Irodalmi Szemle, 1960
1960/2 - Dávid Teréz: Egy német katona sírjánál (elbeszélés)
vastagodott szőnyeg kopott, vékonyodott, míg végre feltárta egy behorpadt sír körvonalait. A parasztember levette kalapját, úgy mondta: — Mi rendesen elhantoltuk, tetszik tudni, dehát az idő is megteszi a magáét... Hilda asszony akkor kijelentette, hogy egyedül akar maradni fiával. Idősebb Beke Péter - így mutatkozott be a gereblyés ember - Fabinyi Erzsébettel távolabb egy kidöntött fatörzsre ült és mesélni kezdett. Szavai nyomán régi viharok zúgása kísértett, régi sebek kínjai hasogattak, mintha minden tegnap történt volna... — Mitőlünk éppen ide látni. Akkoriban még nem volt ilyen dús a lomb, láttuk a folyót, meg a túlsó parton felvonuló orosz tüzérséget is. Hidat készültek verni a Dunán. A németek napok óta itt lapultak, bejártak hozzánk is a házba, teát főztek meg konzervet melegítettek... Nem mondhatom, hogy rosszat tettek velünk, csak ez ... az ő fia ... riogatta kicsit lövöldözésével a gyerekeket meg az asszonyokat... A macskánkat is lelőtte, dehát egyébként megvoltunk velük. Egyszóval a németek is észrevették, mi készül és úgy látszik, belátták maguk is, hogy minden lövöldözés hasztalan vérontás lenne: mentették a bőrüket..., csak ez nem... az ő fia... ez maradt! Fene tudja, mi bujt belé, tálán mert jó fedezéket nyújtott neki a töltés meg a bozót, hát csak a saját kedvtelésére sütögette a puskáját, mintha az ember is cinke lenne ... Mindegyik golyója talált. Egymaga legyilkolt vagy húsz oroszt. Saját szememmel láttam. Amazok odaát is észrevették, mi történik, de nem sejthették, mennyien rejtőzködnek itt, hát sorozatvetővel kezdtek dolgozni. Akkor lőtték össze a falut. Az én házam is kapott pár aknát. Az istállóm tövig égett, benne a kis tinóm meg a gebém. A feleségem is kapott pár szilánkot, azóta félszemére vak... Beke Péter a fák közé mutatott, oda, ahol látni lehetett a világoskék égboltot. — Tetszik látni, ott tört utat a lövedék, amelyik őt is elintézte ... A sisakja messzire gurult a fejéről, azért nem tettük vele együtt a sírba, később találta meg az unokám, be is hajította a bunkerbe, ott van azóta is ... Beke Péter szavai alatt a mérleg egyik serpenyője lassan emelkedni kezdett, s benne Kurt Eiberingen, megterhelve nevelésének kegyetlen törvényszerűségével, mely gyilkolni késztette akkor is, amikor a gyilkosság nem volt önvédelem, nem volt hősiesség, nem volt életmentés... és a mérleg másik serpenyőjét nehezen húzta lefelé húsz értelmetlenül meggyilkolt orosz katona emléke. Egyszerű számadás. Húsz katona élete egy katona életéért, húsz anya fájdalmai egy anya fájdalmához viszonyítva, húsz harcos igazsága eay megszállott ifjú ember tévhitével szemben. Fabinyi Erzsébet az imádkozó Hilda Eiberingen feje fölött a behorpadt sírgödröt nézte, mintha a mélyére látott volna és gondolatban megszólította a halott katonát. Látod, Kurt Eiberingen, ezért nem tudtalak egy percig sem őszintén sajnálni, akármilyen szépen beszélt rólad anyád. Nem éreztem részvétet irántad, amikor megtudtam, hogy húszegynéhány esztendőddel örökre itt maradtál a mi földünkben, a mi iáink alatt... mint ahogy valahol az én fiam is ilyen némán fekszik, talán éppen a ti földetekben, a ti fáitok alatt. Ezért hallgattam róla, amikor téged magasztalt, mert megéreztem, hogy ahol téged dicsérnek, ott értékét veszti a szó, ahol téged dicsérnek, ott nem szólhatok én, aki húsz évig sem voltam anya... De mialatt anyád beszélt, összehasonlítottalak titeket magamban. Tudom, voltak köztetek is rendes emberek, például Bayer őrnagy, aki futni engedett egyszer, holott utánam lőhetett volna, meg Reinchold hadnagy, aki mindennap
