Irodalmi Szemle, 1960
1960/2 - HÍD - Botka Ferenc: Cseh proletárköltők fordításai a Kassai Munkás 1921 1924-es évfolyamaiban (II)
területén, de ugyanakkor individualizmusukkal és extravaganciájukkal igen jelentős akadályt és visszahúzó erőt is jelentettek e forrongva kavargó folyamatban. A Munkás magyar közvetítőit az első időkben a tartalmi meghatározottságokon túl valószínűleg igen nagy mértékben vonzották ezek a modern formai jellegzetességek, hiszen a magyar baloldali költészet a huszas évek elején szintén az expresszionizmus és az aktiviz- mus hatása alatt állt. A cseh proletárköltők verseinek gyors terjedését tehát a tartalmi elemeken túl az azonos művészi elgondolások is nagymértékben elősegítették. Mindez azt eredményezte, hogy Seifert, Hora, Wolker, Neumann stb. versei eredeti megjelenésükkel szinte egyidőben láttak magyarul is napvilágot, s ilyenformán a cseh líra történetének élő magyar tükrévé váltak, amelyben kitűnően tanulmányozhatjuk a szocialista realizmus felé tartó törekvések eredményeit és fogyatékosságait. Lehet, hogy ma már e kísérletek elég nagy százaléka elavult, túlhaladott állapotot jelent, hiszen a szocialista realizmus a magyar és cseh irodalomban is levetette magáról az izmusok „kinőtt“ és üres formai burkát. Ugyanakkor azonban figyelembe kell vennünk, hogy e költemények magyar fordításai nem csupán irodalomtörténeti kérdést jelentenek. Az a tény, hogy a proletkult szervezetek szívesen és feltehetően gyakran használták fel szövegeiket műsoraikban, arra mutat, hogy szavalatok révén fegyverré, aktív társadalmi tetté váltak, amelyek nemcsak a filológia, hanem az egész proletárkultúra történetének tiszteletreméltó hagyományai közé tartoznak. A fordítások jellegét, korabeli funkcióit, s szerény feldolgozásunk szellemét és szándékát befejezésképpen Majakovszkijnak az utókorhoz intézett klasszikus szavaival jellemezhetjük a legérdemlegesebben: „Vastag könyvréteg alatt, mely a versre terül a sorok vasdarabjait meglelitek, s ujjatok ámulva tapogatja körül, mint régi, de félelmetes fegyvereket.. .“4! 24. Fraňa Srámek: Kutyák kórusa. Munkás. 1923. 39. sz. 25. Az előbb idézett antológia meghatározása Bezručról. 242. 1. 26. Petr Bezruč: Osztrava. F.: Gábor Andor. Munkás. 1923. 44. sz. 27. Petr Bezruč: Maricska Magdonová. Munkás. 1923. 35. sz. 28. Wolker György: Mese a milliomosról, ki ellopta a napot. Kassai Munkás, 1921. 169—170. sz. 29. Jaroslav Hašek: A lefegyverezési konferencia végzetes ülése. Kassai Munkás. 1921. 299. sz. 30. A „Proletkult“ felhívása. Kassai Munkás. 1920. 181. sz. 31. Ld. e körök állandóan követhető élő- adás- és próbafelhívásait a Munkás tárgyalt évfolyamaiban. 32. Proletár kultúrát! Munkás. 1924. 70. sz. 33. Szántó Judit közlésé. 34. Ld. a Munkás 1923. 113. és 119. sz.-ban a proletkult előadások műsorhirdetményeit. — A műsorokon Wolker: A fűtő szeme c. verse is szerepel. Szövegét, amely valószínűen a lap Budapesten és Bratislavában is erősen hiányos 1922-es évfolyamában lehet, nem sikerült megtalálnunk. Mácza János a lap egykori szerkesztője szerint a költemény fordítója Gábor Andor volt. — Gábor nemrég kiadott műfordításgyűjteménye alapján tájékoztatásul közöljük a megvakult fűtő alakját megjelenítő utolsó sorokat: „E vakság éjszakája fényben ég, világot tör beléje egy tudat: az elvtársaknak adta ő szemét, az ő számukra lát az most utat. Az ő szemével jobban látnak ők, látókká lesznek minden Antalok, vak Antal érez fényesebb jövőt, s a szem, mely elhalt, most már nem halott. A szén szikrázva ég, és mind izzóbb a katlan: a munkások halandók, a munka halhatatlan! A villanykörte fényt zeng a sötétben: „Ne sírj, feleségem! ne sírj, feleségem!“ (Gábor Andor: Mireio és kisebb műfordítások. Budapest, 1957. II. köt. 326—329.) 35. Čapek Károly: Zsivány. Munkás. 1922. 68. sz. 36. R. U. R. Čapek Károly. Munkás. 1921. 290. sz.
