Irodalmi Szemle, 1959

1959/3 - LÁTÓHATÁR - STEFAN HEYM: Igaz történet (Elbeszélés, fordította Somló Miklós)

— Ha védelemre lesz szükségem — morogta — az üzemben negyven munkásom van, akik ha kell, minden védelemről gondoskodnak.

— Komolyan gondolja? — kérdezte a hadnagy.

Bachleitner bólintott.

— írásban is adná nekünk, hogy nem kívánja és nem is kéri az amerikai hadsereg védelmét?

— Elengednek akkor? — érdeklődött óvatosan Bachleitner.

— Igen, Bachleitner úr — válaszolt a hadnagy, bár maga sem volt biztos benne, hogyan fogadja a dolgot az ezredes.

— Aláírom — jelentette ki Bachleitner.

Az ezredes beleegyezett. Néhány perccel később Bachleitner aláírása ott díszelgett az okmányon, amelyet — legalább remélem — megőriznek majd Washingtonban, mint egy ember tanúbizonyságát negyven munkásába vetett hitéről és egyben mint annak bizonyítékát, hogy a katonai gondolkozás alapján egy darab papirosnak elég hatalma van ahhoz, hogy megszabadítson egy tisztet a felelősségétől.

*

De mi történt a kartotékéval?

Sokáig, nagyon sóskáig ott hevert a pajtában, Bachleitner papírgyára mögött. Nem vihették el, föl sem használhatták, mert senki sem volt képes felvértezni magát a szükséges autoritással, hogy elvihesse vagy felhasználhassa.

Különös egy eset volt, hasonló — bár fordított értelemben — annak a két francia úriembernek az esetéhez, akik nem jutottak be a szobába, mert az ajtó előtt állva mind a kettő ragaszkodott hozzá, hogy a másik lépjen be először. Gondoljunk csak a háromezer kartonlapra, amelyet a Hetedik Hadsereg három fiatal kémelhárítója mintának vitt el magával. Amikor a Hetedik Hadsereg heidelbergi főhadiszállásán meghallották, hogy a kartotéka felfedezéséért az egész dicsőséget a „Harmadik“ aratja le, kirukkoltak a mintákkal. A „Hetedik“ igényt támasztott a teljes dicsőségre. A háromezer mintadarab tromf volt a kezükben. Bolondok lettek volna lemondani róla. A Hetedik Hadsereg tehát megakadályozta a kartotéka kiegészítését és elszállítását Bachleitner pajtájából.

Ez a hadseregek közti vetélkedés több mint egy évig húzódott és még mindig dühöngene, ha a Hetedik Hadsereget föl nem oszlatták volna. Csak azután futhatott be Bachleitner müncheni papírgyárának az udvarába egy nagy teherautó két pótkocsival és állig felfegyverzett kísérő osztaggal.

És mi lett Bachléitnerrel ?

Nem történt semmi baja.

Ezt részben negyven munkásának köszönheti, részben pedig annak, hogy Nyugat-Németországban a sok millió náci közül egyetlen egynek sem érte meg a fáradságot, hogy lepuffantsa Bachleitnert. Miért erőltessék magukat ilyesmivel? Hamarosan rájöttek, hogy a legnagyobb biztonságban és kényelemben élhetnek tovább, az amerikaiak birtokában levő kartotéka ellenére. Sőt, ellenkezőleg!

Ma a Német Demokratikus Köztársaság határaitól nyugatra szinte jó ajánlólevélnek tekinthető, ha egy polgár neve abban a kartotékéban szerepel és csak azoknak lehet okuk nyugtalanságra, akiknek a kartonlapján vörös keresztezés található.

De eljön az idő, amikor mindez megváltozik. Ezért nincs még vége ennek az igaz történetnek.

Fordította Somló Miklós.