Irodalmi Szemle, 1960
1960/1 - Csontos Vilmos: Tizenöt éve - Pacsirtaszó - Szél cibálja
Csontos Vilmos versei Tizenöt éve Emlék-fonalam bomolj le szépen, Vezess a múltba, mutasd meg nékem A napot, mikor száz tank dübörgőit El házunk előtt... — Talán szerda volt, talán csütörtök. Bunker fenekén zsugorodtam A kert sarokban, S az ágyúk szavából megértettem, Hogy szabad lettem! Tizenöt éve. — Bomolj csak fonál. Megszínesedtél az évek során. Míg hajam korma ezüstösre vált, S az ősz csendesen küszöbömre állt: Én tavaszt érzek, nyarat, meleget, Szivárvány-ívvel köt a szeretet Az emberhez, ki szánt, vet és arat, S géppé formálja a nehéz vasat, Ki tárnák mélyén fejti a szenet, S tovább szépíti ezt az életet! — Tizenöt év — mennyi jót is adtál! Hosszú órákon át sorolhatnám. Csak annyit, — annyit említek meg itt: Letörölted a sírók könnyeit, Jó ruhát adtál a rongyosokra, S örök-zöld maradt a kedvünk bokra! Tizenöt év — nőj sok tizenötre, Színesedj és maradj szép örökre, S te se hervadj el, örökzöld bokor, Ha felleget látsz egy-egy homlokon, — Simuljon hozzá minden leveled, S boldogra, vígra derüljön — veled! Pacsirtaszó Talán tizenkét éves lehettem, Keskeny föliecskén répát egyeltem, Fölém repült egy szürke kis madár, Dalba kezdett, — s egy dal lett a határ. —1 Pacsirtaszó, ott teltem be veled. Föld, akkor lettem a szerelmesed. S úgy rátok zárult szívem ajtaja: Foglya maradtál, föld s ég madara. Lábam azóta messzi, messzi járt, Zord idők szele nagyon megcibált, De terheimet könnyen viseltem: Tavaszt dalolt a madár szívemben. — Itt ma is a föld a talpam alatt, De helyettem már a kombájn arat. S a dal is itt van, — vidám, bíztató: Zeng, zeng fölöttem a pacsirtaszó! Szél cibálja c +Jzél cibálja a köpenyem, — Rám gombolom jó erősen, S neki fekszem, — nem bír velem. Föld rázkódik lábam alatt, — Nem futhat el, — én se tőle: Rá szorítom a talpamat! Dalom hollók túlkárogják. — Hallgassanak, — nékik vetem Ételem maradék csontját. — Szél is, föld is csendesednek, — Csak a hollók rikácsolnak: A csontokon összevesznek.
