Irodalmi Szemle, 1960

1960/1 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Egri Viktor: Korszerűség és formabontás

közvetlenül az ilyen hosszabb vagy rö- videbb falujárás vagy üzemi látogatás után. Mégis el kell menned a faluba, élned kell emberei között, ha a ma falujáról akarsz írni, és alaposan körül kell nézned egy gyárban vagy építkezésen, ha az egész életünket gyökeresen átformáló munkásság és műszaki értelmiségünk életét szándékszol megrajzolni. Helyesen jegyzi meg Komlós János a Magyar Nemzetben nemrég megjelent Sürget az i\iö! című kitűnő cikkében, hogy „az alapélményt, a nyersanyagot, a korszerű ember- és lélekismeretet, a modelleket és a légkört nem lehet másképp ellesni. S o l o h o v évtizedek óta egy kozák faluban él. Nem mondható el róla, hogy a mindennapoknak túlságosan fürge krónikása lenne. De a Csendes Donban és az Üj barázdában benne van a kozákok közt eltöltött élet napi élményanyaga.

Hány vázlat, előtanulmány, feljegyzés, napi megfigyelés, önmagában megirhatat- lan apróság készülhetett ehhez a két nagy műhöz! Nem azért kell lemennünk, hogy holnap pontosan úgy és azt írjuk meg, hanem hogy a bennünket izgató témához, a majdani nagy műhöz életanyagot kapjunk.“

Valóban helyes Komlós állítása, hogy az irodalom nem egyszerűen a valóságot írja, hanem „bonyolultan és olykor követhetetlen áttéletekkel reagál az élményanyagra.“

Az ilyen érzékelés időt követel. Az aktuálisban sok a gyorsan elmúló, a meg nem maradó, amit elég, ha egy riport rögzít meg ügyesen és célravezető hasznossággal. A regény, de különösen a dráma írójának évek, sőt évtizedek kellenek, hogy a lényeget kiemelve helyesen reagálhasson az élményanyagra. Solohov találó példa, hogy az írónak szüksége van erre az időtávlatra, ha művében a riportszerűség veszélye nélkül akarja kiemelni a maradandót és előre mutatót. A koncentrációs táborok nyomasztó élményanyagáról éppen a legutóbbi hónapokban jelent meg néhány jelentős mű, köztük a francia Schwartz-Bartnak Az utolsó az igazak közül című Goncourt- díjas, művészileg is nagyra értékelhető regénye vagy Betlen Oszkár Élet a halál földjén című dokumentum-írása a kommunisták helytállásáról a drótsövények mögött. Az itthoni szlovák és cseh irodalomban is találunk kitűnő példákat, amelyek az időtávlat fontosságát igazolják. Peter Karvaš ma látja teljes hitelességgel Éjféli miséjében a fasizmus lejtőjére jutott szlovák kispolgárság igazi arculatát, drámájában tizenöt esztendő távolából ma tud a leghatásosabban inteni erre a nyugaton ma újból feltámadó és bennünket fenyegető mételyre és éppen ez a figyelmeztető hang teszi a legmaibbá mondanivalóját. Vlado Mináč két regényében — köztük a Holtak és élők című vitathatatlanul legérettebb és legművészibb munkájában — ugyancsak másfél évtized távolából szemléli és festi le mesterien a Felkelés eseményeit. Ján Otčenášek Romeo, Júlia és a sötétség című művének mondanivalóját is az idő távlata érlelte oly ményen emberivé és költőivé.

Élmény, a legforróbb és néha talán a legvéresebb személyes tapasztalat, torkot fojtó személyes gyötrelem gyöngyözte ki az írókból ezeket a műveket. Szükség van rájuk és örömmel regisztráljuk, hogy velük teljesebb és gazdagabb lett irodalmunk.

*

A korszerűség követelménye természetesen nemcsak az írót, hanem színházainkat is érinti. Nemzeti Színházunk drámai együttese — ahogy az eddigi bemutatók alapján megítélhettük — e követelménynek ebben az évadban fokozottabban akar eleget tenni. Ezért mutatta az évad elején be Nyikolaj Virta nagyon aktuális, falusi témájú Beláthatatlan messzeségek című színjátékát és ezért hozta decemberben egy fiatal cseh rendezőnek és drámaírónak, Oldfich Danáknak tavaly cseh színpadokon nagy sikerrel bemutatott Szemtől szembe című játékát. A választás mindenképpen helyes, mert a Szemtől szembe az utóbbi évek egyik legjelentősebb cseh színműve, melynek mondanivalója és színrevitele sok tekintetben megérdemli figyelmünket.

Elsősorban maga a téma ragad meg. Olga Vancsurát, a különösebb ideálok nélkül élő fiatal elvált asszonyt egy zajosabb éjszakán, sűrű poharazgatás, egy kis tánc és sok üres fecsegés után a hangulat abba a helyzetbe hozza, hogy kommunista apjáról rámaradt apró emlékek, levelek és fényképek felett egy kicsit elgondolkozzék, számvetést csináljon az életéről és szembenézzen a valósággal. Az éjféli elmerengés felébreszti az emlékeket és elébe hozza mindazt, amit a koncentrációs táborban elpusztult édesapjáról, a párt illegális munkásáról a Rudé právo egykori szerkesztőjéről és munkatársairól tud. Sorra jönnek a képek; apja menekülése Prágából, amikor alig ötesztendős kislány volt, majd évek múltán utolsó találkozásuk, a pankráci fogházban. Közben emberek — egy cseh interbrigádista,