Irodalmi Szemle, 1959
1959/4 - LÁTÓHATÁR - KOVÁCS ISTVÁN: Mai osztrák irodalom
Mai osztrák irodalom A német nyelvű irodalom olvasói és tanulmányozó előtt nem egyszer felvetődik a kérdés, beszélhetünk-e osztrák irodalomról, s ha igen, mióta, s az osztrák irodalom, zene és képzőművészet nem csak része-e a szélesebb értelemben vett német kultúrának. Sok vita folyt már erről mind a német, mind az osztrák szakkörökben. Ha tisztán akarunk látni e kérdésben, s felelni is akarunk rá, több fontos körülményt figyelembe kell vennünk. Ma mindenesetre más a helyzet, mint 20 évvel ezelőtt volt. Akkor csábítóbb volt a nagynémet gondolat és kultúra vonzó ereje, ami nem kis mértékben befolyásolta sok osztrák álláspontját e részükre oly jelentős ügyben. 1. Ha a történelem tükrében vizsgáljuk a kérdést, észrevehetjük, hogy a német és osztrák kultúra régen elhatárolódott egymástól. A Habsburg-birodalomra ugyanis, különösen Bécsre, évszázadokon át egészen más művelődési áramlatok hatottak, gondoljunk csak a bizánci, olasz, majd a spanyol befolyásra stb. A különbség abban is megmutatkozott, hogy az osztrák klasszicizmus egyetemesebb művészetet hozott létre a költészetben, zenében és az építészetben is, mint a weimari kultúra. Az elhatárolás folyamatában igazi fordulópontot jelent az 1848-as forradalom bukása. Ez a történelmi esemény ugyanis kudarcra ítélte a német egység gondolatának a megvalósítását. Az osztrák burzsoázia föláldozta ezt a gondolatot, elszakadt Németországtól, hogy uralkodhasson a Duna- medencei népeken, és kizsákmányolhassa az idegen ajkúakat. A nagynémet és nagyosztrák eszme azonban tovább vívta a maga harcát. Nagyon világosan tükrözi ezt az irodalom és a német kultúra meg-megújuló hatásának foka egy- egy időszakban. 2. Az osztrák irodalmat több sajátos vonás választja el a némettől. Jellemző például rá, hogy aránylag sokat foglalkozik a más népekkel való együttélés témájával, és helyesebben értelmezi ezt, mint ahogy a német szellemi élet művelői szokták. Az osztrákok szembetűnően több megértést tanúsítottak az idegen népekkel szemben, mint a németek, és lélektanilag is jobban bele tudták élni magukat helyzetükbe amazoknál. Nem véletlen tehát, hogy Grillparzer műveiben cseh, magyar és spanyol elemeket találunk, hogy Lenau, a legnagyobb osztrák forradalmi költő, az Albigensek c. eposzában a pápaság és a feudalizmus ellen lázadó eretnekeknek is emléket állított, s hogy a Ján Žižka c. alkotásában a cseh nép felszabadító harcát énekelte meg. A soknemzetiségű állam társadalmi és politikai kérdései állandó témái voltak a XIX. század költőinek is. Maria von Ebner Eschenbach (1830 — 1916) például merített a magyar, cseh, lengyel nép életéből, az ukrán nemzetiségű Leopold von Sacher-Masoch (1836 — 1895) írót Galicia lakosságának élete ihlette munkáiban, Leopold Kompért (1822 — 1886) írt a magyar és cseh parasztokról s a magyar- és csehországi gettókról. Egy másik általános vonás, amint Ernst Fischer igen találóan megfogalmazta, az, hogy nem szereti a kötöttséget, kimértséget és merevséget, ellenkezőleg, bő teret biztosít a humornak és iróniának. Ékesen bizonyítják ezt Johann
