Irodalmi Szemle, 1960
1960/1 - HÍD - Vagyim Szpicin: Hótól szagos a sztyeppe
Vagy im Szpicin: Hótól szagos a sztyeppe A meleg, párás szelek járta, határtalan fehér sztyeppén egymagában áll a lakókocsink. Ferdén keletnek fordul, ahogy itthagyta a traktoros. A fiúk morognak is miatta, de egyiknek sem jutna az eszébe, hogy együttes erővel a nap felé fordítsák. Mind úgy érzik itt magukat, mint a szállóvendégek, s a kényelmetlenséget is olyannak veszik, ami elől kibújni nem lehet; különben is mindez csak annak a jele, hogy nem sokáig maradunk ezen a sivár és unalmas sztyeppén. Hatan vagyunk összesen. A hivatalos nevünk: hidrogeológus csoport. Az a feladatunk, hogy vizet találjunk a jövendő szovhoznak. A szovhoznak egyelőre még nyoma sincs — csak egy árva oszlop búslakodik a földbe ásva a befagyott tó túlsó partján. Hatunk közül ki innen, ki onnan került a szűzföldekre. Az egyik ilyen ember, a másik amolyan. Szemjon Szemjonovics, a fúrómester (máskülönben az ideiglenes vezetőnk) öreg ordas. Amióta kétágú, állandóan ilyen csoportokkal csavargóit. A bajsza rőt, szinte rozsdás, a szeme fekete, a keze meg akár a lapát, tompa, kurta ujjakkal. Szemjon Szemjonovics egyébként sok tanulságos történetet tud, még hozzá a maga életéből, s mind egytől egyig arról szól, hogyan akart vele valaki kiszúrni, kibabrálni, no de rosszal kezdett ki szegény. Érdekes hallgatni a mesélgetését, de aztán mindig szomorúság telepszik az ember szívére. Szemjon Szemjonovics egy kolhozbeli özvegyasszonynál talált lakást, vagy hét kilométer távol a lakókocsinktól. Ritkán látjuk, akkor is csak azért jön, hogy megérdeklődje, minden rendben van-e. A kocsinak tehát öten vagyunk állandó lakói. Egy hónap alatt összeszoktunk, sőt meg is csömörlöttünk egymástól, betéve ismerjük a többi életét azóta, hogy e világra szerencsésedtek. Tolja Csizsov vagy jobban mondva Csíz, mert csak így hívjuk, moszkvai gyerek, egyre csak azt gajdolja, milyen csoda élet volt odahaza a szüleinél: ehetett amennyi bele fért, az utolsó divat szerint öltözködött és már autóra spórolt. Azt hinnéd, hogy akinek ilyen mesés élete volt, csak jó ember lehet. Talán így is van, de akkor Tolja kivétel. Éjszakánként titokban zabálja az édességet, amit még hazulról hozott. Amikor meg ő porciózza a levest, amit együtt főzünk, mindig magának szedi a sűrűjét, a zsírosát. Fegya egyszer már próbálta azt is, hogy megneveli: törülközővel oda sózott Csíz nyaka közé. Igaz is, a Fegya. Ő az egyetlen köztünk, aki nem szeret beszélni a szerelemről. Soha nem volt sikere a lányoknál, ezért nem szívesen hallja, ha valaki a hódításaival dicsekszik. Szegény Fegya: girhes, keshedt legényke, az orra hosszú, akár a seprőnyél és a nyerge kékes színben játszik. Vékony nyakán látóhatár
