Irodalmi Szemle, 1960

1960/1 - FIGYELŐ - Fábry Zoltán: A novella kérdőjelei

akkor a váltakozó hangátvétel árát mindkét végleten a realitás fizeti meg. A keverés és keveredés esetlegessége kettős irrealitást eredményez — a belső hitel rovására és a tisztázó, összegező pont gyengítésére. A novellában minden a pont felé halad, minden a pontért van. Minden zavar, kitérés, elcsatangolás, kommentálás, bőbeszédűség és hangváltozás a realitás hitelét gyengíti, a pont döntő szerepét kisebbíti. Ha Mács József a jövőben jobban ügyel a novella-pont adekvát és ökonomikus funkciójára, a végmondanivaló sürítő és summázó hogyanjára, úgy kalkulusát örömmel igazítjuk majd ki többre és jobbra.

4.

A novella gondolatjelei

Lovicsek Béla: új név. De csak könyvfedélen, mert ez az új név, olvasók régi ismerőse. A lapokban évek óta olvashatjuk írásait. Az Üj Szó-ban publikált címkövetelésünknek — írni! Olvasni! — az írókra eső parancsát nálánál senki buzgóbban nem teljesíti. Elbeszéléseket ír, de regénypróbákról is tudunk — az Üj Ifjúságban egyszer egy tengeri kígyóvá nyújtott filmregénye futott — színdarabokról hallunk, a Csemadok-színpadoknak szinte házi szerzője. Népszerű író, bőtollú író, szaporán dolgozik, sokat termel. Most előttünk első komoly névjegye: a könyv. (Haragosok.) És ez a könydokumentáció kevesebbet hoz és ad, mint amit az ember e nagy tollforgalmazás után várna. Igaz: a könyv megjelenése óta majdnem két év telt el, és az Irodalmi Szemle múlt évi első számában közölt novellája fejlődésre utal, az írót itt mégis könyve szerint kell mérnünk, annál is inkább, mert a szétszórt írások egybefogása és így egybe- nézése már magában is ítélő összefogást, önmagától adódó értékelókeretet jelent. Összegyűjtött írások erényeit a könyvkeret azonmód kiváltja., és ugyanúgy hibáit is megmutatja. Keretben jobban hat a kép, ha jó, de a hibákat is felfokozva mutatja. Lovicsek könyvkerete egyformán mutat ki jó és rossz képet. Elbeszélései egyenlőtlen értékűek, ha ma válogatná össze írásait, néhányat bizonyára kihagyna belőlük.

Lovicsek, akárcsak Mács, a falu írója. • Ez adottságot és hűséget, vállalást és szolgálatot jelent, annál is inkább, mert a iszlovákiai magyarság nagy része nem városlakó. Róluk, értük és hozzájuk szólni, fontos szükséglet, haszon és érdem mindenképpen. De a faluadottság ugyanakkor kísértő veszélyt is rejteget: provincializmus kölöncét és kényelmét, a vidékiesség leülepedettségét és — önelégültségét. Ha az író itt megreked, akkor minden regionális népszerűsége ellenére sem mozdulhat tovább, mert az egyhelyben topogás és az egyformán-topogás elzár minden kivezető utat és kizár minden fejlődést. Amikor e veszélyt jelezzük, akkor ezzel nem marasztaljuk el Lovicseket a provincializmus fokán. Elbeszélései határozott írói kvalitásról tanúskodnak, mondatai, szó-válogatásai írót reprezentálnak: ezért az íróért, ennek jövőjéért szólunk, óvunk és figyelmeztetünk. Veszélypontokat látunk, melyek az írói ígéretet fenyegetik és a talentumot köny- nyítésbe csábítják. Idejében és az elején kell szólnunk: az író léte, lényege és hatása a minőségi kalkuluson fordul meg.

Kevesen vagyunk — az „írni! 01vasni!“-jelszó nem véletlenül íródott ~ minden tolira szükség van, de épp azért kell a kvantitáshiányt, a mennyiség