Irodalmi Szemle, 1960
1960/3 - S. K. Neumann: Két vers (Bábi Tibor fordításai)
S. K. Neumann Hallod-e, hallod, a fényt s kalandot nem együtt kerestük-e . . ?• Él-e még? Meghalt? Akár a drágakő hever két kő között a résben. Gyárfalak nőnek itt, s tornyosul száz tető, a láng is itt dohog börtönében, füstöt és gázt lövel, s csatornaként bűzzel árad olykor az utca; akár a szennyvíz, forr, fő a levegő, hajsza a mozgás, hamis a gondolat és minden lényt és minden tárgyat megöl vétke xxxgy szomorúsága. Míg holtan várod itt véletlen jöttét a lábnak, mely közömbösen, hirtelen rádtapos, — élek, s választhatok, bár oly mindegy a halálnak, moha vagy kövezet lesz-e ravatalom. Élek és fáradt vagyok és bánatos, a sarkon álldogálok, tűnődök gyakran szótalan; elfog olykor az undor és szánalom, s kínlódva ízenként elosztom magam, bár üvöltenék, oly utálkozás gyűlt meg bennem, mégsem fogyatkoztam meg hitemben. Nem tartozom a diplomaták, a hírlapírók nyomorult nemzetéhez, sem a dús ostobákhoz, sem üzérkedőkhöz. Mérhetetlen gyűlölöm e polgárok hatalmát, — hisz vért is csak tévedésből ontották érte. Az igazi demokrácia csak most van születőben, én ásóm vágj utat eléje, míg eljön a proletáriátus hatalmas gőzekéje ... Testvérkém, hova jutottunk, lásd, merre a szentföld — Kánaán... ?! Nem hallod már az erdőt, lombsusogást, a kövezet is jó párna ám! S rám ugyan mi várhat? Magam se halok szebben: a kövezetre hullunk mind a ketten. Fordította: Bábi Tibor
