Irodalmi Szemle, 1960

1960/2 - Illés Béla: Tanköltemény (elbeszélés)

olvasása volt és néhány (halottaknál vagy hadifoglyoknál talált) levél és igazolvány lefordítása. Az újságok számomra izgalmasan érdekesek voltak. Nemcsak a hadihelyzetről világosítottak fel, amiről Miklós Béla főhadiszállásán teljesen hamis képünk volt, hanem egy számomra teljesen új világgal kezdtem megismerkedni. Perlsze sok olyan volt a szovjet lapokban, amit nem értettem meg, nem azért, mert az orosz tudásom még mindig hiányos volt, hanem mert a műveltségem volt több mint hiányos. A lapok tartalmáról nem kellett beszámolnom, sőt ez nem is volt megengedve. Mikor (hétnapos szolgálat után) írásos jelentést adtam arról, hogy mit írnak az orosz 'lapok — megrovást kaptam. Miklós Béla vezérezredessel, amikor már két és fél hónapja szolgáltam a főhadiszálláson (tartalékos főhadnagyi rangban) egyetlen egyszer sem volt alkalmam személyesen beszélni. Nagyon meglepett tehát, amikor október tizenhetedikén, késő este magához rendelt.

Magas, hízásnak indult, erősen ritkuló hajú, kék szemű, szőke ember volt. A feszes egyenruhában is kissé elpuhultnak, sőt törődöttnek látszott. Nagyon röviden, határozottan, katonásan beszélt, de a hangja erőtlen volt, kopott.

— Főhadnagy úr, egy fél óra múlva velem jön. Készüljön fel. Autón utazunk. Senkinek egy szót sem szól arról, hogy utazik, még kevésbé arról, hogy velem utazik. Ez katonai titok. Most huszonegy óra harmincöt perc van — mondotta karórájára nézve — huszonkét óra öt perckor jelentkezik Csukássy-Hecht alezredes úrnál.

Előírás szerint megismételtem a parancsot.

—' Leléphet.

Huszonkét óra öt perckor jelentkeztem a fiatal, mindig elegáns, mindig par- fömillatos Csukássy-Hecht alezredesnél, a parancsnoki iroda vezetőjénél, öt perccel későbben a parancsnok autójában ültem. Miklós Béla oldalán. A sofőr mellett Csukássy-Hecht alezredes ült, két térde között szuronyos puskával. Mögöttünk még két személykocsi jött. Láttam, hogy az egyikben nemeskéri Kéry Kálmán ezredes foglalt helyet (Horthyné unokaöccse), mellette gróf Hellebrand főhadnagy ült, akiről köztudomású volt, hogy Szálasi híve. Kettőjükön kívül egy tábori csendőr őrmester és Kéry tisztiszolgája szállt a kocsiba. A harmadik autóban Miklós Béla őrségének nyolc tagja zsúfolódott össze.

Csukássy-Hecht harsány hangon adott parancsot a sofőrnek: „Beregszászra, a német hadiszállásra!“ A sofőr előírásszerűen megismételte a parancsot.

Szótlanul utaztunk, talán húsz percen át. Akkor, Csukássy-Hecht suttogva, de igen határozottan új parancsot adott a sofőrnek: — Nem Beregszászra utazunk. Letér jobbra és lehetőleg mellékutakon Munkács felé tart. A várost megkerüljük. Munkácstól északra lesz dolgunk. Ismételje a parancsot!

Néhány perc múlva jobbra kanyarodtunk és dülőutakon haladtunk. Sötétben, sötét lámpásokkal. Mikor (Munkács közelében) valamiért meg kellett állnunk, láttam, hogy a két kocsi követ minket.

Vagy tíz percig állottunk. Kéry Kálmán odajött a kocsinkhoz:

— Nos? — kérdezte a vezérezredes.

— Alázatosan jelentem: hősi halált halt. Elpusztult. Megdöglött.

Miklós Béla szó nélkül biccentett. Csukássy-Hecht egy táskából konyakot vett elő és néhány poharat. A három úr ivott.

— Isten nyugosztalja - mondotta Csukássy-Hecht a harmadik vagy negyedik pohár után.