Irodalmi Szemle, 1960

1960/3 - DISPUTA - Vita műkedvelő kultúrcsoportjaink helyzetéről

koznak kis gyermekeikkel, — értem ezalatt azt, hogy kiskorukban nem tanítják dalolni. Az óvoda egy kicsit lendít a kicsiken, de jön az iskola, ahol heti egy óra, később annyi sem jut zenére. A tanítók nagy része pedig az egy órát sem használja ki, mivel maguk sem ismerik a kottát, a zenét, az éneklés művészetét. Szerintem a legjobb énekeseket a nyári szünetben jó lenne néhány napra összevonni, és buzdítani, segíteni, becsvágyat kellene bennük ébreszteni. Olcsó népdal-gyűjteményt kell azonnal kiadni! Minden középiskola mellett zeneiskolát kellene létesíteni.

8. A régi erkölcsi normák már széthullottak, az újak pedig kialakulóban vannak. Pezseg, forr, vajúdik a falu erkölcsi világa. A színjátszás — évi 3 —4 alkalom, ehhez nagyon kevés, különösen, ha az előadásra kerülő darab sem mindig megfelelő. Tehát minél több mai tárgyú, népnevelő darabot — amelyek azonban ne hanyagolják el a szórakoztatás elvét —< kérünk íróinktól.

■ ■ • aa * ■ aiaaa ■ ■ ■

, , . . . _ •• • - • mm

Loska Lajos

Műkedvelő kultúrcsoportjaink nézetem szerint Ady: Föl-földobott kőjéhez hasonlítanak. Eltekintve a kivételektől, fáradságos küzdelmet folytatnak létezésükért. Munkájuk nagyobb részét az anyagi lehetőségek előteremtése és nem a kulturális, eszmei mondanivaló érdekében fejtik ki. Nyomban leszögezhetem, hogy sok az olyan kultúrcsoport, melynek vezetősége, legyen az Csemadok, CSISZ vagy bármi más, nem használja ki azokat a lehetőségeket, melyeket kormányzatunk nyújt a helyi nemzeti bizottságok kultúrosztályai útján. Röviden szólva, nem kielégítő az együttműködés és összhang a kultúrotthonokkal, illetve népművelési házakkal. Hiányosság e téren nemcsak a kultúrcsoportok és egyesületek vezetőségénél áll fönn, hanem mindkét részről. A jelenlegi közigazgatási átszervezés remélhetőleg sokat javít a helyzeten.

Ami a munka ama részét illeti, hogy a kultúrcsoportok betöltsék hivatásukat, azaz szórakoztassák, gyönyörködtessék és neveljék a dolgozókat, mégpedig úgy, hogy a klasszikus haladó hagyományok mellőzése nélkül szem előtt tartsák a szocialista hazafiság és proletár nemzetköziség szellemét, közben pedig használják föl a jelenlegi kultúra szocialista realista termékeit, mondhatnám teljesen öntudatlan, ösztönös. Mindezekből az következik, hogy kultúrcsoportjaink működése — eltekintve a kivételektől, melyek erősítik a szabályt — még mindig nem kielégítő, sőt helyenkint az állóvízre jellemző poshadás veszélye fenyegeti a falu jelenlegi mozis, rádiós és televíziós világában.

Kultúrcsoportjaink lényeges hivatása a csehszlovákiai magyarság népi kultúrájának tudatosítása, terjesztése, megkedveltetése és továbbfejlesztése úgy, hogy kifejezésre juttassa, mennyit köszönhetünk a szocializmusnak. Hogy kultúrcsoportjaink ezt a hivatásukat betölthessék, még sok a tennivaló. Hiszen folynak népdal, népszokás, népmese, népitánc gyűjtések (pl. Ág —Szíj jártó: Száz szlovákiai magyar népdal), de meglehetősen szórványosan és nem kellő alaposságggal. Pedig az idő sürget, mert ezek hordozói évről évre kihalnak anélkül, hogy utódoknak adnák át a folklórt. Mért nem adják át?

A kérdésre adott felelet rámutat a polgári befolyás káros hatására mind az egyéneknél, mind a kultúrcsoportok műsoránál. Az érdeklődés a népi kultúra termékei iránt ugyanis gyenge. Mondhatnám — a kivételeket mindig fönntartva —, az ifjú generáció már poharazgatás közben sem nagyon énekli a népdalokat, legföljebb a burzsoá-dzsentri idők sokszor émelyítő hallgatóit. Egyébként az idősebb, illetve középnemzedék mulatságokon, lakodalmakban énekel népdalt. De a kultúrműsorokon a műkedvelő énekesek kelletlenül, vonakodva és csak nagy unszolásra vállalják egyes elcsépelt, elferdített, „elhallgatósított“ népdalok éneklését.