Irodalmi Szemle, 1959
1959/4 - DISPUTA - TURCZEL LAJOS: Költészetünk helyzete és problémái
utóbbi években a kozmosz meghódításában elért. Lengyel költőtársához, Slo- nimszkihez1) hasonlóan talán Cselényit is az szomorította el, hogy „a költők néma társának“, a Holdnak „ezüst álmát“ és az égnek „szűzi tisztaságát rakéták éle dúlta fel“? Nem! Cselényi valószínűleg attól tartott, hogy sematikus lesz a verse. Annak a bizonyos sematikus merevgörcsnek, a közérdekű témáktól való félelemnek, tartózkodásnak a feloldódását nagymértékben fékezi az a körülmény, hogy több költőnk legújabb produkciójában is éppen a kimondottan közöisségi versek a leggyengébbek, legművészietlenebbek. Erre is bőven hozhatunk fel példákat: Zala József Csallóközi útraváló-jának az elemzésekor kénytelen voltam konstatálni, hogy „az eszmeileg erős szándékú, társadalmilag nagyon hasznos közösségi versekben található a legtöbb művészi fogyatékosság, szerkezeti, ábrázolási és külső formai ki nem érleltség“. Az Antológiában közölt Gyüre-versek közül kétségtelenül a Falumbélinek és a Ballada egy algériai lányról címűeket hatja át a legkorszerűbb eszmeiség. Művészi szempontból sajnos eléggé fogyatékosak, szegényesek ezek a versek. Az eszmeiségnek és művésziességnek a diszharmóniája, mondhatnánk fordított aránya általában jellemző Mojzes Ilona verseire. A Fekete gyémántok városá-b&n élő Mojzes évek óta hősies erőfeszítéseket tesz az osztravai környezet költői kifejezésére, ábrázolására..Nemes törekvéseinek gyümölcsei, az osztravai versek sajnos művészileg nagyobbrészt nyersek, kidolgozatlanok. Annak, hogy költőink korszerűségre törekvő közösségi verseit aránytalanul sok művészi fogyatékosság ékteleníti, több oka van. Egyik ok az, hogy sokszor még a művészileg képzettebb költők sincsenek kellőképpen a tudatában annak, amit fentebb hangsúlyoztunk: a művészi ábrázolás alapvető módszerét, a képszerűséget a politikai témájú versben sem pótolhatja a publicisztikai gondolatközlés eszköze, a tézis. Jó lenne ha versíróink ismernék és szem előtt tartanák Majakovszkij híres mondását: Csak akkor kell a tollhoz nyúlni, ha nincs más kifeje- zési mód, csak a vers! Ez a mondás így is megfogalmazható: ha egy társadalmi kérdésről, jelenségről vagy politikai igazságról nem versalakban kívánkozik ki belőled a mondanivaló, akkor ne erőltesd a verset, hanem írd meg a gondolataid publicisztikusan, cikkben, riportban, karcolatban vagy tárcában. A mi költőink közül — a riporterkedő Bábin és Ozsvaldon kívül — Veres János élt egy ideig gyakrabban a vershelyettesítő tárcával és karcolattal. A közösségi témájú versek művészi szürkeségét és hatástalanságát sokszor a politikai tájékozatlanság, a hiányos marxista műveltség és életismeret okozza. Ha valaki nem tudja felfogni egy társadalmi jelenség igazi jelentőségét, pozitív vagy negatív súlyát, nem ismeri fel lényeges, előremutató vagy visszahúzó vonásait, akkor annál a legkifinomultabb formai eszközök sem biztosíthatják azt, hogy művészit alkosson ... Ez a tétel — az eszmei mondanivaló és tartalom primátusának fenntartása mellett — fordítva is áll. Hiába rendelkezel a legkifogástalanabb politikai tudással, társadalom- és életismerettel, mégsem lehetsz jó költő, ha a Majakovszkij mondotta „verses kifejezési mód“ megfelelő formai eszközei nincsenek a birtokodban. íme, az eszmeiség, pártosság problémája után ott vagyunk a költészetnek J) Slonimszki verse: A Hold védelmében, Nagyvilág, 1959, 3. sz.
