Irodalmi Szemle, 1959
1959/4 - FIGYELŐ - FÁBRY ZOLTÁN: Szegényország ajándéka
FIGYELŐ FÄBRY ZOLTÁN Szegényország ajándéka BALOGH EDGÁR, „Egyenes beszéd“ címen gyűjtötte egységbe írásai egy részét. (Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, Bukarest 1958.) Cikkek, naplók, levelek: mondja az alcím, de cikknél, naplónál, levélnél többet olvasunk, többet érezünk és többet kapunk. A könyv, melyet a kezünkben tartunk: forrásmunka. Forrás-munka a szó szoros értelmében, amikor egy naggyá ' duzzadt folyó mentén visszatapogatózunk, visz- szaérzünk, visszavágyunk és visszatalálunk a zavartalan, üdítő friss forráshoz — a kezdethez. Balogh Edgár cikkeinek gyűjteménye: történelmi dokumentum. Megfelelő, egyazonos címe: „így kezdődött“ lehetne. Mi kezdődött, mi indult itt? Valami, ami Balogh Edgár nevétől elválaszthatatlan: a' magyar szociográfia. Pontosabban: a magyar szociográfia szlovákiai kezdő fejezete, mely azonban végső fokon az összmagyar szociográfia egyik legpotensebb, legegységesebb csiramagját eredményezte: a Sarlót. Balogh Edgár és Sarló egyet jelent: a szociográfiát, de ez a szociográfia eredendőn és kihatón adatfelvételnél és adatközlésnél többet adott és hozott: a szocialista öneszmélés kezdetét, folyamatát és folytonosságát. Így kezdődött: mátyusföldi tulipántos- ládákkal, szentek faszobraival, temetők fakeresztjeivel, népművészeti emlékek felkutatásával, a komáromszentpéteri kapuk virágdíszes faragásainak pontos rajzával, a bényi népviselettel, a házfalak tarka cicomáival, dűlőnevekkel, ismeretlen ó- és tájszavak feljegyzéseivel, a „csücsörgő“-vel, „top“-pal, „alangyár“- ral és „csarintos-“sal, melyek sípot, lépést szelíd embert és meztelent jelentenek ... így kezdődött: mondákkal és legendákkal, sohase hallott nóták kottázá- sával és öreganyókák meséivel, táncokkal és legényavatási játékokkal, kántá- lások és rigmusok furcsaságaival: etnográfiával. A szlovákiai magyar faluval kezdődött. „A magyar falu kincseket őriz“: hangzott a kezdőmondat. „A falu népe a természet nagy egységébe tartozik... a falu káromkodik, a falu durva, de ha a bakter éjfélt kiált, a Boldogasszony lágy áldását kéri a nyugvó falunak... A magyar falu nyílt és jószívű. A pereskedők haragusznak egymásra, de a legcsúnyább gyűlöletet, mely egyesek hibája miatt egész népeket üldöz, a magyar falusi ember nem ismeri.“ Ez pontosan egyezik Bartók Béla meglátásával: „A parasztok közt békesség uralkodik; gyűlölködést a másfajtájúak ellen csak felsőbb körök árasztanak!“ — így kezdődött: a dátum 1926-ot mond, az első cikk a losonci ifjúsági lapban, a „Mi lapunk*‘-ban látott napvilágot. Itt jelent meg 1927-ben Móricz Zsigmond nevezetes írása, a „Gyalogolni jó“. Ez a tisztaragyogású, levegős hahó varázspálcaként hatott, jelszó lett, parola, a szlovákiai magyar ifjúság egyik indító lökése. Lökő, indító sugallat-voltára nem véletlenül figyelt fel Illés Endre, amikor 1952-ben Móricz Zsigmond riportcikkeinek első gyűjteményét ezzel a címmel jelölte meg a legkifejezőbben. Móricz Zsigmondot idéztük, azt az írót, akinek az országjárás létszükségletet je- lntett, akiről erdélyi kísérője, Bözödi György azt mondotta, hogy úgy jegyezte a szegények szavait, mintha őrajta fordulna a sorsuk és mint aki tudja, hogy tudatlanabb marad a magyarság azzal, amit ő most nem tud meg. Móricz Zsigmondot idéztük, aki „minden íróra csak egyetlen formáját ismeri el a politikának ... azt, ha valaki kiáll az emberek elé és elmondja, hogyan élnek ott, ahol a hét krajcár hiányzik.“
