Irodalmi Szemle, 1960

1960/1 - HÍD - Botka Ferenc: Cseh proletárköltők fordításai a Kassai Munkás 1921— 1924-es évfolyamaiban

közé tartozott. Újszerű kifejezésmódja, közvetlen, lágyan hajló mondatai s eredeti költői képei rendkívül szUggesztívekké és hatásossá tették költeményeit. Művészetének legfőbb érdeme* hogy minden lágysága és „líraisága“ ellenére állandóan össze tudta kapcsolni szubjektív élményvilágát a kommunista mozgalom egy-egy konkrét jelenségével vagy eseményével, s így gyakran vált a napi agitáció magasszínvonalú eszközévé.

Bizonyságként hadd álljon itt a költő legutolsónak közölt verse a keleti „igazságot termő országról“, a Szovjetunióról, amely „búzavirágszín távolban“ a búzakalász, a sarló és a kalapács szimbólumában a reménýt és a jövő példáját jelentette a költő és kortársai számára:

„S kél már a köszönök serege, aggok, gyerekek, férfiak és nők, végtelen örömmel arcukon szegzik vágyó szemüket oda, hol felkél a nap:

az angyalok kara, kiknek szárnyai felettünk lebegnek, vágyukat dallal kiséri: dicsőség mennyben az istennek s a földön az embereknek

— forradalom.“

(Jaroslav Seifert: Boldog hír)12

A Szovjetunió és a forradalom élménye (Macek, Mareš, Dvorak)

Az Októberi Forradalom és a polgárháború öntisztító viharaiban megszületett szovjet ország szinte valamennyi proletárköltő verseinek állandóan visszatérő^ témája és motívuma. S bár mindegyikük számára ugyanazt:, az emberi rabságból való végleges felszabadulás szimbólumát és lelkesítő példáját jelenti, mindnyájan más és másképpen fejezik ki élményüket, s e verseik egyúttal — mint csepp a tengert — hűen tükrözik egész költészetüket és írói attitűdjüket.

1917 és a szovjet ország témájának a Csend világa13 halkszavú költője, Antonín Macek állította a legmaradandóbb emléket. — Költeményében, a szabadvers kötetlen szárnyalásában ad hangot érzéseinek, sajátos lírai montázsban kavarognak a halálbamenő gladiátor-rabszolgák, a fellázadt győzelmes öntudat és a szabadság felmagasztosított női jelképének motívumai:

„Nem Victor Hugo himnuszainak csörömpölő hangja, mi bennem visszhangzik, de tragikus, nagy, lenézett ének, mint egy névtelen festő rajzolata:

Éhező, gyötörten állt az élet porondján,

sárkányok, tigrisek, hiénák fenték rá fogukat,

de vörös terror villámlott a nő szemében

s meggyötört teste büszkén kinyúlt, a bestiák lábánál fetrengtek.

12 J. Seifert: A boldog hír. Munkás. 1923. 34. sz.

13 Macek leghíresebb verseskötetének címe.