Irodalmi Szemle, 1959
1959/4 - FIGYELŐ - FÁBRY ZOLTÁN: Szegényország ajándéka
Katonaéveket kell utánszolgálni, erdélyi tanító lesz, közíró, szervező, szerkesztő és végül, és ma — egyetemi tanár. Sok mindent látott, hallott, szenvedett és tudott, de benne és általa „az egyetemes változás tere szélesül“. A Havasalföldről nézve a magyar kérdés múltja főbekólintó német valóságra döbbent. Kívülről nézve a Kárpátokat — „népi eszmélkedésünk, szűk történelmünk ősi abroncsát“ — meghökkenti az egyik fehér csúcs neve: Custureli Nemtesti, a Német Bicskák! Balogh Edgár, aki Szlovákiában fiatalos kedvvel, az etimológus buzgóságával vadászott dűlőnevekre, itt dermedten hallgatja a népi magyarázatot: a hegyvonulatot azért nevezik Német Bicskáknak, mert ott a régi német határ!.... „Belémnyilall hirtelen — a Hab- sburg-birodalom határa volt ez! Konok fal a népek közt, német határ ... Mennyi illúziót tör szét ez az olténiai parasztigazság! Hát nem is magyar hatalom veszett itt el 1919-ben, hanem magyar jogelmélet? Ami összeroppant, az a magyar színek és álmok mögött is csak német impérium volt? Német törekvések nyers valósága?“ Erdélyben természetesen a magyar kisebbség sorsa érdekli elsősorban. „Ha pár hétre szabadságra küldenek, hol Te- mesvárott, hol Nagyszebenben, hol Kolozsvárott találkozom a földönfutó székely szolgalegényekkel, cselédlányokkal. Látom a nagy szétszóródást. Hallom, tudom, a Re- gátba, kelet felé még többen mennek... Dunai népsors kavarog körülöttem, ide- oda vet a szél, durva mindennapiságában érzékelem ezt a féleurópaiasságot, ezt a parasztos, késett történelmet. Idült nemzeti súrlódásokat, közös népérdekek bárgyú nemlátását“. A Gogák uralma már előreveti árnyékát, és az aránylag legszabadabb életet élő szlovákiai magyar kisebbség erdélyi száműzöttje itt, Romániában az „alámerülő kisebbségek“ viziós képére ijed. És még valamire. Aki a magyar falut félti, féltő szeretetét — mert az egészet tudja és hordja magában — ugyanilyen aggodalommal terjeszti ki a román falu problémájára is. Katona bajtársa, Vasile, szabadságra magával viszi az otthontalan Edgárt Olténiá- ba. És itt meglátja, nyugtalanítja és felizgatja a román falu akkori rákfenéje: az intelligenciává előrukkolt paraszt-ivadékok falu-hűtlensége. Nyolcvan értelmiségivé vált falusi közül egy sem tért vissza falujába — hacsak nyaralni nem. „Amilyen örvendetes — mondja Edgár Vasilének — hogy közületek annyian mennek felsőbb iskolába, olyannyira értelmetlen és feltűnő, hogy a ti falutok és népetek nem fejlődik. Egy tanult ember sem jött ide vissza, hogy faluját megváltsa“. A megváltandó falu: a szociográfia ez elsőrendű és eredendő célkitűzését Balogh Edgár élettel, aggodalommal, tanáccsal, szolidaritással szinezi érzékelhetővé, láthatóvá. És nemcsak a magyar falut! Ahogy gondja annak idején kiterjedt a szlovák falura is, úgy fordul most a román felé. A mindenütt és mindenkire kiterjesztett emberség itt jogát erkölcsi elkötelezettséggé nagyítja: légy több önmagadnál! Ne felejtsük el, a könyv címe: „Egyenes beszéd“. Egyenes beszéd — minden oldal felé. Könnyített beszéd: mert a népért van és így a néppel bizonyíthat osztatlan igazságot. Erdélyben román és magyar súrlódásokat időzít a történelem, de Balogh Edgár leszáll a „mócok“ és „góbék“ közé: itt vallat, kutat és talál érintkező pontokat: „Egy földön két történelem. Ugyanarról a helyről, ugyanarról az időről két nemzet emlékezik meg, s ami öröm az egyiknek, bánat a másiknak... Hol van ma erdélyi humánum? A kettős történelem váltásában a magyarság került alul. Mégis! Élt mindig a népek találkozásának eszméje a csöndben robotoló magyar és román tömegekben s ha a tömegek megmozdulnak, eggyé is tudott forrni néha az egy- másratörő két erdélyi történelem“. Az emlék neve: a bábolnai erdélyi únió. Hőse és vértanúja: Budai Nagy Antal. Lépes György, erdélyi püspök, 1437-ben mócok és góbék e találkozásával kapcsolatban „tetves juhokról“ beszélt, akárcsak ötszáz évvel később az erdélyi Magyar Párt, mely az egy vonalon álló magyar és román dolgozók találkozását hivatalos vezércikkében „Groza magyarjai“ cím alatt próbálta a magyarság felé denunci- álni. Mi történt? 1937-ben Groza „ekésparasztjai“ a Magyar Dolgozók Szövetségével kötöttek egyezséget. Ezért lettek a hivatalos magyar fórumon a góbék „hazaárulók“. Balogh Edgár magával Gro- zával mondatja el e bélyegzés igazságát: „Az urak egyezkedhetnek, a csúcsai paktum nem volt hazaárulás és mikor nálunk, Hunyad megyében választás volt, a Magyar Párt a román liberális kormánynyal paktált le. Amikor azonban a hunyadi magyar nép a román dolgozókkal együtt az ellenzéki képviselőre szavazott s megyénkben győzött is a demokrata blokk, ezt nem tudták a Magyar Párt urai megbocsátani.“
