Irodalmi Szemle, 1960

1960/1 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Sas Andor: A Csehov-centennárium ünneplése Komáromban A „Ványa bácsi” bemutatásával

ber meddő ál-tudományosságot képvisel, örökösen esztétikai kérdésekkel foglalkozott s fogalma sem volt arról, hogy mi a művészet.

A hiú és öntelt öreg professzorhoz — tudós voltának hamis glóriája által elkápráztatva — feleségül ment naiv módon a szép és fiatal Jelena. Ez távolról sem értelmiségi tipus, sőt mint házastárs munkanélkül, teljes tétlenségben tölti napjait. A szép asszony megjelenése a birtokon fellángoltatja iránta két férfi vonzalmát, akik közül az egyik mint orvos, a másik mint birtokkezelő felőrlődött a hétköznapi munkában. Családalapításig sem juttottak el s férfikoruk utolsó szakaszában vágyódnak arra, amit robo- tos életük nem adott meg nekik: feloldódásukra egy rokonszenves nővel való bensőséges kapcsolatban.

A „Ványa bácsiban“ szerencsétlen szerelmek világa tárul fel, olyanoké, amelyek mar nyiladozásukban is reménytelenségre vannak ítélve. Itt van például Szonya vonzódása az orvoshoz, viszont az orvosé Jelenahoz, itt van azután Jelena kötöttsége a házasság reális korlátai között, s végül itt vannak Ványa bácsi hódoló érzései az általa egyébként kritikus szemmel tétlennek látott Jelena irányában.

Csehov darabjában eszmélődés közben ismételten felmerül a szereplők ajkán az a kérdés, hogyan fognak róluk évtizedek, esetleg évszázadok múltán későbbi nemzedékek gondolkozni.

Nos, most 60 év elteltével azt kell mondanunk, hogy Csehov darabjában, mint borostyánban ősvilági falevelek, pompás a megörökítés, a társadalmi fejlődés bizonyos fokozatának rögzítése. Megállapítható, hogy annak a régi világnak boldogtalanságával, levegőtlenségével, céltudatlanságával le kellett tűnnie.

De Csehov humanizmusa ébrentartja az érdeklődést, emberi problémák és a nehézségekből kiemelkedést kereső törekvések iránt, abban a formában is, mint ezek a 19. század évtizedében az akkori polgári értelmiség körében Oroszországban és a polgári társadalom alkonyáig jutott országokban megmutatkoztak.

Csehov valahol ezt írja: „A szubjektivitás szörnyű dolog. Csak akkor szabad leülni az íráshoz, mikor az ember oly hidegnek érzi magát, mintha jégből való lenne.“ Ez vonatkozhat és igaz lehet arra az esetre, amikor ő valamelyik művének megírásához felkészült, azonban a szubjektivitás ábrázolásában, ha ezen egyes emberek és típusok jellembeli

struktúrájára való világítást értjük, Csehov felülmúlhatatlan.

Néhány szót a színészekről. Király Dezső mint Ványa bácsi és Konrád József mint Asztrov orvos a szerepükbe való beleélés tekintetében színvonalasat nyújtottak.

Konrád orvosa elevenné formált alakítás. Király gondossággal merült el Ványa bácsi problematikájának tolmácsolásába, Ványa bácsi tragikus félszegsége mellett az ő belső nemességének és jóságos ön- feláldozásának kissé erősebb hangsúlyt vagy reliefet lehetett volna adni.

Nagy Eszter alakítása Jelena szerepében figyelemre méltó teljesítmény. A rendezésnek nyilvánvaló törekvése az volt, hogy Jelenát Ványa mellé állítsa a cselekmény középpontjába, ami helyenként mintha Ványa rovására történt volna.

Turner Zsigmond professzora hatásosan és méltán volt ellenszenves az elbízott tudós nyakas önteltségével.

Ferenczy Anna Szonya szerepében éreztetni tudta ennek a hervadásra ítélt hamupipőkének sorsát.

Sípos Ernőnek sikerült humort és ér- zelmességet vinni Tyeljegin szomszéd földbirtokos derüs-tréfás alakjába.

Palotás Gabi Marinát, az öreg dajkát adta és Udvardi Anna, az utóbbi a magaskorú Mária szerepében, elismerést érdemlő alakítással állták meg a helyüket.

Seregi György a rendezés minden részletében gondos játékegységre törekedett s ezt sikerült is elérnie. Általában a Csehov-darabhoz illő realista játékstílus ápolójának mutatkozott.

A negyedik felvonás végén Csehov színi utasítása — amikor Ványa bácsi és Szonya újra íróasztal mellett dolgoznak — számológép használatát és kattogását említi, ami azonban elmaradt. A tíz rúdból és rudanként 10 golyóból álló — ma már elvétve használt — számológép a darabban ábrázolt egykori világ helyi színezetének benyomását fokozhatja.

Nem maradhat végül említés nélkül az előadásnak egy további szereplője: a közönség, az „ezerarcú Caesar“, akinek magatartásától, döntésétől függ általában minden színielőadás s így ■•a Ványa bácsi bemutatójának sikere is az ő kezében volt, rajta múlott.

Az a figyelem, amellyel a közönség a darabot végig nézte s e figyelemnek felkeltése és ébrentartása elsősorban a szereplők és a rendező érdeme, de eredetét, meglétét, a nézők fegyelmezett irodalmi kultúrájában kell keresni.

Előttünk ült a szlovákiai színjátszás