Irodalmi Szemle, 1960
1960/2 - FIGYELŐ - Käfer István: Magyar-szlovák kulturális kapcsolatok
hangján nyilatkozik róla: „Bár Kollár tévedett a magyar szabadságharcról való felfogásában, mégis ö a szlovákok legnagyobb nemzeti ébresztője, aki előtt a magyar nép is le akarja tenni az elismerés koszorúját.“ A Štúr-korszakkal kapcsolatban Csanda megjegyzi, hogy „ ... a polgári nacionalizmus tudománya mindig azt hangsúlyozta ki Stúrék és az egykori magyar politikai vezetők kapcsolatában, ami vitáikat kiélezte, ami eltávolította őket egymástól. Ezeket a vitákat visz- szavonhatatlanul eltemette a múlt; számunkra sokkal példaadóbb az, ami a nemzeti viták, félreértések, sót fegyveres összetűzés ellenére a két nemzetet ebben a korszakban is összekötötte egymással." Csak helyeselni tudjuk ezt a gondolatot s a fejezet ennek megfelelő szemelvény-összeállítását. Az irodalom- történetnek azonban kötelessége éppen a kritikus pontok vizsgálata is, hogy a haladó tudomány módszereivel megfelelően értékelje és ezáltal „temesse“ el őket. Az elnyomatás koráról szóló fejezetet J. M. HÚRBAN Piesne na teraz c. versének fordítása vezeti be, mellyel jól érzékelteti a szerző az abszolutizmus alatti közeledést, amely ígéretesen fejlődött tovább közvetlenül a kiegyezés idején, de az uralkodó osztály érdekeinek megfelelően elmérgesült a viszony a két nép kulturális élete között. SZIKLAY LÄSZLÔ Gáspár Imréről szóló — a kapcsolattörténet eddigi legkiválóbb — munkájának rövid részlete, PAULÍNY-TÓTH, JÓKAI, MOCSÄRY neve jelzi, hogy a legnagyobb nemzeti ellentétek korában sem szűnik meg a haladó gondolat alkotó munkája. Külön fejezet mutatja be — és méltán — HVIEZDOSLAV magyar kapcsolatait. Mi itt szeretnénk aláhúzni egy gondolatot: HVIEZDOSLAV példakép. Példaképe az emberségnek, a néphez való hűségnek, de ugyanakkor az igazi hazaszeretetnek, az írói becsületnek is. Magyarul kezdett verselni, a magyar irodalmon nőtt fel, PETŐFI és ARANY költészetét szívta fel alkotó egyénisége, hogy később kincse legyen világirodalmi jelentőségű munkásságának. Amikor szlovák nemzeti öntudatra ébredt, nem tagadta meg fiatal éveinek költői termését. „ ... A magános ifjú a nemzeti kérdésben is lelki harcot folytat önmagával. Hazaszeretetet is magyar mintáitól tanul. Tudatosan arra készül, hogy magyar költő legyen. Ugyanakkor viszont benne a szülői házból, népi környezetből magával hozott szlovák ösztönvilág él.“ „ .. . A magyar haza srzereteté- ről dalolt, de ösztönvilága ezt a hazaszeretetet szlovák tartalommal töltötte meg.“ „Vergődést, töprengést az érzékeny, magánossága problémáival amúgy is küzdő léleknek a rajta mint koncon acsarkodó szlovák és magyar nacionalisták csábító visszhangjai okoznak. Melyikre hallgasson?“ „Nem volt és nem lett belőle magyar költő. Amit a magyarságtól kapott és ... zsengéivel a magyarságnak adott, az ismét egyről tanúskodik: haladó nagyjaink életműve nem választ el egymástól, hanem összeköt... Hviezdoslav Országh Pál saját népéért úgy harcolt, hogy egyszersmind küzdött a magyarok és szlovákok testvéri együttműködéséért is." (Sziklay László: Hviezdoslav magyarnyelvű zsengéi. Filológiai Közlöny, 1955, 2. sz. 224 —244 old.) Ezért lehet és kell, hogy Hviezdoslav a ma emberének példaképe legyen. „A mi irodalmunk és a magyar irodalomnak közelebbi kapcsolatai a következő okokban rejlenek: a közös történelmi hagyomány, mely a szomszédos helyzetből és megszokásból eredő irodalmi kapcsolatok, az iskolai és kulturális nevelés kényszerítő hatásai következtében a magyar kultúra és egyúttal a magyar irodalom segítségével az Európa felé fordulásban gyökerezett“ írja RUDO UHLÁR Adyról szóló tanulmányában. Az antológia igen szerencsésen válogatott ADY szlovák kapcsolatainak anyagából, s érzékeltetni tudja az olvasóval, mit jelent a nagy magyar költő a kapcsolattörténetnek és a két nemzeti irodalomnak. A két háború közötti s a felszabadulás utáni kulturális kapcsolatok bemutatásával fejeződik be az antológia, melynek lapjain méltó helyet kap a szlovákiai magyar irodalom szerepe is kapcsolattörténetünkben. Csanda Sándor könyvét úttörő volta teszi elsősorban értékes mukává, bár kétségtelen, hogy úttörő munka nem született még hibák és hiányosságok nélkül. Pedagógiai szempontból talán azt tarthatjuk az antológia legszembetűnőbb hibájának, hogy túlságosan antológiaszerű. Nem a szerző hibája, hogy még nem jelent meg a magyar-szlovák kulturális kapcsolatok története, ennek hiányában viszont egy iskolai célokra is készült szöveggyűjteménynek tankönyvpótló szerepe is van. Valószínűnek tartjuk, hogy ha a rendelkezésre álló lehetőségek fokozottabb kihasználásával több magyarázat került volna az egyes szemelvények mellé, főleg azokon a helyeken, ahol a korszakok közötti átmenet bemutatása az egész szempontjából feltétlenül szükséges, sokkal könnyebben használhatnák pedagógusok és tanulók egyaránt. Feltétlen értéke viszont az antológiának, hogy sokrétű problémafelvetésével munkára ösztönzi a kapcsolattörténet kutatóit s 26 fejezete közül bármelyik részletesebb kidolgozása akár kandidátusi disszertáció tárgya is lehetne. Két nép évezredes kézszorításának bizonyítéka ez a könyv, amelyért fogyatékosságai ellenére elismerés illeti meg Csanda Sándort, minden munkatársát és a Szlovákiai Tankönyv- kiadót, mely lehetővé tette ennek a külsőleg is tetszetős könyvnek a megjelenését. Käfer István
