Irodalmi Szemle, 1959
1959/4 - LÁTÓHATÁR - Dobozy Imre a Magyar írószövetség feladatairól
két, következményeiket és jelentőségüket tekintve, teljesen egyedülállóak. Korunk, az SZKP XXI. kongresszusának korszaka azé az emberé, aki a győzelmes szocializmus távlataira irányítja tekintetét, — a kéz és az agy ellenőrzése alá került magenergia felhasználásának, az elektronikának és a világűr meghódításának az éveire, — egyszóval a kommunizmus építésére, ami már el is kezdődött. S a szocialista realizmus bizonyult és bizonyul az egyedüli alkotó módszernek, amelynek segítségével napjaink művészete lépést tarthat nagyszerű korunkkal. A Magyar írószövetség feladatai A szeptemberben újjáalakult Magyar írószövetség Dobozy Imrét választotta meg főtitkárává. Dobozy Imrét nálunk is jól ismerik, Szélvihar című drámáját Prágában és Komáromban is bemutatták, ebben az idényben színre kerül szlovák fordításban is. Dobozy Imre az alábbiakban nyilatkozott Rudnyánszky Istvánnak az újjáalakult Magyar írószövetségről és feladatairól. Hogyan vált lehetővé az írószövetség újjáalakulása? A szövetség újjáalakítása, amelynek előfeltételeit mindenekelőtt az ellen- forradalom után végbement gazdasági, politikai, társadalmi konszolidáció teremtette meg, voltaképpen a magyar irodalmi életben bekövetkezett fejlődésnek is egyik szükséges állomása. Az ellenforradalom után ki korábban, ki későbben, ki a világnézeti válságból kijutva, ki pedig ilyen válság nélkül, de sorra kezdtek megszólalni a magyar írók és több vonatkozásban is figyelemre méltó műveket tettek le az asztalra. Leginkább talán a dráma, a film területén születtek érdemes művek, mint például Mesterházi Lajos „Pesti emberek“, Darvas József „Kormos ég“ című drámája, az „Álmatlan évek“, „39-es dandár“ és más filmek; de a próza és a poézis területén is jelentkeztek erőteljes alkotások, ezek közül kiváltképpen érdemes megemlíteni Molnár Géza „Hullámverés“ című regényét. Milyen új elemek jelentkeznek az utóbbi három év irodalmi termésében? Az új mondanivalójú művekkel nem utolsó sorban fiatal alkotók jelentkeztek, akik éppen az elmúlt néhány évben váltak íróvá vagy költővé, és akiknek pályaindító élménye az ellenforradalom leveréséhez fűződik. Ami új ebben a három évi irodalmi termésben, az elsősorban nem is a mai témavilág felé való fordulás — bár ez is fontos. De ennél fontosabb az a módszer, ahogy az ábrázolás teljességére, a valóság adott konfliktusainak bátor összeütköztetésére törekedve fogalmazzák meg íróink a mai mondanivalót. Úgy tűnik, mintha az írók — és mindenekelőtt a kommunista írók — tudatos küzdelmet kezdtek volna a sémák és az illusztratív megoldások ellen. A valóságban azonban nem ilyen egyszerű a kérdés és nem az író küzdelme az elsődleges. Az ellenforradalom utáni magyar társadalmi életből, a pártvezetés és kormányzati módszerekből szorulnak ki fokozatosan a sémák és a nagy szavak: körülbelül kezdünk
