Irodalmi Szemle, 1959

1959/4 - DISPUTA - Szocialista irodalmunkért (Vita költészetünkről)

tudják a helyesírást sem. Figyelembe kell venni, hogy a nyelv és a gondolko­dás összefügg, s ennek a ténynek a kri­tikai gyakorlatban is kifejezésre kell jut­nia. Felszólalása befejező részében Csanda Sándor a műfordítás fontosságáról be­szélt egyfelől a kezdő költők művészi fejlődésében, másfelől pedig abban, hogy közelebb hozzuk egymáshoz népeink kul­túráját. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy igényesebbeknek kell lennünk a le­fordítandó művek kiválasztásában, de a műfordítók munkájának elbírálásában is. Az elhangzott felszólalásokra Dr. Tur­czel Lajos többek között a következők­ben válaszolt: Azokra a hozzászólásokra akarok rea­gálni, amelyek vitaindító előadásom egyes problémafelvetéseire vonatkoztak, vagy a vita keretén túlcsapva általában kri­tikai magatartásomat érintették. Sorrendben először a vox humana kér­dését és Fábrý kritikusi munkássága hatásának és marxista felmérésének a problémáját veszem. Le kell szögeznem, hogy én a haladó hagyomány lebecsülé­sének és a tiszteletlenség és baloldali- ság együttes luxusának tekintem azt, ahogyan Bábi és Barsi a vox humanáról beszélt. Fábryt és mottóját, a vox hu­mánét nem lehet anélkül elemezni, hogy ne legyünk figyelemmel Fábry egész élet­művére, publicisztikai, esztétikai és kri­tikai munkássága egészére és életmű­vének születési körülményeire. Fábry vox humanája akkor keletkezett, a vox humanával, való szenvedélyes ágálása ak­kor kezdődött, amikor a történelem leg- barbárabb embertelensége, a fasizmus tombolt. Fábry a vox humanát, emberi hangot ezzel az embertelenséggel állította szembe, fenntartások nélkül és mindent kockáztatva. Fábry nem a pártembernek, hanem a humanistának a posztjáról folytatta évtizedes antifasiszta harcát, és a vox humanát sugárzó cikkei zömük­ben a párt magyar nyelvű lapjában je­lentek meg. Fábryt tehát a párt a leg­nagyobb veszélyek évtizedeiben szövetsé­gesének, segítőtársának tekintette. Fábry mai vox humanája ilyen előzmé­nyeken alapul. Ezt a vox humanát Fábry mai kritikai munkásságában keveselni, elégtelennek tartani lehet, de lebecsülni és ironizálni nem. Dobos kostruktiv hoz­zászólását ezért helyeselni tudom. Bábi olyasféle kijelentéseket is tett, hogy van­nak, akik hívatlan követői Fábrynak és visszaélnek a vox humanával. Ha ezeket a kijelentéseket rám is vonatkoztatta, úgy én ezzel kapcsolatban kijelenthetem, hogy nekem a kritikusi munkássághoz az ösz­tönzést, indítást Fábry felmérhetetlen értékű életműve adta. Kritikáimban Fábryra és a vox humanájára gyakran hivatkoztam és hivatkozom is.. A vox humanával azonban nem élek vissza sem én, sem a többi fiatalabb kommunista kritikus. Kritikai gyakorlatunkban, iro­dalmunk és egyes jelenségeinek vizsgá­latában és elemzésében marxista szem­pontokból indulunk ki és marxista követ­keztetéseket vonunk le. Aki figyelmesen olvasta vagy hallgatta a mostani vita­indító előadásomat, az láthatta, hogy ab­ban — konkrét elemzések formájában is — a szocialista eszmeiséget, a pártos­ságot kértem költőinktől számon. Barsi a felszólalásában Lukács György- gyel majd Thomas Mannal vetette össze Fábryt. Nos, a Lukács Györggyel való összehasonlításban elfeledkezett arról, hogy Lukács György más posztról gya­korolta esztétikai munkásságát, mint Fábry: hosszú ideig a párt hivatalos esztétájának posztjáról. A Thomas Mann- nal való összehasonlítás helyes. Thomas Mannhoz hasonlóan Fábry is humanistának tartja magát. Nos, gondoljunk itt arra, hogy Thomas Mann humanizmusa a Német Demokratikus Köztársaságban és nálunk is milyen megbecsülésnek örvend. A Né­met Demokratikus Köztársaságban bizo­nyára nem fordulna elő az, hogy Tho­mas Mannról olyan hangnemben beszél­nének, mint egyesek ma itt Fábryről beszéltek. Fábrynak, a humanistának a mai munkássága szerves folytatása a réginek. Marxista kritikusnál nem elé­gedhetünk és nem is elégszünk meg ennyivel. Szeretnénk, ha a vox humánán Fábry is túljutna, de a vox humánát azért nem dobjuk el és nem becsüljük le így sem. Néhány szót arról, amit Bábi Győry Dezső „dunai provincializmusáról“ mon­dott. A progresszív hagyomány ilyen, tör­ténelmi materialista-ellenes értelmezésé­vel még ritkán találkoztam. Győry Dezső azokban az években (1935 — 40) harsonáz- ta a legerőteljesebben a dunai népek összefogását, amikor a fasiszta veszély éppen a dunai államokban volt a* leg- akutabb, amikor a kommunista pártok Eurőpa-szerte a fasisztaellenes erők ösz- szefogásán, a népfrontok kiépítésén dol­goztak. Győry Dezső költészete haladó polgári vonalon az antifasiszta népfront­költészet egyik legszebb európai' példája. Tényleg a baloldaliság és tiszteletlenség luxusa az, hogy ezt a költészetet ma egy szlovákiai magyar költő „dunai pro­vincializmusnak“ nevezze.

Next

/
Oldalképek
Tartalom