Irodalmi Szemle, 1960
1960/2 - Illés Béla: Tanköltemény (elbeszélés)
4. Az estére tervezett összejövetel elmaradt. Petrovnak más irányú elfoglaltsága volt. Mint másnap megtudtuk, a szovjet csapatok több mint kétszáz kilométer szélességben átlépték a Kárpátok gerincét. Azok a magyar csapatok, amelyeket Miklós Béla nem tudott átállítani, részben fogságba estek, részben fegyverüket elhányva futottak a Tisza felé. Éjfélig vártunk abban a reményben, hogy Petrov mégis tud időt szakítani számunkra. Közben a három úr ivott. Elég kiadósan. Szinte az az érzésem volt, hogy Kéry le akarja itatni Miklóst. Éjfélkor, belátva, hogy hiába várunk, aludni mentünk. A falu kicsi volt és jó fele romokban hevert. így nem volt könnyű Miklós Béla számára rangjának megfelelő éjszakai szállást szerezni. Ezt a kifejezést: „rangjuknak megfelelő“, mióta az oroszoknál voltunk, szinte állandóan hallottam, hol Kérytől, hol Csukássy-Hechttől. A legtöbbször rosszallóan. Az oroszok nem adták meg ezt vagy azt, vagy nem úgy adták, amit adtak, mint az urak véleménye szerint rangjuk alapján kellene vagy legalább illene. Mondottam, elég szűkén voltunk éjszakára. Azt a kamrát, amelyben én aludtam, csak egy deszkafal választotta el Miklós szobájától. így, akarva, nem akarva fültanuja voltam annak a beszélgetésnek, amelyet az urak hajnalig folytattak. — Értsék meg az urak — így Miklós —, hogyha mi vonulunk be elsőül Budapestre, senkinek sem tartozunk köszönettel azért, hogy a fővárosból és az országból kitakarodott Hitler. Viszont, ha az oroszok vonulnak be elsőnek... hát az n^m lesz zavartalan öröm. Ha mi vonulunk be, akkor az oroszok csak segédcsapatok, csak kísérők. De, ha ők vonulnak be ... — Kegyelmes uram — vette át a szót Kéry, — abban feltétlenül egyetértek önnel, hogy az orosz győzelemnek...hogy úgy mondjam, némi kellemetlen melűékíze lenne. De ennél még sokkal veszedelmesebb volna számunkra, ha magyar zászlók alatt olyan katonák vonulnának be Magyarországra, amilyeneket Holicsbanláttunk. Ezek az emberek — hogy történt nem tudom, de a tény tagadhatatlan —, ezek az emberek teljesen megfeledkeztek az esküjükről. Ezek nem harcolni akarnak, hanem rabolni. Én igazán együttérzek minden magyar katonával. De katonák ezek, kegyelmes uram? És magyarok ezek? És képzelje el kegyelmes uram, mi lenne Magyarországon, ha ilyen emberek kezében lenne a fegyver?! Nem! Nagyméltóságod nem állhat egy ilyen csapat élére. — Én azt hiszem, hogy nem kell sietnünk a válasszal — vélte Csukássy-Hecht. — Tárgyaljunk az oroszokkal. Nem olyan rossz emberek ezek, mint gondoltuk. — De kedves Csukássy — mondotta Miklós Béla — az orosz hadsereg mozgásban van. Már közeledik Budapest felé. Csak nem gondolja, hogy a győztes hadsereg sokáig fog tárgyalni velünk? Ma még talán szükségük van ránk, de holnap, ha Pest alatt állnak .... — Lehet, hogy így van, kegyalmes uram — szólalt meg újból Kéry. — Lehet, hogy az oroszoknak holnap nincs ránk szükségük. De talán holnap nekünk sem lesz szükségünk az oroszokra. Az angolok és az amerikaiak sokkal gyorsabban járnak az oroszoknál. És ha elérik Bécset és átlépik a magyar határt... de különben is ezeknél a gyakorlati kérdéseknél talán még fontosabbak az erkölcsi kérdések. Esküjükről megfeledkezett katonákat vezetni Magyarországra ... Nem!