Irodalmi Szemle, 1960
1960/1 - FIGYELŐ - Fábry Zoltán: A novella kérdőjelei
költészete. A lírai realizmus alapfeltétele a való, a valószínűség. Itt a valószínűtlenség csak üres lírai happy end-et eredményezhetett! A gyerekről, a falu volt átkáról, az egykéről beszél az „Ősi bűn". Varas Sándor felesége is elvérzett a bába keze alatt, két véka búzáér és egy hát kukoricáért. Most Varas Sándor „úgy van jóban szélescsontú sovány jármas teheneivel, hogy mindig üti őket, ha a méreg -felgyülemlik a szemöldökébe". Misszionárius érkezik a faluba, aki az iskolában beszél az összecsődített falu előtt „Harmaton az egyke az úr... Ha pedig ezen nem segítenek, elpusztul a nemzet." Varas bajusza alól dünnyögi vissza: „Ez a nyomorúságos nemzet pusztítja el a gyermekeket.“ Amikor megindul a vita, kirobban az igazság: föld kell!... „A természetes éhséget lével, kenyérbéllel csillapíthatja az ember, a földéhséget semmivel se.“ Föld kell! De honnan? Varas most már haragosan felel: jutna a földbirtokos és a káptalan földjeiből. „Ez a tolvajok, a felebarátok vagyonára vadászó rossz lelkek hangja“ — torkolja le a misszionárius. De mikor az emberek szétszélednek, a vita tanulsága már ott mocorog sok szegény lélekben: „A szegénység itt az ősi bűn, nem a gyerek ele sinálás." Novella persze e pro és kontrából nem kerekedhetett. Ez írás egyik tartalmában és formájában felületes, stílustalan mondatát azonban ki kell pécézni: „Gyönyörűen hímzett, ezer egy titkot rejtegető fodros szoknyájuk a misszionárius csábító szemének rendetlenkedett.“ Egy Mács Józsefnek, aki — épp ízes nyelverőssége miatt — már ígéretnél több, ilyen minden tekintetben pongyola, rendetlen mondatot semmiképp sem szabad leírnia! A „Nemzedékek“ novellát megközelítő írás. A Tengeri-portán kérő- és fogadónép érkezését várják. „Nem akar nyugovóra térni senki: ajtót nyitojatnak, hombár kulcsát nyöszörítik, hallani a lopótökkel kicsalt novabor suhogását is.“ De a lány: síró menyasszony. Anyja, lányától, apjától külön élve — falu másik végében ugyanúgy sír. A menyasszonyt a vőlegény mellől is anyjához húzza a szíve. „A vendégek észreveszik a lány kínlódását. Szólni azonban mentsen meg az isten. Kérdezni kellene, hogy édesanyád miért nem jött, miért nem ül melletted, de érzi rokon, idegen, hogy a kérő kimenetelét tehetni kockára ezzel.“ A szívbeteg anya ugyanúgy kínlódik lánya felé, és a végén eszelős atyját bíztat- gatja: „Hozza el, hozza gyűrűsen." És az elmegyógyintézet volt lakója egyszer- csak megjelenik a mulatozók között, baltával az ajtóban: „Te velem jössz anyádho!“ Apa és após egymásbacsapnak, de a vendéglegények szétválasztják őket. Közben a jegyespár eltűnt: a menyasszonyt a vőlegény rángatja maga után nagy sietségre a hóban, amikor aztán bebuknak a lány anyjának szobájába, már csak halottra döbbennek. Ennek a drámai sodrású novellának egy baja van: az író soká húzza és titokzatosan rejtegeti mondatainak utalásaiban a családi összefüggéseket. Ez az eljárás-mód novellában — mely az összefüggéseket gyorsan és pontosan tisztázza — megengedhetetlen! Azt mondottuk, hogy a „Téli világ“ főszereplői: öregek. Van még egy főaktor: a gyerek. A legtöbbször egymásravonatkoztatva tükröződnek a gyerekek és az öregek, úgy, ahogy a könyv céljának és lényegközvetítésének azonosan megfelelnek: a múlt és a jövő. A „Hímes tojás": húsvéti történet. Karcsi apja ottmaradt a Don-kanyarban, de motet húsvét van: lehet menni öntözködni, és a végén még tojás is akad. Nyugtalanul fészkelődik vackán, de anyja ráordít: „Nem tudsz a kemencén maradni? Megfázol, megbetegszel, aztán eláshatlak!“ így Szegény gyerek lerövidített élet-halál summája igazában elfér egy ilyen mondatban! Micsoda boldogság, mikor anyja szagos szappanvízzel elengedi locsolkodásra!
