Irodalmi Szemle, 1960

1960/2 - FIGYELŐ - Käfer István: Magyar-szlovák kulturális kapcsolatok

részlet formájában — ami nem lett volna nehéz, ha a szerző kevesebbet közöl a Hunyadi Jánosról és Mátyásról szóló krónikás versből.

Rendkívül érdekes és feltűnő az az űr, amely a magyar és a szlovák népköltészet Mátyás-tradiciója és a török elleni harcok korának költészete között van. Ez pedig Dózsa György parasztháborúja. Nehezen elképzelhető, hogy a parasztság nagy tömegeit megmozgató felkelésnek ne keletkeztek volna népi irodalmi alkotásai. Különösen a szlovák nép- költészetre érvényes ez a megállapítás, hiszen a török elleni harcok korának népköltészete olyan erős népi gyökerekből táplálkozik, hogy az akkori Felső-Magyarországról az Alföldre költözött szlovákság is megőrizte legnagyobb részét. Véleményünk szerint a szlovák nép- költészet megőrzött néhány Dózsa-korabeli motívumot, ezek azonban átalakulva más tartalmú versekbe kerültek és ma már nehezen felismerhetők. Ilyen maradvány lehet a Pan- Stina, pamtina ..., a Moja milá ... és a Ked ja pôjdem... kezdetű népdalokban, ahol egyrészt a Rákos-mező, másrészt Pest és Temesvár sejteti a parasztháború emlékét. A további kutatás feladata, hogy főleg folklorisztikai szempontból fényt derítsen irodalomtörténetünknek erre az igen fontos korszakára.

A II. fejezet közös témáról szóló históriás énekekkel foglalkozik. A szemelvényekhez fűzött megjegyzésekből — és természetesen magukból a szemelvényekből — megfelelő kép alakul ki a három részre szakadt Magyar- ország harcáról a török, majd a német ellen, véleményünk szerint azonban a magyarázó szövegnek jobban ki kellett volna domborítania a Habsburg-elnyomás elleni motívumok erősödését; Közös témájú históriás énekeinknek és népdalainknak — sok tartalmi és formai egyezés mellett — ez a legkövetkezetesebben végigvihető közös fonala, itt mutatkozik meg leginkább a magyarság és a szlovákság egységes fellépése a független, központi monarchiáért, mind a török, mind Bécs ellen. MELICHERČÍK pontosan jellemzi a század törekvéseit a szlovák históriás énekek kiadásának bevezetőjében. A magyarországi nemzetiségek szempontjából — mondja — a korszak jellemzője: küzdelem az erős központi hatalomért, ennek a küzdelemnek a XVI. században kialakult műfaja pedig a históriás ének. Az Ének egynémely várakról..., az Egerről való ének, az antológiában nem szereplő Myjava a kozáci, O Tampierovi, Píseň o bédné Uherské krajiné szlovák históriás énekek, másfelől pedig a korabeli magyar költészet világosan mutatja, hogy Magyarország nemzetiségei egyre inkább két malomkő — a török és az osztrák — közé kerültek, így alakult ki a históriás énekekben az a sajátos magyarországi hazafiság, amely jellemzője a korabeli szlovák költészetnek is. Ez a közös vonás annál is fontosabb, mert a históriás énekeken túl tovább vihető a kuruc mozgalmak felé, amelyeknek irodalmi megnyilatkozásai ismét közös gyökerekből táplálkoznak mind a magyar, mind a szlovák irodalomban.

A históriás énekek és a közös széphistóriák után — véleményünk szerint kissé kontrasztként CTIBOR ŠTÍTNICKÝ és KISS IBOLYA írásai ismertetnek meg bennünket Balassi Bálint és a szlovákság kapcsolatával, majd a kétnyelvű költők és Comenius magyarországi működésének témaköre kap helyet az antológia lapjain. A XVII. század egyébként igen fontos fejezete a kapcsolattörténetnek, de a két irodalomtörténetnek is. Az ellenreformáció megindította a bibliőtina (a protestánsok használta cseh bibliafordítás nyelve) rohamos szlovakizálódását, a nagyszombati katolikus kultúrközpontból pedig igen sok új pap került a szlováklakta községekbe, hiszen Pázmány elrendelte a szlovák szentbeszédek rendszeres megtartását és sorra lefordíttatta hitvédő iratait. A munka annyira kiterjedt volt, hogy magyar —szlovák —német —latin szótár is jelent meg Nagyszombatban. A Nagyszombatban kialakult szlovák nyelv volt az alapja a Bernolák-iskola irodalmi nyelvének, tehát első lépcsőfoka az önálló szlovák irodalmi nyelv kialakulásának. (V. ö. Pázmány Kalauza 1634- es szlovák fordításának kézirata, Világirodalmi Figyelő, 1959, 2. sz. 176. old.) Természetesen szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy e még fel nem tárt korszak hiánya nem negatívuma Csanda könyvének.

Bizonyára nem lepi meg az olvasót, hogy az antológia VIII. fejezete, a kuruckor témaköre magyarázó jegyzetek szempontjából a legterjedelmesebb, hiszen ez az a terület, amely Csanda Sándor kutatásainak középpontja. A szerző négy csoportba osztja a szlovák kuruc-témájú költeményeket, amelyek önmagukban is bizonyítják a szlovákság tömeges részvételét II. Rákóczi Ferenc szabadság- harcában. A fejezetben szereplő magyarázatok itt erősen túlnőnek a középiskolás kereten, éppen ezért — szerintünk — nem ártott volna a kurucmozgalmak irodalmi visszhangjának összekapcsolása az előző korok kapcsolat- és irodalomtörténeti szempontból fontos munkáival. „A kuruc-költészet az előző két század históriás énekköltészetének és protestáns vallásos lírájának egyenes folytatója és be- tetózője. Megleljük benne a XVI — XVII. századi költészet valamennyi jellegzetes vonását"

— írja Szerb Antal a kuruckori költészetről. „Rákóczi a beteljesedett reménység. Benne a Mátyás király után sóhajtó magyarság legszebb álmát látta megvalósítva" — hangsúlyozza egyik tanulmányában Esze Tamás. A szlovákság — miként a mozgalomban részt