Irodalmi Szemle, 1960
1960/2 - Lehocky Teréz: A veterán utolsó útja (elbeszélés)
mondaná ennek az öntelt, elbutított hazafinak, hogy végezetébe rohan. Hosszú sorban, mindenünnen tönkrement parasztok áradnak Rómába, mezítláb menetelnek, vállukon bot, annak végén lapos tarisznyácska, bocskor, utánuk az asszonynép éhescsörű gyerkőcökkel. Minden nyomorultnak össze kellene fogni, hogy kiirtsák még magját is a kiszipolyozó gazdagoknak. De ezek az el- proletárosodott parasztok, ha még oly top- rongyosok és ágrólszakadtak is, egy követ fújnak a rabszolgatartókkal. Dúlnak-fúlnak, marakodnak, de mégis egyet akarnak: hogy munka nélkül — a rabszolgavérből éljenek. Hogy az öreg rabszolga sokáig szót sem ejtett, Pullius maga kezdte a beszédet. „Rómában végre megpihenek. Már nyakig vagyok a háborúkkal!“ „Ne is félj, hogy háborúsdit játszhat a birodalom. Akarja, nem akarja — Róma békeszerető állam lesz. Nézd csak! A szabad paraszt tönkrement, nem szállhat hadba, se felszerelése, se kedve hozzá. Ha nincs paraszt, nincs a hadseregnek katonája. Ha nincs katona, nincs háború“. „Majd lesznek zsoldosok“. „Jó, és miből fizetitek? A zsoldosok felfalják Róma utolsó garasát is. Ráadásul ti még kedvükre táncoltok, akár a bábu. És minél jobban rájuk fanyalodtok a provinciák megtartása miatt, annál jobban garázdálkodnak a római polgárok bőrén“. Pulliusra hat az érvelés. A honvédő parasztok nem egyszer felzendültek, hogy az idegen zsoldos katona több hópénzt és elemózsiát kap. Logikátlanul visszakozót fúj. „Hát nem lesz zsoldos.“ „Az is zsákutca. Pár szál katonaemberrel nem tarthatod egészben a világbirodalmat. Mindjárt vérszemet kapnának Róma leigá- zott tartományai és leráznák a rabigát, helytartóikat, s a fegyverrel, árulással és hitszegéssel kikényszerített szövetséget. Pedig éppen a provinciákból jön a pénzetek és onnan jönnek a rabszolgák. „Vesszenek a provinciák! Úgyis maholnap minden jöttment barbárnak nagyobb a becsülete, mint az igazi rómainak. Minden veszedelem kintről jön.“ Prythion élénken rázza fejét: „Furcsák vagytok ti rómaiak. Mindig kint keresitek a bűnbakot. Nem gondoltál soha arra, hogy a birodalomban magában oszlik valami, mint a hulla!“ „Eh! Más nótát nem tudsz fújni. Miről van a legtöbb szóbeszéd Rómában, inkább azzal évődj.“ „Hát éppenséggel osztogatja Julius Caesar a földeket. Kiszolgált katonák kapják. Ötévi zárlat van rajtuk, addig se eladni, se venni, se adóssággal megterhelni nem lehet. Még ajándékozni se. Ügy mondják azért, hogy ne folyjék mindjárt megint a gazdagok kezébe az újparasztok birtoka. Látod, te is kérhetnél.“ „Méghogy én? Nem ettem bolondgombát, nem megyek lépre senkinek. Hogy az istenbe menjek földet túrni, követ túrni, meg mocsarat csapolni? Semmim sincs hozzá, se vetőmag, hol az igavonó állat, dolgos asszony és fedél? Aztán kedvem is eliszkolt már. Bezzeg Rómába megyek, hadd legyek egyszer én is úr és nyalják-falják kezemet, hogy kire-kire válasszak. Minek is volt nekem azelőtt választójogom? Csak nem hagyhattam oda az aratást, az állatokat, hogy gyalogszerrel, korgó gyomorral és garas nélkül Rómába induljak és válasszam meg a saját uramat, aki majd meglop és kiűz. Rómában legalább pénzzé teszem a polgárjogomat.“ „Dehát nem mindennap van választás. Miből élsz a lustrumok közt? Üres gyomorral tengődsz majd.“ „Hallgass már te vészmadár! Mindent feketén látsz. Hogy is beszélhetnél másképp, mikor rabszolga és leigázott görög vagy. Belőled csak elkeseredés és átok száll. Hogy Róma ütőereje gyengül és nem lesz háború, meg rabszolga? Ugyan menj a patvarba! Csak Róma taszíthatja ki kardját, hogy leigázza más országok népét. Ti Göröghonban csináljatok csak szépen szobrokat, festegessetek pirosfeketére vázákat, piszmogjatok történetírással, de Róma dicsősége örök, felettünk sohasem alkonyul.“