Irodalmi Szemle, 1959

1959/4 - JAROMIR TOMEČEK: Fivérek (Elbeszélés)

kertek előtt fekete kendős öregasszonyok, tarka ruhás fiatal lányok siettek a templomba. Meg komoly léptű férfiak. Andrisra, aki az utca közepén haladt, senki ügyet nem vetett, mintha rühes kutya volna. A fél úton azonban Ujjatlan Zsiga állt szétvetett lábbal és részegen, vénemberes pistyogással rikoltott a falusiakra:

— Most aztán olyat láttok, amilyet Cserésen még nem pipáltak!

Mihelyt Andris a közelébe ért, eszeveszett nótázással, csárdással köszöntötte. Kurjogatott, rázta magát, az ujját pattintgatta, hol jobbra bokázott, hol balra.

— Hej, máié, máié, kukoricamáié! — gajdolta csúfondárosan. — Ez a cserjési kukoricacsárdás, ihaj, tyuhaj! — rikkantotta, és teleszájjal röhögött hozzá. Ragadós a csúfolódás, a komolyabb gazdanép elmosolyodott, a kevésbé komoly hangosan kacagott. Mire András Pongrác Zsigához ért, harsogott a röhögéstől az egész utca. Ilonának még a lelke is elpirult; András azonban ment tovább, mint a megszállott, még egy-két lépés és nekiütközik az öregnek. Piszkosan, rongyosan, sárosán, nyomában a fülig maszatos tanítónővel, tántorogva vonszolta magát előre az emberek sorfala között, vesszőcsapásként suhogott rá a csúfolódás, a gúnykacaj.

— Nem vagy legény, Berci! — gyújtott új nótára Ujjatlan Zsiga.

E pilanatban valaki keresztültört a bámész tömegen. János, Varga János! Ilona szájára szorított tenyerével kapta el rémült sikolyát. János borzasan, gyűrötten rohant a kocsiútra, — nem Andrásra, hanem a vén Ujjatlanra támadt:

— Vargából merészel csúfot űzni! — sziszegte.

— Ez nem Varga, hanem futóbolond, — vágta rá Zsiga. — Ma végre rajtavesztett.

— Én meg azt mondom, hogy Anris igenis Varga. Ember. Mi meg kapca- rongyok vagyunk. Nem vesztett, hanem győzött. Az ilyesfajta emberek mindig győznek. Takarodjon az útból, mert letapossuk!

Kézenfogta az öccsét, vele együtt ment tovább az út közepén. Andris érezte bátyja jobbjának a szorítását, s új erő, új élet ébredt benne. Évekkel ezelőtt hányszor mentek így végig a szomszéd falun, Almáson, amikor beléjük kötöttek az ottaniak. Akkor sem mert senki az útjukba állni, akárcsak most Ujjatlan Zsiga, aki úgy kotródott el előlük, akár a leforrázott kutya. Az emberekbe belefagyott a nevetés.

Valahonnét hátulról sietős léptekkel az öreg Bálintné jött, karonfogta Ilonát. Micsoda vasárnap! — mondta. Ilona nem válaszolt. Csak nézte az előtte kézenfogva haladó két testvért.