Irodalmi Szemle, 1959
1959/1 - DISPUTA - Veres János: Irodalmunk helyzetéről
HELYZETEROL Az Irodalmi Szemle vitát hirdetett a csehszlovákiai magyar irodalom helyzetéről. Hozzászólásomat itt adom. (Egy olvasó szavai ezek, aki egyszerűen és röviden kívánja közreadni néhány gondolatát.) LÍRA. . Bábi. Két sikeres kötet van mögötte. Néhány versét (Mónika, Ringat, dalol stb.) az olvasók úgy szeretik, mint Petőfi „Falu végén kurta kocsmá“-ját és sok más közismert versét. Jelenleg balladákat ír s más költeményeket, Arany János modorában. Nem akármilyen periódusa ez Bábinak. Az elmúlt évben publikált versei irodalmunk nagy értékei. Észrevenni bennük a költő nagy felelősségérzését, hivatástudatát. Biztos, hogy Bábi nemsokára — fél év múlva, egy év múlva, de lehet, hogy már holnap — újra meglep bennünket valamivel, ami a mostani periódushoz mérve új előrelépést jelent. Cselényi. Mikor a „Számadást“ s a „Keselylábú csikókorom“-at elolvastam, már éreztem, hogy ezt az embert nem kell félteni. Az antológiában közölt versei megerősítették ezt az érzésemet. Eredeti hangú, nagyon tehetséges követője annak az elméletnek, hogy Juhász Ferencék fellépése óta nem lehet úgy verset írni, mint azelőtt. (Brechtről szólva a drámáról mondotta valaki ugyanezt.) Illetve: írni lehet, de igazán nagy magaslatokra feljutni a régi eszközökkel nem lehet. S Cselényinek minden kelléke megvan ahhoz, hogy a legmagasabb csúcsokra jusson. Tőzsér Illyés Gyulán keresztül jutott el igazi magához. Mert a „Férfikor, £9y jöjj“-t szerelmes verseit olvasva látjuk: ez már ízelítő az igazi Tő- zsértől. Jól keveri a parasztos szókimondást (mely természete) az új-ízű sziporkázó képekkel. Verse nem olyan parttalanul áradó, mint a Cselényié, viszont jóval keméynebb. Kifejezésmód dolgoában ez a két fiatal áll a legjobban Ha ehhez hozzávesszük a költészethez való helyes viszonyukat, mély hivatás- tudatukat, már most megjósolhatjuk, hogy Bábi mellett, idővel ők lesznek azok, akik a Bábi által emlegetett Pannoniustól József Attiláig sort folytatni fogják. Dénes is megtalálta végre igazi hangját. Oj versei igen szépek, — s bár hangja nem modern, verseinek belső forrósága azt igéri, hogy ő lesz kis irodalmunk Juhász Gyulája. S ha meggondoljuk, mit jelentett Juhász Gyula össz- magyar viszonylatban, Dénest nyugodtan az említett három költő mellé állíthatjuk. Ozsvald bár többen ellenkezőjét állítják — nem sokat fejlődött első kötete óta. Ugyanazt csinálja, amit addig: fínomhangú verseket ír estékről, lányokról, falusi életről, stb. Talán a tollvezetése lett biztosabb. Verseit különben az olvasók igen szeretik, — amit csinál, azt becsületes műgonddal s nagyon kedvesen csinálja. Gyurcsó a régi gárda „öreg harcosa“. Zsánerképei, pillanatképei, tűnődésre késztető gondolatai nélkül irodalmunk feltétlenül szegényebb volna. Itt-ott Szabó Lőrincet juttatják eszembe Gyurcsó versei. <2
