Irodalmi Szemle, 1959
1959/4 - HAGYOMÁNYAINK - RÁCZ OLIVÉR: Halász-Hradil Elemér
Hradilt is kérlelhetetlen, már-már kitagadás-számba menő apai szavak bocsátották útjára. Az obsittal a kezében és a katonáskodás évei alatt összefestegetett, összekuporg atott 500 koronákkal a zsebében indult el a 24 éves Hradil Elemér a szülői házban eltöltött két keserű-bánatos nap után Münchenbe: „A lelkemben mély szomorúsággal ültem vonatra, hiszen apámat nagyon szerettem, azután vágyam volt 3 — 4 hetet még otthon tölteni, hiszen teljes három évig voltam távol a szülői háztól... Kis pénzemet őrizgettem, alig mertem vásárolni valamit és csak a régi, katonaság előtti, szegényes ruháimat viseltem. Volt egy fekete zsakett-kabátom, ez volt a parádés; ma is megvan még .. — írja a művész 1932-ben kelt visszaemlékezéseiben. München — álmok és csodák városa, — München — rombadőlt tervek és csodálatosan önző kicsinyességek, irigységek, féltékenykedések városa, — de fájdalmasan nehéz lehetett a fiatal festő-növendéknek bekerülni az európai hírű müncheni Hollóssy-festőiskola növendékei közé, — s de fájdalmasan keserű lehetett megválni a nagyhírű iskolától: „A Hollóssy-iskolában annyira összeszedtem magam, hogy a harmadik évben lengyelek és oroszok arra kértek, vállaljam őket külön tanításra. Mikor Hollóssy megtudta, hogy én is tanítok, kitiltott az iskolájából és csak azzal a feltétellel tanulhattam nála tovább, ha felhagyok a tanítással...“ A Hollóssy-iskola tagjaként került Halász-Hradil Nagybányára, ahol már számottevő helyet foglalt el a fiatal magyar festőművészek sorában. A Nagybányán eltöltött, elmélyült munkával teli hónapokat tekinti a művész maga is pályája komoly indulásának: „Egész piktúrám a nagybányai plein-air meglátásban fejlődött és vonult végig. A világosság és fényhatások alatt maradtam s fekete, műterem-színekbe többé nem keveredtem.“ Lapozgatok a naplóban: nevek, élmények, szívós küzdelmek egész sora pereg le előttem, sok kötetes életrajzi regény anyaga telne ki belőlük. 1901 — egy évre szóló párizsi ösztöndíj; 1902 — az első komoly festőiskola Kassán: a mester — Halász-Hradil, a tanítványok sorában nem kisebb nevek, mint Kmetty János és Kontuly Béla. A sikerért azonban nemcsak szorgalommal és töretlen akaraterővel kell fizetni, hanem az emberi butaságok és aljasságok ellen folytatott harc során kapott mély sebekkel is: a 29 éves művész meghívásokat kap Münchenbe, a sorok peregnek, a napló beszél: „Egy tanítványom, tőlem vagy húsz évvel idősebb, annyira megszerette korrektúráimat, hogy mikor már végleg elhagytam Münchent, több éven át kimentem hozzá egy-két hónapra ... Nehéz volt képeit átkorrigálni, nem bírtam belőlük jót csinálni... Később már csak az elgondolásait közölte velem és én festettem ...“ Nos, a történet vége már annyira banális, akár maga az akkori élet: a gazdag mecénás (Halász-Hradil az ellátáson kívül fillért sem kapott tőle) természetesen a maga neve alatt állította ki a képeket, s miniszterek, királyok kegyeltje lett általuk, címek és rendjelek büszke tulajdonosa... Mégis, a neve ma, alig 50 esztendővel az események után, máris feledésbe merült, míg Halász-Hradil művészetének értéke még csak most van emelkedőben, megcáfolva a napló akkor érthető rezignációját: „Egy művész-sors tükörképe ez az eset: íme, mit érhet el becsületes művész becsületes úton, és mit érhet el az, aki a más tollával ékeskedik, hamis úton.“ A másik kis kiragadott epizód valamivel derűsebb, bár amikor megtörtént,
