó ember helyzetének külső körülményeit, amelyek magát az álom tartalmát is meghatározzák. Ezek az első kísérletek azokra a művészi álomkép ábrázolásokra, amelyekkel Tolsztoj érett műveiben, például a Háború és békében találkozunk.“ Ennél többet mondhatunk: A tegnapi nap története kísérlet a hős belső életének feltárására, miközben csökken a külső események szerepe. Tolsztoj óriási erejű külső eseményeket mutat be, de ugyanakkor feltárja a belső világot. Lemondott régebbi módszeréről, s egyre újabb és újabb kísérletekbe fogott, amelyeket nem értékeltek azonnal kellőképpen. Az emberiség növekszik és szenved a saját jövendője miatt. Tolsztoj ismerte a jövőt, de nem érezte következetesen, mit kell megtartani és mit kell elvetni. Néha a siker is elvetendő. Tolsztoj azonban félreértette a témáját. Azt mondta: nem nehéz valamit megírni, de nehéz nem megírni. Miért nem írta meg Tolsztoj A tegnapi nap történetét? A mű megírásának megvoltak az irodalmi előfeltételei. Mihelyt lefordította Sternt, közvetlenül Goethe Werther-éről szóló munkájának kéziratában megemlíti befejezetlen művét. Stern és követői számára a megábazárkózás és a cselekményekről való lemondás művészi megoldásnak számított, kortársunk Thomas Mann Lotte Weimarban című könyvében szomorúan tetszeleg a költő lelkének magábazár- kózottságában és a Wilhelm Meister-ről szóló regény szerzőjének tulajdonságát látja benne, a fiatal Tolsztoj viszont már a belső monológból a világ felé fordult és tudta, hogy a világ új összefüggésekben új lényeget tár fel előtte. A belső monológot a szerkezet egészének rendelte alá. A tegnapi nap történetének új kiadása közzéteszi az 1857-es napló egy részletét is. Tolsztoj, amikor Svájcba utazik, egy fiút visz magával, hogy rágondoljon és ne önmagára. „Meggyőződésem, hogy az emberben végtelen erő rejlik, mégpedig nemcsak erkölcsi, hanem fizikai erő is. Ugyanakkor szörnyű fék nehezedik rá — az önszeretet, vagy inkább önmaga tudata. Az eredmény tehetetlenség. Mihelyt az ember megszabadul ettől a tehertől, mindenhatóvá lesz.“ A nagy művészet az elemzés göröngyös útján nem önmaga, hanem a világ felé halad. Tolsztoj felhagyott a belső monológgal, vagy pontosabban mondva, alkotó elemként alárendelte új mesteri művészetének és olyan regényekre tért át, melyek arról beszéltek, hogyan győzi le az ember az őt terhelő ön- szeretetet. (Részlet.)
